


Eleve adott egy elegánsan öltözött pár, akik valamiért mégis egy igen szűk, egyszerű fapadlós szobában álldogálnak. A gazdagságnak és a puritánságnak ez a (számunkra) furcsa keveredése viszont mindennapos volt a 15. századi Flandriában, ahol a luxust imádó uralkodó réteg hagyta érvényesülni a polgárságot is. Abban biztosak lehetünk, hogy a képen látható pár is gazdag.
A finom, drága anyagok, a nő ruháján látható hermelinszőr és a férfi nerccel bélelt, drága bársonyköpenye is nagyon jól mutatja ezt. Ám a földön heverő fapapucsokból arra következtethetünk, hogy ez a férfi nem az arisztokráciához tartozik.
Tudni kell, hogy ezeket a lábbeliket arra használták, hogy az utcán ne lépjenek sárba. De egy nemesember mit keresne az utcán gyalogolva? Hiszen az uralkodók lóval vagy gyaloghintóval közlekedtek.
És a szerény fapadló helyett is márványpadlós palotában lépkedtek. Vagyis Arnolfini egy igencsak gazdag polgár lehetett, amit a hátsó falon látható tükör is bizonyít. A késő gótika korában igencsak szokatlan volt egy polgár házában egy ilyen tükör.

Érdekesség még, hogy ekkoriban a házasulandóknak nem volt szükségük sem papra, sem tanúkra ahhoz, hogy összeházasodjanak. Elég volt az egymásnak tett eskü. Viszont a tükörben látható, ahogy két tanú érkezik a szobába. De mihez kellettek vajon? Hát ők lehettek a tanúk a vagyoni viszonyokat rendező házassági szerződéshez! Honnan gondolhatjuk, hogy ilyen szerződésre sor kerülhetett? Azt ismét az apró és számunkra már titokzatosnak számító jelek árulják el!

A kutya például a jómód és a hűség szimbóluma. És a menyasszony a jobb kezét a szokásrenddel ellentétesen nem a férfi jobb, hanem bal kezébe rakja. Ez azt mutatja, hogy nem egyenlő anyagi helyzetű párról van szó. Nyilvánvaló, hogy a hölgy volt az alacsonyabb rangú, így bizony szükségeltetett a házassági szerződés megkötése.
Nézzük meg közelebbről a férfit, és máris jól láthatjuk, hogy a vőlegény keze ugyanolyan fehér és ápolt, mint a menyasszonyé, de a keskeny, leesett váll is jól mutatja, hogy nem kellett fizikai munkát végeznie. Arca pedig érzékelhetően hűvös ravaszságot sugároz.
És akkor a legizgalmasabb kérdés: vajon várandós-e a menyasszony, vagy csak a ruha szabása tréfálja meg a szemfüles műkedvelőt?

Bár a korszak ruhadivatja ez a buggyos, mell alatt vágott fazon volt, de a kigömbölyödő pocak és a tipikus kismama póznak számító, finoman és gondosan a hason tartott kéz erre utal. És az asszony fejénél látható, fából készült, a leendő anyák védőszentjét, Szent Margitot ábrázoló faragás egyértelművé teszi, hogy a pár babát vár.
Micsoda fertő!
Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a kép az első polgári esküvői "fotó". Hiszen az arisztokratákról szokás volt portrét készíteni, azonban bankárokról, kereskedőkről ez az elsők között készült saját környezetükben ábrázolt festmény.
És a ti esküvői fotótokból milyen intim részleteket tudna 500 év múlva kideríteni egy művészettörténész? ;)
Pletykás festmények - Renoir: Az evezősök reggelije
Nyitókép: Wikipedia
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!