A nő, aki sose ment férjhez - Jane Austen titkos szerelmi naplója

Vannak titkok, melyekre sosem derül fény. Így van ez Jane titkos szerelmével is. Erről csupán annyit lehet tudni, amennyit Jane Austen halála után a húga, Cassandra az unokahúgainak elmondott, és még azután sem írtak róla évekig. Borsóhéjban csak ennyi került napvilágra: míg a család a parton pihent, Jane találkozott egy helyes fiatalemberrel, akivel úgy tűnt, elsőre beleszerettek egymásba.

Cassandra később is jólesően emlékezett vissza rá, és úgy gondolta, Jane számára ő lett volna az ideális parti. Caroline szerint útjaik elváltak ugyan, ám Jane a lelkére kötötte, hogy amint lehet, látogassa meg őket újból. Nem sokkal ezután az ifjú halálhíréről értesültek a parton.

Jane regényeiben is az örökös meg nem értettség, a viszonzatlan és félreértett szerelmek vonulnak fel, a hősnök reménykednek és tiszták, erkölcsösek, becsületesek és szépek. Általában. Talán innen indult Jane lányregény-cunamija, ami oly gyorsan söpört végig a világon és tarolta le a hölgyszíveket, amilyen gyorsan csak lehetett.

Jane Austen műveit, nem csak a lányok szerették ám olvasni! Léteznek értesülések, melyek szerint a fiúk körében is kézről-kézre jártak az Austen könyvek. Jómagam az Értelem és érzelem regényét forgattam leginkább és a film-változat is nagyon kedvemre való volt. A Büszkeség és balítélet Mr. Darcyját pedig egyenesen imádtam.

Jane Austen, a Hampshire megyei Steventon faluban látta meg a napvilágot, 246 évvel ezelőtt, pont ezen a napon, azaz 1775. december 16-án. Nyolcan voltak testvérek, ő volt a hetedik közülük. Hat fiú és két lány, hát nem épp egy Kisasszonyok történet. Habár apja plébánosként elég szép fizetést kapott, - a nyolc gyermek felnevelését figyelembe véve - mégsem számítottak tehetős családnak.

A kis Jane élénk és szeretetteljes családi háttere ösztönzően hatott az írásra, sőt kiterjedt rokonságuk révén, fantáziadús élményei jóval messzebbre jutottak a steventoni parókiánál. Ebből a távoli "mesés" világból merítette későbbi regényeinek helyszíneit, karaktereit és történeteit. Azokat a gyönyörű regényeket, amelyeken mi is felnőttünk. Amikor előszőr leadta a tv a Büszkeség részeket, süti-tea és egy jó adag papírzsepi társaságában ültünk a képernyő elé a tesóimmal.

Jane és nővére, Cassandra az idők elejétől elválaszthatatlanok voltak. Szinte előttem van, ahogy együtt játszanak, sírnak és nevetnek. Akárcsak az ikrek, vagy a jó testvérek, mint egykor régen, a húgom és én. Később, amikor Jane-t és Cassandrát a readingi Abbey kollégiumba íratták, Jane-t túl fiatalnak tartották, hogy hasznát lássa az iskolának, ám édesanyjuk így nyilatkozott:

Ez a kollégium, minden bizonnyal hasonlított az Emmában szereplő Mrs. Goddard iskolájára. Aki látta a filmet, vagy olvasta a könyvet, tudja miről beszélek. Sosem voltam kollégista, de a lányaim igen, és aki élt ilyen fajta intézményben, az sokat tudna mesélni arról, mi zajlik annak falai között. Itt nekem beugrik a mi Abigélünk Szabó Magdától, de ez egy másik történet...

Jane rengeteget írt. Írására leginkább az írónia és az illúzióktól mentes tartalom és formavilág volt jellemző. Ez azért furcsa számomra, mert ő volt az az írónő, aki a romantika virágkorában élt és alkotott. Hat befejezett regényt hagyott ránk, és mind szerencsések vagyunk, akik ennek a nőnek a történeteit olvashattuk. Könyveiben megelevenedik a hamisítatlan angol vidék, olyannyira hétköznapiasan, olyan természetességgel, hogy írmagját sem találjuk a romantikának.

Austen gyönyörű regényeiben még csak nem is igyekezett túllépni a saját tapasztalati élményeit, nem ment a körön kívülre, nem álmodott rózsaszín felhőket a lapokra. Ezt rábízta az olvasókra. Szerény véleményem szerint, a filmekben sokkal romantikusabban és fátyolosabban van beállítva egy-egy történet. A szereplőkről már nem is beszélve, hiszen Emma Thompson például az Értelem és érzelemben lenyűgöző alakítást hozott. Mondjuk hol nem?

Érdekes és különös a sors iróniája, hiszen a többnyire azért szerelmes regényeiről ismert írónő szerelmi élete körül nem zörgött a haraszt. Talán, mert a szél sem fújta. Azt, hogy megérintette a szerelem egészen fiatalon, már megtudtam, de azt, hogy valójában miért is választotta a magányt és a négy falat hű társául, az sosem derült ki úgy igazán számomra.

Aztán, amikor jobban beleolvastam az életrajzi könyvekbe, és a róla készült filmet is megnéztem, akkor kezdett kikristályosodni a kép számomra, hogy Jane Austen miért élt oly visszavonultan egy idő után már végképp. Előjött egy súlyos betegség nála, ami akkoriban még az orvosok előtt is ismeretlen és gyógyíthatatlannak vélt Addison-kórnak hívtak.

Amikor a betegség elhatalmasodott a nő testén, már nem szívesen járt társaságba, ami igazán érthető. A gyalázatos kór következtében, a teste elfeketedett. Ezekben az időkben, Cassandrával, nővérével sokat váltottak levelet, így ezekből az írásokból sok mindent megtudhatunk az írónő életének fájdalmas szakaszából is. 1817-ben egyenesen Winchesterig utazott a gyógyulás reményében, de már nem tudták megmenteni. Egy júliusi napon halt meg, majd a winchesteri székesegyházban temették el, a hónap 24. napján.

Austen halálának körülményeit és valódi okát a mai napig sűrű homály fedi. Számos találgatásra lehet szert keríteni az internetnek köszönhetően, és bevallom, egyre kíváncsibb lettem én is, mert olyan értelmetlennek tűnt a 41 éves írónő halála. Az ő korában a gyógyszerek készítéséhez nehézfémeket, köztük például arzént használtak, amelyet a reumában szenvedő írónő is szedhetett. Ki tudja, mi is okozta életének korai végét, ám akár a mérgezés lassú folyamata is hozzájárulhatott mindehhez, ha a BBC honlapjának hinni lehet.

Létezik egy napló, ami a közelmúltban napvilágra került, és egy írónő, történetesen Syrie James, aki papírra vetette mindazt, amit Jane Austen ránk hagyott. Bátyja padlásán elrejtve találtak rá egy ládikára, melyben Austen kisasszony csodálatos, szenvedélyes szerelméről írt emlékiratai lapultak. Ennek az olykor viharoktól sem mentes, bonyolult románcnak a részleteiről olvashatunk a naplóban, amit jóval később, a tetőt javító munkások fedeztek fel egy vén tengerészládába rejtve.

Jane Austen ki tudja még hová rejtette el életének mesélő darabkáit, de az Austen rajongóknak ezzel, kétségkívül nagy örömöt sikerült szereznie.

Nyitókép: vocal.media