A titokzatosság fátylába burkolózott Emelie Flöge és Gustav Klimt szerelme

Emilie Flöge 20 éves kora körül az egyik nővére, Pauline varróiskolájában kóstolhatott bele a divat világába, ami szinte azonnal magába szippantotta.

Négy évvel később, 23 évesen a testvérek részt vettek egy ruhakészítő versenyen, amit meg is nyertek. Ezzel egy rangos elismerésben részesülhettek. Ennek és az elszántságuknak köszönhetően megnyithatták divatszalonjukat. Már az is ritkaságszámba ment, hogy a boltot nők vezették. A szalont az elit társadalom tagjai látogatták. A berendezésén érződött Emilie Flöge egyedi látásmódja.

Emilie még tinédzser korában találkozott a híres festőművésszel, Gustav Klimttel. Az öccse, Ernst Klimt szerelembe esett Emilie nővérével, Helenével, akit végül feleségül is vett. Ernst azonban alig egy évvel az esküvőt követően elhunyt, Gustav pedig a házasságból időközben született gyermek gyámja lett. Ettől kezdve gyakran megfordult a Flöge családnál és a nyarakat is velük töltötte. Minden bizonnyal Emilie volt élete szerelme, hiszen rengeteg időt töltöttek együtt.

Klimt osztrák festőművész volt és imádta a nőket, akik a festményeit inspirálták. A nőcsábász hírében álló férfi sosem volt házas, de a szóbeszédek alapján összesen hét gyermeke született a különböző kapcsolataiból. 

Gustav Klimt kortársai visszafogott emberként ismerték. Sötét hajú, határozott, férfi volt, aki művészetében kiállt nézetei mellett. Festészetében erőteljesen alkalmazta az erotikus motívumokat, ezzel együtt őt tartják a művészettörténet egyik legjelentősebb erotikus művészének.

Forrás: APA-PictureDesk via AFP/Austrian Archives / Imagno / picturedesk.com/Austrian Archives

Emilie ebben a sűrűn látogatott időszakban vált Klimt múzsájává, ám a festőhöz fűződő kapcsolata egészen annak a haláláig rejtélyes volt. Több helyen barátságot említenek, de a szeretői viszony is felmerült már és a plátói, azaz viszonzatlan szerelem is. Annyi biztos, hogy mindketten inspirálták egymást, és Emilie gyakran vált Gustav Klimt múzsájává. A fiatal nő sokszor saját tervezésű ruháiban állt modellt Klimt festményeihez. A festő mesteri érzékkel örökítette meg az öltözékek apró részleteit. 

Egyes vélemények szerint Klimt legnépszerűbb alkotásán, A csók című festményen saját magát és Emilie Flögét ábrázolta. Gustav Klimt 1918-ban stroke-ot kapott, de még a halálos ágyán is Emiliet hívta, ami valóban arra enged következtetni, hogy gyengéd szálak fűzték őket egymáshoz. Minden bizonnyal Emilie volt élete szerelme, hiszen Gustav haláláig rengeteg időt töltöttek együtt.

A festőművész halála mélyen érintette Emilie-t, hiszen elvesztette azt az embert, aki a legnagyobb hatással volt rá és leginkább inspirálta. Valószínűleg emiatt adta fel az egyedi ruhák tervezését és csak a szalonban végzett munkára összpontosított. 

Ausztria náci megszállása után a bolt tönkrement, így Flöge kénytelen volt bezárni. A munkát a házában folytatta. A második világháború azonban nem volt kegyelmes, és az épület egy tűz következtében a lángok martalékává vált. Ezzel együtt elveszett Emilie Flöge szinte teljes életműve is. 

Flöge 1952-ben hajtotta örök nyugalomra a fejét, és divattervezőként hamar a feledés homályába merült, mert a ruhái fizikai valójukban nem maradtak fenn. Kreációi azonban Gustav Klimt festményein keresztül örökérvényűek maradtak.

Ez is érdekelhet: Kiszolgáltatott és hányatott sorsú nőkért és gyerekekért küzdött az első női orvos: Elizabeth Blackwell

 Nyitókép: AFP

Ezek is érdekelhetnek