szexuális zaklatás félelem erőszak támadás Abonyi Ági futónő Makrai Viktória bántalmazás
2013 szeptember. Ekkor született a kisfiam. Hazavittuk a soroksári otthonunkba, ahol egy szórólap várt arról, hogy mi történt Kardosné Gyurik Krisztinával, akinek az ügye azóta a "soroksári futónő esete"-ként ismert. Nem ismertem Krisztinát, de őszintén gyászoltam, együtt éreztem a családjával.

36 éves vagyok, annyi, amennyi ő volt, amikor megerőszakolták, és brutálisan meggyilkolták.
Majdnem pontosan 5 év telt el Krisztina halála óta. És most egy híres, többszörös díjnyertes ultramaratonista futónővel, Makai Viktóriával majdnem ugyanaz esett meg. Viktória óriási szerencséjére, és szerinte az isteni gondviselésnek is hála, túlélte a támadást, és a lehetőségekhez képest jól van, lábadozik.

Hasonló a két ügyben, hogy mindkét esetben észlelték a hozzátartozók, hogy sem Krisztina, sem Viktória nem ért haza időben az edzésről, és a keresésükre indultak. Makai Viktória férje időben ért oda, és még megmenthette a feleségét az erőszakos közösülés és egy esetleges gyilkosság előtt.

Viktória közvetlenül az események után képes volt hihetetlen erővel és méltósággal, higgadtan nyilatkozni az esetről telefonon, valamint a saját Facebook profilján is. Különösen értékelendő, hogy tanulságot is vont.

"A tanulság számomra nem a félelem, hanem a körültekintés, a szervezettség, hogy mindig tudja valaki, hogy hol vagyok, kockázat minimalizálás, a váratlan helyzetben való lehető legtudatosabb jelenlét...

A reménység, a bizalom és a hit úgy érzem, csorbát szenvedett bennem, miközben ugyanezeken a területeken csodát éltem át a helyzet végkimenetele tekintetében. Ezt kell most mélyen rendbe raknom magamban."

Forrás: Makai Viktória/ Facebook

Mérhetetlenül felháborító, mikor ilyen eseteknél sokszor az áldozatot hibáztatják. Minek ment oda? Miért azt viselte, amit viselt? Sziklaszilárd véleményem, hogy ha az éjszaka közepén meztelenül vonaglanék a Hősök tere közepén, az sem jogosítana fel senkit, hogy megerőszakoljon, maximum hívhatnák a rendőrséget és a mentőket, mivel az ilyesfajta viselkedés nyilvánvalóan kissé eltérne a megszokottól.

Ugyanakkor be kell látnunk, hogy olyan világban élünk, ahol folyamatosan szörnyűségek történnek. A szexuális erőszak egyike a legaljasabb tetteknek, amit ember ember ellen elkövethet, és sajnos a legrosszabbra felkészülve kell viszonylagos biztonságot teremtenünk saját magunk számára. És ezzel továbbra sem azt mondom, hogy bárki felelősségre vonható volna azért, mert megerőszakolják. Azért csak annak a gyalázatos tettnek az elkövetője hibáztatható.

Szerencsére 2018-at írunk, az erős nők olyan karrierpályát futnak be, amiről 50 évvel ezelőtt nem is álmodhattak. Öntudatos anyatigrisek néznek ránk vissza az Instagramról, akik fittek is és szuper anyák is, úgy zsonglőrködnek az idejükkel, amit bármely vezető pozíciójú menedzser megirigyelne. Mégis a helyzeti brutalitás, az erőszakos cselekedetek a legtöbb nőt továbbra is teljesen készületlenül érik. A fizikai erőszak bármely formája tőlem is teljesen idegen, gyakorlatilag a gondolata is letaglóz.

Emlékszem, amikor a kutyámat kutyaiskolába vittük, és keményen kellett volna szólni hozzá, meghúzni a pórázát, hogy megtudja, ki is az alfa, én pedig simán leblokkoltam, holott ez kicsit sem éles szituáció. Azóta eltelt jó pár év, azt gondolom, hogy keményebb lettem, tudatosabban beleállok a nehéz szituációkba, akkor is, ha ez olykor nem kimondottan "nőies".

Őszintén köszönöm Makai Viktóriának, hogy egy ilyen mérvű trauma után arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes a kockázatot minimalizálni. Biztatnék még mindenkit önvédelmi kurzusra is, mert a tudatos jelenlétet semmi nem képes jobban megtanítani, és természetesen kívánom, hogy soha senki ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy a megszerzett tudásra szüksége legyen.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.