PR cikk
Rendhagyó kezdeményezésbe fogott április elején a Baptista Szeretetszolgálat.

Legyen szó akár természeti katasztrófáról, akár egyéni tragédiáról, Magyarország egyik legnagyobb civil segélyszervezete számtalan jó ügyért kiállt az elmúlt 20 évben. Annak érdekében, hogy minél többen megismerkedhessenek értékes, segítő munkájukkal, most különleges kampányba kezdett a szervezet.

Forrás: Baptista Szeretetszolgálat

A kampány első hetében olyan „bajkártyákkal” kerültek közelebb az emberekhez országszerte 2500 helyszínen, amelyek mindenki számára biztosítják a bővebb információszerzést a szervezet tevékenységéről. „Szeretnénk minél több ember tudtára adni, hogy az alapítvány munkatársai nap, mint nap azért dolgoznak, hogy segítsenek a rászorulókon” – mondta Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője.

A kezdeményezés további részében Budapest négy helyszínén egy-egy katasztrófahelyzetet megjelenítő, figyelemfelhívó köztéri installációval találkozhatnak a járókelők. A szervezet elmúlt években végzett munkáját mutatja be például a budapesti Erzsébet téren lévő Akvárium vörösre festett vize, amely a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére hívta fel a figyelmet április végén, a Vigadó téri kikötőnél elhelyezett „süllyedő házak”, amelyek az árvízkárosultaknak biztosított segítséget jelképezik, a Deák térnél felépített nappali részlet pedig a hajléktalanok megsegítésére fókuszál. Az éhezés elleni eredményes küzdelemre is szeretné felhívni a figyelmet a segélyszervezet, hiszen segítségükkel naponta 10 ezer ember jut ételhez.

Forrás: Baptista Szeretetszolgálat

Most sokaknak lehetősége van segíteni a szervezet munkáját: személyi jövedelemadója 1%-ával bárki támogatni tudja május 22-ig a Baptista Szeretetszolgálatot, amely jelenleg 3 ezer főállású munkatársával, jól képzett szakembergárdájával és több száz önkéntesével tevékenykedik a világ 18 országában. Rendszeresen nyújt támaszt, segélyt, humanitárius és lelki segítséget és hajt végre fejlesztési programokat szükséget szenvedő és szociálisan perifériára szorult emberek számára.

További információ: www.bajbanvagyok.hu és www.baptistasegely.hu

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.