Hangosan köszöntünk egymásnak, és megkérdeztük, mi van a családdal. Aránylag nagy lakótelep volt, mégis tudtuk, ki kicsoda - talán azért, mert generációk nőttek fel egy helyen. Tudtam, hol laknak az osztálytársaim vagy a nővéreim volt osztálytársai és barátai. Egy kupacba jártunk óvodába, iskolába, ugyanabban az ABC-ben vásároltunk - ahol ráadásul anyám is sokáig dolgozott -, és egyazon játszótéren bandáztunk. Sőt, a nagyszüleim is ott laktak - mondhatni, zárt közösség voltunk, egy külön kis szigettel.
Teljesen más világ volt: az emberek nemcsak ismerték egymást, hanem meg is bíztak a másikban. A mai napig emlékszem Évi nénire, Lajos bácsira és a Gigi nevű kutyájukra - sokszor vigyáztak rám, mikor kicsi voltam. A mi családunkat amúgy nagyjából mindenki ismerte - hála anyámnak, aki szerette időről időre felhívni magára a figyelmet.
Például úgy, hogy vasárnap hajnalban felhangosította a Zámbó Jimmy-t meg a Dupla Kávét, és kitárta az ablakokat - így az egész lakótelep hallotta, hogy bulizik... Mesés gyerekkorom volt, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy tudtuk, ki lakik a szomszédunkban - ismertük azokat, akikkel együtt éltünk.
Ma viszont az emberek előbb dugják ki a puskacsövet meg a paprikaspray-t az ajtórésen, mintsem kitennék a lábukat az ajtón. Jelenleg egy vidéki városban élek - már négy éve! -, de fogalmam sincs róla, kikkel lakom egy lépcsőházban. Annyit tudok, hogy a közvetlen szomszédaim előszeretettel ölik egymást, és gyakran tépik meg a lányukat. A fölöttünk lakó család pedig fúróbajnokokból áll - ráadásul imádják éjfélkor megbeszélni a házassági gondjaikat, ittasan...
Nemrég egy titokzatos család költözött a szintünkre, akiket alig látunk: még azt sem tudjuk pontosan, hányan vannak. Amúgy tiszta Detroit jellege van a háznak: köszönés közben - már, ha köszönünk egyáltalán - végigmérjük egymást a lakótársakkal - amolyan texasi cowboyok módjára -, és egyikünk sem ránt pisztolyt, amíg a másik nem teszi.
Talán a modern kor és a fejlődő világ a ludas, hogy így megváltoztak az emberek, vagy a bűnözés miatt váltunk bizalmatlanokká. Ám a legkézenfekvőbb ok mégis az lehet, hogy a világ, amiben a lakótelepen felnőttem, egyszerűen megszűnt - kihalt. Meghaltak az öregek - az a generáció, amelyik még nem ismerte az okoskütyüket, a hipermarketeket, akiknek az volt a természetes, hogy összejártak délutánonként löncsölni, vagy összegyűltek este a helyi ivóban meg a kisboltban.
Már nem ülnek ki nyugodtan a ház elé, hogy megvitassák, hogyan szedte ki a retket a függönyből a szódabikarbóna, vagy, hogy Orsikát egy szőke, motoros fickóval látták a minap, és vajon az anyja tud-e róla.
Ma már az emberek a telefonjukat nyomkodják, és inkább virtuális kapcsolatokat építenek, mintsem valódiakat. Nem merik kitenni a lábukat, mert megszaporodtak a bűntények: mindenki félti az életét és az értékeit. Régen időt szántak arra, hogy megismerjék egymást. Ma is kíváncsiak, de az óvatosság miatt már nem kopognak be az új szomszédhoz, hogy üdvözöljék egy tálca sütivel, és a boltban sem kapják el, hogy "kivallassák", honnan jött.
Mindegy, milyen barátságosnak tűnik: a cuki és becsületes pofi mögött drogdíler, szervkereskedő, embercsempész, vagy ki tudja, milyen sötét alak rejtőzhet. A jó szomszédok, a barátságos és bizalommal teli emberek eltűntek - Lajos bácsival és Gigivel együtt...
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.