Visszahívnak a mammográfiáról - és elkezded félteni az életed.

"A doktornő visszarendelte egy kiegészítő vizsgálatra... meg ultrahangra... Csak ennyit tudok, nekem csak ezt írta fel a doktornő..." Csak erre a pár foszlányra emlékszem a beszélgetésből...

Alapvetően annyira idióták vagyunk. Mármint mi, emberek. Mindig akkor kezdünk el veszettül pánikolni meg hatalmas fogadalmakat tenni, amikor valami gáz van. Vagy legalábbis lehet. Így volt ez a velem meg a szájbavágott mammográfiával is.

Pedig mennyi felesleges idegeskedést megspórolnánk magunknak és a szeretteinknek, ha időben elmennénk a kivizsgálásokra... Tudom, a röntgensugarak káros hatásaira sokan igyekeznek felhívni a figyelmet. Ezzel nem is kívánok vitába szállni. Aki úgy ítéli meg, hogy nem vállalja a mammográfiát, az az ő döntése. De legalább évente egy ultrahangra szánjuk már rá magunkat, a saját érdekünkben! Ne várjuk meg feltétlenül a kétévente kötelező vizsgálatot! Mert aki ezt teszi, pontosan úgy jár, mint én. Vagy rosszabbul...

Egy héten keresztül rágtam a körmöm, pánikoltam, láttam rémképeket a villámgyorsan szaporodó tumorsejtekről, és titkoltam a gyerekeim elől, hogy milyen iszonyatosan félek. Bár miért épp velem történne ez? Hiszen itt a három gyerek! Na és? Áginak is annyi volt, még sincs köztünk már három éve. De még csak most kezdek újra boldog lenni! És nyaralni is megyünk! Ha kemóznak, hogy fogok napozni?! És mi lesz a hajammal? És különben is, NEM AKAROK MEGHALNI!!!

Ha a férjem meg a nagylányom nem ápolgatták volna a lelkemet, szerintem már a vonat elé ugrást is megfontoltam volna. Mindezt úgy, hogy még semmit sem tudtam, csak hogy valamit alaposabban meg akar nézni az orvos. Igyekszem most viccesre venni a figurát, de ez az egy hét olyan volt, mintha lebegtem volna. Csak nem a felhők fölött, hanem három méterrel a föld alatt. Legalábbis én úgy éltem meg.

Ezek után, amikor a recepciós pultnál megpillantottam a leleteimet tartalmazó kartonon a stilizált mell rajzát, amin a bal cickó egy területe tollal be volt karikázva, máris vizualizáltam, hogy a bal mellemet el fogják távolítani. Végül kiderült, hogy csak egy apró cisztát jelzett a röntgenfelvétel, és aggodalomra semmi ok.

A férjemmel kijöttünk a kórházból, és én valósággal újjászülettem. Előző este is hallottam a kertben a madarak csicsergését, de nem volt kedvem odafigyelni rájuk. Mert csakis az érdekelt, hogy ÉLHESSEK, és EGÉSZSÉGES legyek. De akkor, a vizsgálat után megelevenedett a Bécsi út. Emberek nevetgéltek, madarak csiviteltek, sétáló kutyák ugattak, munkások fütyörésztek. És a férjemmel kéz a kézben sétáltunk el mellettük.

Mert alapvetően itt nem ez a lényeg, hogy nincs melldaganatom. Hanem, hogy LEHETETT VOLNA. Mert hanyagul, nemtörődöm módon álltam a saját testemhez, a saját egészségemhez. Könnyebb volt elnapolni egy egyszerű vizsgálatot, mint rászánni egy délelőttöt az életemből.

Tudom, a cikk hatására sem fog mindegyikőtök azonnal elrohanni ilyen-olyan rákszűrésre, de ha csak egyvalaki rádöbben, mennyivel könnyebb megelőzni egy betegséget, mint utána szánakozni, már megérte!

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock