A menstruáció sötét oldala

A német kultúr- és fejlődésfilozófus, Heinrich Beck egyik tanulmányában arról ír, hogy még a liberális és multikulturális szemléletű országokban is eltérően ítélhetik meg a nőkkel való bánásmódot, illetve a nőkhöz való viszonyulást. Meglátása szerint a nők helyzetét nagyjából három egymásra épülő fejlődési szakaszra lehetne bontani.

Az első a civilizáció előtti állapot, vagy az emberré formálódás fázisa, amikor a nő már több mint „nőstény", és a család köréje szerveződik. A második lépcsőfokot a civilizáció kezdete jelöli, amikor fókuszba kerül az állam, mely teljes mértékben a férfiak műveként értékelhető – lévén, hogy vadászatuk és háborúzásaik eredménye; a háborúkban ekkor a nő bizonyul a legértékesebb zsákmánynak. A harmadik szakaszban a nők helyzete többet és látványosabban fejlődik, mint az ezt megelőző ötezer év alatt összességében. Nagyrészt az Észak-Amerikából útnak indult emancipációs mozgalmaknak és az ebből adódó előnyöknek köszönhetően: tanuláshoz való jog, szabad pályaválasztás lehetősége, szexuális jogok stb.

Érdekes megfigyelés, hogy az 1930-1960-as évek közötti időszakban a feminizmus dinamizmusa kissé megcsappant. Mindamellett, hogy egyre több nő indul el az önálló kenyérkeresés, érvényesülés útján, sokan el- vagy kihagyják a munka világát, az otthont érezve valódi életterületüknek. Ekkor válik széles körben elterjedtté az a vélekedés, hogy mind a nőknek, mind a férfiaknak eltérő az életben betöltendő szerepe, „helye". Számos nő tér vissza ezekben az időkben a hagyományos női szerepbe, és divatba jön a „nőies nő."

A „ki él tovább?" dilemma

Az ókori természetfilozófusok – köztük a nagynevű Arisztotelész is – még meg voltak győződve arról, hogy teljesen egyértelmű és a lehető legtermészetesebb dolog, hogy bármely faj hímnemű egyedei tovább élnek. A nők ehhez képest a „természettől fogva tökéletlen" lények. Életükben a szexuális érettség korábban következik be, temperamentumosabbak, a bennük lévő „folyadékok hűvösebbek, szárazabbak", ezért korábban érik el a „halál hideg és száraz állapotát".

Manapság felzendülhet a kijelentés, miszerint „a nők bizony túlélik a férfiakat". A kérdés: vajon mindig így volt ez? A válaszkeresés érdekében vissza kell utaznunk a középkorba, és rögtön szembeötlik, hogy a nők ekkor még rövidebb ideig éltek, mint a férfiak. A nem teljesen alaptalanul „sötétnek" titulált középkorban az emberek átlagéletkora csupán töredéke volt annak, amit manapság, a 21. században tapasztalunk.

Forrás: Leemage via AFP

Ha éppen egy járvány - főként pestismentes - periódusban volt szerencséjük világra jönni, akkor a várható élettartam 35-40 évig nyújtózkodott. Ám egy járványsújtotta évszázadban mindössze egy kurta, 17-18 éves átlagéletkorra csökkent.

A XV. század mérföldkő volt a nők életében, ekkortájt a korábbinál több esélyük nyílt a túl- illetve a tovább élésre. Ennek a jelentős változásnak több oka is volt. Többek között az is, hogy az erősebb irányításnak, társadalmi rendnek köszönhetően mérséklődött a nők elleni erőszakos cselekmények száma. Ezen kívül, míg régen a gazdaságban nagyrészt a nők és a gyermekek munkájára támaszkodtak – leszámítva a nagyobb fizikai erőt igénylő feladatokat –, a városi élet kialakulásával párhuzamosan az életforma is módosult. A korábbi évszázadokhoz viszonyított jobb életkörülmények elősegítették a nők jólétét és meghosszabbodott életkorát. Az első menstruáció beköszönte már kevésbé volt nyomonkövethető, de általában a 12-15 éves korban jelentkezett.

A menstruáció szakralitása

A menstruáció szimbolikus és spirituális mibenléte – többek között – az Istennő-kultuszban is megmutatkozik. A Nagy-Britanniából útnak indult - már Magyarországon is több mint négy évtizede ismert - kultusz szerint az Istennő, megnevezése ellenére magában hordozza mindkét minőséget, a férfit és a nőt egyaránt. A menstruáció e nézet szerint sok kreatív energiát szabadít fel a nőkben, ilyenkor ugyanis „a világok közötti fátyol nagyon elvékonyodik" és „sokkal közelebb kerülünk az égiekhez". Ebben a kultuszban más megvilágításba kerül a szentség és a tisztátalanság fogalma, mint korábban. A természeti társadalmakban ugyanis azáltal, hogy a nőket a havi vérzés során tisztátalan vérükre hivatkozva elkülönítették, „kinyilvánították a férfi felsőbbrendűséget, elkülönítették a férfi és női társadalmi szférát" egymástól.

Egy kulturális antropológus szerint az időfogalom kialakulásához a szívverés, a nappal és éjszaka egymást váltása, vagy éppen a menstruáció tapasztalati megfigyelései is jelentős mértékben hozzájárultak. Az amazóniai baraszana törzs a folyamatos változást, ismétlődést és regenerációt hirdető rítusaiban ugyancsak nagy hangsúlyt fektetett a női szimbólumokra. Indiában pedig a menstruációs ciklushoz igazított 16-os szám mint holdfázisszám kiemelt helyen szerepelt. A helyiek hite szerint ezért a 16 éves lány jelképezte a legszebbet, a legtökéletesebbet.

Forrás: Thinkstock

Hasonló vélekedés alakult ki a kínai kultúrában is a 7-es szám kapcsán. A dolog érdekessége itt abban nyilvánul meg, hogy a 7-es szám – mint elsődlegesen a férfi-princípiumhoz (jang) kapcsolódó szimbólum – a nők életéhez rendeződik. „Jin-úttá" (női princípium-úttá) formálódik, éspedig azáltal, hogy: az első menstruáció 14 éves korban jelentkezik (ami kétszer hét), és 49 éves korban, a menopauza beköszöntével ér véget (hétszer hét).

Nőként elmondhatom: a menstruáció számomra mind ez idáig nem leplezte le spirituális arcát. Hiszen nemhogy istennőnek nem éreztem magam a ciklusok alatt, hanem vérrel-vert/büntetett, a valamire való, értékelhető teljesítményektől ideiglenesen megfosztott szerencsétlenségnek. Természetesen szeretnék olyan nőtársaimmal találkozni, beszélgetni, akik részesültek valamilyen felemelő tapasztalatban e sokunk számára nehezen viselhető periódusban, és (el)tanulni néhány technikát tőlük – ha egyáltalán ez tanítható, átadható lehet.

A cikk következő részében a péniszirigységről és a csiklóirigységről olvashattok. 

Szerző: Győrfy Linda

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek