Egy rothadó tetem bűzének köszönhette jósképességeit Püthia?

Ki ne hallott volna már Delphoiról, amit egykor a világ közepének tartottak, valamint az ott található szentélyről és jósdáról? Engem iskolásként teljesen magával ragadtak az ókori mondák és az általuk feltárt mitikus világ. Delphoi azonban nem csupán mese, hanem egy olyan valós helyszín, ahol bizony nagy döntések születtek.

A Delphoi jósda

Akárcsak a görög világban szinte mindenhez, a legendás jóshely alapításához is kapcsolódik egy mítosz. Eszerint Zeusz szemet vetett Létóra, aki meg is termékenyült a csapodár főistentől. Mivel Zeusz felesége, Héra igen féltékeny természet volt – hisz ki örült volna annak, ha a férje fűvel-fával csalja -, így nem meglepő, hogy bosszúért kiáltott. A várandós Létó után küldte Püthónt, a mitikus kígyót. Létó sokáig Délosz szigetén rejtőzködött, itt szülte meg gyermekeit is, Apollónt és Artemiszt – ez lett Püthón veszte, Apollón ugyanis megölte a fenevadat, méghozzá éppen Delphoiban.

Püthia

Kicsit hagyjuk most el a legendák világát és nézzük meg, hogy a valóságban mi is volt a helyzet a görögökkel, illetve a görög nőkkel. Mint a legtöbb ókori társadalomban, a görögöknél is komolyan behatárolták a lányok és az asszonyok szerepét. Nem rendelkezhettek földdel, nem örökölhettek, a jogaik is meglehetősen csorbák voltak, a politikát pedig messze kerülniük kellett. Persze akkor is akadtak már olyan nők, akik ki tudtak törni a társadalom által rájuk kényszerített szerepből, s nem kis befolyással rendelkeztek. Ilyenek voltak például a Püthiák.

Püthia az egyik legbefolyásosabb nőnek számított egész Hellászban, akihez messzi földről zarándokoltak azok, akik a jövőt firtatták. A kezdeti időkben a Püthiák fiatal szüzek voltak, ám miután az egyik jósnőt elrabolták, inkább idősebb nőket választottak az orákulum szerepére.
A delphoi jósnőnek hátra kellett hagynia korábbi életét és teljesen az isteneknek kellett magát szentelnie, hiszen csak így lehetett híd az istenek és az emberek világa között. Így közvetíthette mindazt, amit az égiek közölni akartak a földi halandókkal.

A jóslat

Püthia természetesen nem állt mindig a zarándokok rendelkezésére. Eleinte évente csak egyszer jósolt, Apollón születésnapján, később azonban már a kilenc legmelegebb hónap minden hetedik napján elé lehetett járulni. Ilyenkor a kérdezőnek – aki persze csak férfi lehetett– meg kellett mosakodnia, áldozatot kellett bemutatnia, majd miután befizette a jóslás díját, felírhatta egy kőtáblára a kérdését, amit a papok később felolvastak a jósnőnek.
Nem csak a kérdezőnek, hanem az orákulumnak is fel kellett készülnie a jóslásra. Mielőtt Püthia nekilátott a jövendölésnek napokig böjtölt, majd a meghatározott időpontban rituálisan megmosakodott és elfoglalta kijelölt helyét...
Itt pedig vissza is térhetünk a gonosz kígyó legendájához. Eszerint

A valóságban persze nem a kígyó árasztotta a bűzt, hanem a föld mélyéből törtek elő különféle gázok, amik nemcsak kellemetlen szagot, de hallucinációkat is okozhattak.
Az orákulum tehát ennek, valamint a nagy valószínűséggel még pluszban elfogyasztott tudatmódosítóknak köszönhetően az epilepsziás rohamhoz hasonló állapotba került, így tolmácsolta az istenek kinyilatkoztatásait. A jósnő teljes transzban fogant szavai persze sokszor érthetetlennek tűntek, így a segédei „fordították" le őket, s faragtak belőlük rejtélyes üzeneteket.

Közemberek és államfők egyaránt lesték az orákulumot, sőt egy időben elképzelhetetlennek számított, hogy úgy kezdjenek a görögök például háborút, hogy a döntéshozók előtte ne hallgassák meg a hadjáratról a jósnő szavait.

A jóslás egy idő után akkora népszerűségnek örvendett, hogy már nem egy, hanem két Püthia is közvetítette az istenek mondandóját, sőt egyre elterjedtebbé vált a gyorsjóslás is, nem meglepő hát, hogy a jövendölés előbb-utóbb elveszítette azt a komoly, vallási jelleget, amellyel eredetileg bírt.

Egy dolog azonban vitathatatlan: hosszú időn keresztül Püthia volt az egyik legbefolyásosabb nő egész Hellászban, akinek a szavát a világ uralkodói is lesték.

Nyitókép: AFP