Katia Mann: "Sosem tehettem azt, amit tenni szerettem volna."

Mire gondolhatott ez az intelligens, művelt, érzékeny asszony? Mi maradhatott ki az életéből egy zseni mellett, akinek a csendben meghúzódó háttérembere volt? Mert mondjuk ki nyíltan: az önzetlen és okos feleség nélkül a 20. század legnagyobb német írója nem lehetett volna az, akivé vált.

A Mann gyerekek

"Egy igazi nyafogós pimperli, aki nem bír ki semmit." - írta levelében barátnőjének Thomas Mannról anyósa. Igen, az írófejedelem, ahogy az a naplójából is kiderül, egy neurotikus hipochonder volt, aki önző módon csakis önmagával foglalkozott, mindennek körülötte kellett forogni.

A gyerekei is idegesítették, a dolgozószobája közelébe sem mehettek, nehogy a "varázslót" - ahogy ők nevezték -, megzavarják. Az apjukat csak ebédidőben látták, vagy amikor esténként felolvasott nekik. Összességében sosem ápolt velük igazán jó kapcsolatot, nem ismerte el munkájukat, nem támogatta, nem erősítette őket. A legidősebb és legkisebb lányát kivéve, a többiekkel úgy bánt, mint rosszabb helyeken a kutyákkal szoktak. De Katia mindent megbocsátott neki, a váltakozó hangulatait, az egocentrikus hiúságát, a nárcizmusát, mindent.

Örök ellenségeskedés és konkurenciaharc jellemezte a családot - pedig anyjuk teljes erejével azon dolgozott, hogy összetartsa a háznépét.

Katia, egy önzetlen asszony

No de milyen véletlen sodorta össze ezt a két teljesen különböző embert? A nagypolgári zsidó családból származó Katia matematikusnak tanult. Még csak húsz éves volt, amikor megismerte Thomas Mannt. Találkozásuk teljesen banális volt: egy színházi előadás szünetében látta meg a vonzó, fiatal lányt az akkor már ismertté vált író, és addig mesterkedett, amíg egy estélyen újra találkozhatott vele. Ugyan a lánynál nem ért el feltétlen és azonnali érdeklődést, de kitartó ostromaival mégiscsak célt ért.

Az elsőszülött nemével nem igazán tudott megbarátkozni, el sem tudta képzelni, hogy nem fia született: "Egy lány nem komoly dolog."- mondta anyósának. Majd ezzel vigasztalódott: "Talán egy lány majd közelebb hoz a másik nemhez, amiről tulajdonképpen még férjként sem tudok semmit."

Mann és a fiatal fiúk

Vajon hogy értette Mann, hogy nem tud a nőkről semmit? A naplójából első kézből értesülhettünk Mann homoerotikus vonzalmairól. Ezekből a feljegyzésekből egyértelműen kiderül, hogy a szép, fiatal férfi test egész öregkoráig erős erotikus érzelmeket váltott ki belőle.

Ez Katia előtt sem maradhatott sokáig titok: még ifjú házasok voltak, amikor észrevette, hogy egy utazásuk során férje le sem veszi a szemét egy matrózblúzos kisfiúról.

Jó pár év múltán pedig a saját fia 17 éves barátjába szeretett bele, sőt, feleségének még be is számolt arról, hogy megcsókolta a fiút. Erre Katia csak annyit mondott: "Menj már, erről egyáltalán nem akarok tudni!"

De ezzel nem sikerült helyretenni magában a traumát: hiába volt lenyűgözően erős asszony, a férje férfiak iránti vonzódását nem tudta megemészteni. Pont abban az évben kezdett el betegeskedni, amikor szembesülnie kellett a fájdalmas ténnyel. Ettől kezdődően szanatóriumi kezelések sorával kúráltatta magát. De gondoljunk csak bele, hogy abban a korban milyen botrány lett volna, ha elhagyja az írót - méghozzá nem is akármilyen okból... Jól nevelt úrilány nem akarhatott ilyet.

A hála mindenért kárpótol?

A férj a naplójában azt is feljegyezte, hogy mennyire becsüli mindezért a feleségét: "Nagyon hálás vagyok K.-nak, mert semmi nem tudja elrontani a hangulatát, és szeretetében sem befolyásolja az, ha semmi gerjedelmet nem vált ki belőlem, és nem vagyok képes nemi örömöt szerezni neki. Örökké hálás leszek azért, ahogy ő viszonyul a szexuális problémámhoz."

Tény, hogy Katia jóban-rosszban a férje mellett állt, szerényen és csendesen intézett a háttérben minden gyakorlatias dolgot, a regényeinek gépelésétől a levelezés lebonyolításán keresztül. A kiadókkal és az előadások szervezőivel tárgyalt, és így biztosította a "varázsló" munkájához a nyugodt körülményeket.

Persze az író nagyon jól tudta, hogy mennyi mindent köszönhet a feleségének egyszer-másszor - főleg rendkívüli családi vagy társasági alkalmakkor - nyilvánosan meg is köszönte, és elmondta, hogy milyen sokat jelent számára.

Ez vajon elégedetté tette az asszonyt? Nem hiszem. De tette a dolgát, amit a sors szánt neki - nem lázadt, nem nyafogott. 97 évesen halt meg szép csendben, úgy, ahogy élt, és ha az a fránya mondat halála előtt nem hangzott volna el, még azt is gondolhatnánk, hogy boldog, kiteljesedett élete volt.

Nyitókép: AFPforum