Ki gondolná, hogy a csodás kastélyok és királyi paloták, amelyeket a filmeken mindig csillogónak, kényelmesnek és fényűzőnek ábrázolnak – és a korabeli festmények is ezt próbálják elhitetni velünk – a valóságban undorítóan mocskosak és büdösek voltak. Nem csoda, hogy a legtöbb uralkodónak az egész udvartartással együtt folyamatosan mozgásban kellett lennie, mivel néhány hónap használat után a kastélyok lakhatatlanná váltak. Ennek oka, hogy ekkoriban
a többség oda piszkított, ahova csak akart, így a bálok résztvevői a folyosókon, a lépcsőknél vagy a függönyök mögött könnyítettek magukon.
Nem meglepő, ha emiatt a paloták gyorsan elhasználódtak, az uralkodónak és kíséretének – amely egyébként sok esetben több ezer főből állt - pedig tovább kellett állniuk és elköltözni egy követező, tiszta kastélyba.
Persze nem mondhatjuk, hogy mindenki a sarokban végezte el a dolgát, akadtak olyan szerencsések is, akiknek jutott éjjeli edény és egy inas, aki segített a megkönnyebülésben – ám nem akárhol és nem akárhogy! A királyi udvarokban az egyik legnagyobb illetlenségnek az számított, ha valaki modortalan módon félbehagyta a társalgást, mert mondjuk szólította a szükség. Ehelyett, ha például
egy hölgy túl sok bort ivott és ki kellett (volna) mennie, csak intett az inasának, aki mögé állt, a szoknyája alá helyezte az éjjeli edényt, és...
Igen, ott, a beszélgetés közben végezte el, amit el kellett végeznie.
Természetesen azért akadtak illemhelyek a régi épületekben is. A középkori várakban például minden emeleten található volt általában egy, a falból kiugró kis építmény, amely azt a célt szolgálta, hogy könnyíthessenek magukon az ott lakók. Az már egy másik kérdés, hogy a lyuk, amelybe pottyantani kellett, a semmibe vezetett... Ha megnézzük a középkori erődöket, akkor nagy valószínűséggel még most is láthatunk rajtuk ilyen kiszögelléseket, alattuk pedig nem véletlenül van elszíneződve a fal... Igen, ott folyt le, aminek le kellett folynia.
A XVI.-XVIII. század szülöttei azonban nemcsak az illemhelyekkel, hanem a tisztálkodással is hadilábon álltak. Mivel úgy vélték, hogy a pestist és a szifiliszt a víz terjeszti, így igyekeztek elkerülni a fürdést. Ez odáig fajult, hogy egyesek évente egyszer fürödtek csak, sőt
a Napkirály büszkén vallotta, hogy ő bizony életében összesen csak kétszer tisztálkodott meg alaposan,
Marie Antoinette azonban minden hónapban alámerült egy kád vízben, ami meglehetősen soknak és amolyan különc szokásnak számított abban az időben.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.