Innováció és fenntarthatóság
Idén először Magyarország is képviselteti magát az energiavilág Oscarjaként ismert Energy Globe Award nemzetközi versenyen. A hazai megmérettetésen olyan fenntarthatósági kezdeményezések versenyeztek egymással, amelyek már a jövőbe mutatnak. Illetve a jelenbe, hiszen, hogy milyen lesz a jövőnk, az most dől el.
A fenntarthatóságról nap mint nap sokat hallunk, és úgy gondolom: a Föld erőforrásainak kímélése mindannyiunk céljának kellene lennie. Ehhez például fogyasztási szokásaink átalakításával és jelentős csökkentésével tudnánk hozzájárulni. A fogyasztói társadalom azt sugallja, hogy naprakésznek kell lennünk, és mindig kell valami újat vásárolnunk, mert ha nem így teszünk, akkor lemaradunk. A fast fashion márkáknak és az olcsó kínai áruknak köszönhetően töménytelen mennyiségű ruhát állítanak elő minden nap, amelyek silány minőségük miatt elég gyorsan a kukában landolnak. Pedig gondoljatok bele, 20-30 évvel ezelőtt a kinőtt ruháinkat továbbadtuk a szomszédoknak, és ha egy darabhoz ragaszkodtunk, az sok éven át hűen elkísért bennünket. Ma teljesen más világot élünk. Rajtad is múlik, hogy viszonyulsz az újrahasznosított és időtálló darabok vásárlásához!

Nemcsak a külföldi tervezőknek fontos ez a misszió, hanem a hazai divat fronton is megfigyelhető ez a tendencia. Az Energy Globe Magyarország díjátadó gálaestet - stílusosan - három innovatív magyar tervező bemutatója is színesítette. Mindhármuk a hulladékok felhasználására, az alternatív anyaghasználatra és a slow fashionre hívja fel a figyelmet.
Vetlényi Alma, a Gombold Újra tavalyi nyertesének ECOllectionje az újrahasznosítás jegyében született. A tervezőnő kizárólag természetes anyagokat, lent és pamutkeveréket használt. Továbbá figyelt arra, hogy a kivitelezés során ne keletkezzen szabászati hulladék. A táskák újrahasznosított kávézsákokból és kenderkötélből készültek.


Abigail Wirth, alias Bakó Dorina a tárgyak felhalmozását mutatta be izgalmas kreációin keresztül. Az újrahasznosítók ellentéte a céltalan gyűjtögetők csoportja, akik csak lomokkal veszik körbe magukat, de azokat eszük ágában sincs a jövőben felhasználni. A haszontalan kacatok és hulladékok azonban újra termékként vagy művészeti alkotásként is formát tudnak ölteni. Az applikációk, a különböző anyagok egymás mellettisége és az aprólékos kidolgozottság a fast food és a fast fashion után szabadon megteremti a "fast art"-ot.


Igazán futurisztikus Györök Bori Polar ökokollekciója, amelynek különlegessége az, hogy a darabok világító részekkel vannak feltuningolva. Bori az esztétikumot és a tudományt ötvözte, hogy fenntartható és etikus darabokat hozzon létre.


Nyitókép: E.ON