A vájtfülűek most minden bizonnyal a tudományos-fantasztikus írókra gondolnak, akiknek bejött egy-két elképzelésük. Mint például Isaac Asimov, aki 1964-ben azt írta a The New York Times hasábjain, hogy
50 év múlva a kommunikáció hang és kép alapú lesz, és nemcsak hallhatjuk, hanem láthatjuk is majd azt, akivel épp beszélünk.
Mintha csak a Skype, a Snapchat vagy a Google Hangouts korai beharangozását hallottuk volna.
Megjósolta továbbá a "robotagy" vezérelte autókat és a repülő autókat is, bár ez utóbbiakra még várnunk kell egy kicsit.
De Arthur C. Clarke-nak nem csak bejött egy tippje!
1945-ben megalkotta a távközlési műholdak koncepcióját! Az író iránti tiszteletből a geostacionárius pályát, amely az Egyenlítő síkjától 36.000 km-re van, és ahol a műholdak a Földdel szinkronban mozogva "egy helyben" állni látszanak Clarke-pályának is nevezik.
Mark Twain, a feltaláló.
Jó, azért ne valami korszakalkotó találmányra számítsatok. De eleve, az hogy feltalált valamit, több, mint amit egy írótól elvárnánk!
Amellett, hogy megírta a Koldus és királyfit, a Huckleberry Finn kalandjait és a Tom Sawyer kalandjait, lelkes emlékkönyv készítő volt. Szerette összerendezni, beragasztgatni és kötetekbe rendezni az utazásai emlékeit.
Bár a ragasztás folyamatát és az akkoriban létező ragasztókat gyűlölte. Ezek a trutyik nehezen kezelhetők voltak, rosszul száradtak és tönkretették a beragasztásra váró anyagokat. Szegény Mr. Twain! Kész rémálom lehetett velük dolgozni.
Egy kisebb formátumú ember felhagyott volna e hobbival, de Mark ennél állhatatosabb (vagy egyszerűn csak makacsabb) volt.
Ő ugyanis feltalált és levédetett egy olyan emlékkönyvet, amelynek az oldalai nedvesség hatására öntapadóvá váltak. Az emlékkönyv alkotás divatját és a találmány sikerét mi sem jelzi jobban, mint a tény, hogy az író-feltaláló alig 12 évvel később 50.000 dollár nyereséget könyvelhetett el, az öntapadós emlékkönyvek eladásainak bevételéből.
Caresse Crosby nevét hazánkban kevesen ismerik, pedig elég sokat tett a halhatatlanságért. Ez a vidám, szabadszellemű és szabadszájú nő, a múlt század eleji Párizsban élő bohémek egyik legszínesebb alakja volt. Írt is, egy mintegy 200 oldalnyi erotikus és „hagyományos" költeményt.
De ha már erotika, akkor nem csak verseket köszöhetünk neki:
Ő találta fel a melltartót!
A történet 1910-re nyúlik vissza, amikor is a 19 éves Mary Phelps Jacob (a barátainak csak Polly) egy újabb unalmas estélyre készülődött.
Ekkor szörnyű felismerés hasított tudatába: divatosnak számító, bálnacsontokkal megerősített és kényelmetlen fűzője, előnytelenné teszi az alakját! Minő rettenet!
Ekkor kibújt belőle a lázadó: szobalányával hozatott két zsebkendőt, némi szalagot, tűt és cérnát, és ott helyben megalkotta a vas- és csontmerevítés nélküli melltartót. (Hallelujah! - a szerk.) Ezzel előbb az estély, majd a kor hősnője lett!
Eleinte csak a barátainak és ismerőseinek készített hasonló ruhadarabokat, majd 1914-ben levédette a találmányát, amely időközben egyre nagyobb népszerűségre tett szert. Sajnos még azelőtt eladta a találmány jogait a Warner Brothers Corset Company-nek, hogy igazán befutott volna vele. A cég 1500 dollárt fizetett a melltartóért, amely a következő 30 évben 15 millió dollár bevételt termelt.
Caresse Crosby jóval később így írt a találmányáról:
Nem mondom, hogy a melltartó valaha is olyan fontos része lesz a történelemnek, mint a gőzhajó, de ezt én találtam fel.
A norvég származású Roald Dahl szintén egy olyan színfoltja az irodalomnak, akit nem kell külön bemutatni. A fiatalabbak a Karcsi és a csokigyár (amelyből két film is készült 1971-ben és 2005-ben), a Fantasztikus Róka úr (amelyet 2009-ben filmesítettek meg) és a Szofi és a HABÓ (amely A barátságos óriás címmel most került a mozikba) könyvek írójaként ismerhetik.
Azt viszont kevesen tudják, hogy Roald Dahl az egészségügy terén is maradandót alkotott. 1960 decemberében az alig négy hónapos Theo kisfia súlyosan megsérült, amikor egy taxi nekiment a babakocsijának.
A baleset következtében Theo koponyájában elkezdett felgyűlni a folyadék, és az akkor létező eszközökkel nem sikerült lecsapolni. Ez vaksággal és maradandó agykárosodással fenyegette a csecsemőt.
Roald Dahl, a hidraulikus mérnök barátja, Stanley Wade és a londoni idegsebész, Kenneth Till, közös erőfeszítéssel feltalálták a Wade-Dahl-Till szelepet, amellyel a korábbinál biztonságosabban és jobb eséllyel lehetett kezelni a hasonló állapotú betegeket.
A sors fintora, hogy mire 1962-re tökéletesítették a készüléket, Theo állapota javult annyit, hogy nem volt szükség a beavatkozásra, de a WDT szelep világszerte több ezer gyermek életét mentette meg azóta.
Szedlák Levente
Nyitókép: InterCom
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.