A férfiak undorítónak találják a menstruáció említését is? Van egy rossz hírem...

Menstruáció, havibaj, virágzás, piros betűs ünnep, vendég. Megjött a havim, a bajom, a vörös hadsereg, a mikulás. Valahogy fogadni mernék, hogy a világon mindenki hallotta már ezen kifejezések valamelyikét, látott már közelről nőt, vagy esetleg van édesanyja. Mégis, időnként újra és újra úgy viselkedünk, mintha a középkorban élnénk, és a menstruáció valami titkos-tiltott, ördögtől való, rettenetes dolog lenne, nem pedig a természet rendje.

Emlékszem arra, amikor talán 11-12 évesen elkezdtem menstruálni a kétezres évek végén. A családom nőtagjai egyszerre próbálták tudatosítani bennem, hogy ez így van jól, hogy nővé értem, hogy minden rendben van, de ezzel párhuzamosan azt is, hogy azért nem kell világgá kürtölni, hogy épp a "női napjaimat" élem. Ha az iskolában betétet vagy tampont kell cserélnem, azt tegyem diszkréten, nem kell róla senkinek sem tudni. A családom férfitagjait (és úgy általában minden férfi embert) kíméljem meg attól, hogy beszámolok arról, hogy éppen hol tart a ciklusom. Nem azért mert rossz, hanem mert férfiak, hát nincs hozzá semmi közük.

Az első fordulópont akkor jött el, amikor 13 évesen kettesben voltunk édesapámmal néhány napot, nekem pedig derült égből villámcsapásként hajnalban megjött a vérzésem, de úgy, hogy a körülöttem lévő terepet egy gyilkossági helyszínhez hasonlatossá tettem. Mivel ketten voltunk, nem volt kérdéses a következő lépés, kénytelen voltam pironkodva beszámolni édesapámnak arról, mi történt. Meglepő módon nem hányta el magát a menstruáció említésére, hanem villámgyorsan keresett egy nyitva lévő boltot, ahol bevásárolt minden létező női dolgot, amire csak szükségem lehet, sőt, mint gyakorlott felnőtt, még a romok eltakarításában is segített.

A történet pedig itt nem ér véget. 16 évesen elköltöztem hozzá, és mivel ekkor még bőven nem rendelkeztem saját keresettel, ha valamire szükségem volt, kénytelen voltam őt riasztani. Nem kellett hozzá sok idő, és minden alkalommal, mielőtt elindult volna a boltba, megkérdezte, hogy szükségem van-e valamilyen "lányos dologra". Ha fájt a hasam, hozzá fordultam gyógyszerért, ha gyötört a PMS, minden egészséges életmóddal kapcsolatos megdönthetetlen elvét felrúgva ment a boltba nutelláért, csokiért, csipszért, és bármiért, amit éppen megkívántam.

Hiába férfi ember, akinek "semmi köze a női dolgokhoz", sosem volt kérdés vagy furcsa, esetleg kínos számára, hogy lánygyermeke van, aki bizony időről időre vérzik.

Később pedig, ahogy idősebb lettem, és megjelentek fiúk, majd férfiak az életemben, ráadásul ahogy nyitott a világ, egyre inkább dőltek le a tabuk a témával kapcsolatban. Már kérdés sem fért hozzá, hogy a menstruáció nem magánügy. De legalábbis nem egy titkolni való, privátan kezelendő, undi dolog, hiszen, ha az ember mondjuk párkapcsolatban él, máris legalább két ember napjait befolyásolja.

Forrás: Shutterstock

Nemrég egy cikk azt taglalta, hogy még véletlenül se kérjük meg a pasinkat arra, hogy vegyen nekünk tampont, betétet, és ne is nyomasszuk őt a vérzésünk gondolatával. Mert nem bírják, sőt, undorítónak találják még az említését is. Na bumm. Bár a sarki kisbolt biztonsági őrének valóban nem tartanék élménybeszámolót, elképzeltem egy alternatív valóságot.

Elképzeltem, vajon hogy tudnám megkímélni a férfit, akivel élek, a havi vérzésem "kiábrándító" részleteiről. Eszembe jutott, hogy a tamponokat és a betéteket a párnacihába rejtem, hogy sose kelljen, még véletlenül se szembesülnie női mivoltommal. Ha épp a "tisztátalan" napjaimat élem, majd alszom a kanapén, hogy ne érezze magát kínosan, sőt, talán az lenne a legjobb, ha a hónap öt napját valahol teljesen máshol tölteném száműzetésben, nehogy bármi kellemetlenséget okozzak neki a létezésemmel. Ha pedig éppen akkor akarna egy szerelmes légyottot, majd fakeresztet lobogtatva űzöm el a közelemből.

De mielőtt még gyakorlatba ültetném az elméletet, be kell vallanom, még sosem találkoztam olyan férfival, akit valóban kínosan érintett volna az a szó, hogy menstruáció. Legalábbis, ha a férfinak már volt legalább egy olyan párkapcsolata, ami tovább tartott három hétnél. És azt is valljuk be, hogy a szerelmes fogadalmak sem úgy hangzanak, hogy "jóban, rosszban, míg a havibaj el nem választ".

Tehát, akár ördögtől való, akár nem, őskőkorszaki és elég éretlen azt gondolni, hogy a vérzésben van bármi, amit titkolni kéne. Már csak azért is, mert mindannyian, kivétel nélkül menstruáló nők által kerültünk a világra. Ha pedig bekopogtat "az a bizonyos időszak", igenis meg fogom kérni a mellettem élő férfit, hogy ugyan legyen már olyan kedves, szaladjon már le a boltba egy túlélőcsomagért, és nem fogok virágnyelven, finomkodva beszélni, mindenféle titkos kódot kitalálni a vérzésremre, nehogy bárkit megzavarjak a tudatlan, békés létezésben.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek