Tényleg a Szex és New York karakterei a példaképeid? - Ezért kártékony szerintem a sorozat

Tényleg elég nekünk egy kis szókimondás és néhány pár drága cipő, néhány mutatósabb szereplő, hogy azonnal "ráfüggjünk" a képernyőre? Nekem biztosan nem.

A sorozat egyébként úgy jutott eszembe, hogy a szerkesztőségben a lányokkal folyamatosan ajánlunk egymásnak néznivalókat. Az egyik ilyen kapcsán kolléganőm megjegyezte, neked biztosan nem fog tetszeni, mert kicsit olyan, mint a Szex és New York.

Abszolút nem emlékeztem arra, hogy én már kifejtettem a véleményemet arról, hogy miért nem sikerült a szívembe zárni Carrie-t, Mirandát, Samanthát és Charlotte-ot, de ezek szerint tutira megjegyeztem néhányszor, hogy konkrétan hánynom kell ettől a végtelenül a külsőségekre kihegyezett - üresfejű nőkkel benépesített - világtól. Amúgy az életben is. Sosem értettem, miért okoz akkora boldogságot egy pár új cipő, ahogy azt sem fogom fel, mitől tűnik szuper programnak egy csajos shopingolás. Az pedig még tényleg eszembe se jutott, hogy a barátnőimmel selejtezzem ki - rögtönzött divatbemutatóval összekötve - a ruhatáramat, mint Carrie.

Arra most nem térnék ki, amire a sorozat méltatói gyakran hivatkoznak, hogy tabudöntögetés, a szingli lét vicces oldalának a bemutatása valóban mérföldkő lehetett, és el is hiszem, hogy akik húsz évvel ezelőtt látták a Szex és New Yorkot örültek egy addig ismeretlen, - ahogy mondani szokták - friss hangnak - de sem a tabudöntögetés, sem a szellemesnek tűnő párbeszédek nem tudnak engem meggyőzni arról, hogy az, amit látunk az bármiféle értéket képvisel, pláne, hogy ne lehetne élni nélküle.

Bár egy csomó teszt készült a témában, amit ha kitöltöttél, megtudhattad, melyik főszereplő "vagy te", azaz, melyikhez hasonlítasz a legjobban, én személy szerint soha egyikükkel sem tudtam azonosulni. Azt hiszem, nekem Samantha jött ki, hát, jó.

A legkártékonyabbnak és legidegesítőbbnek talán Carrie (Sarah Jessica Parker) karakterét tartom, aki tizen- és huszonévesek millióival hitette el, hogy újságíróság receptje egy laptop és néhány közhelyes gondolat 2000 karakterben. És ebből persze meg is lehet élni, sőt, a ruhák iránti mérhetetlen vágyunkról sem kell lemondanunk. Engem különösen lehangol, hogy bár az "értelmiségi" Carrie-t alig látjuk olvasni, kis híján orgazmus közeli állapotba jut egy Jimmy Choo cipő vagy egy Prada táska, esetleg egy lakásméretű gardrób láttán. Na, ne! A pasiválasztásai miatt még csak nem is hibáztatnám, de azért azt nehezen bocsátottam meg neki, hogy a szuperkedves és empatikus Aiden helyett Mr. Biget, a pöcsfejet választotta, de azért ezen túl tudtam lendülni.

Charlotte (Kristin Davis) sok mindent el tud adni a bájos pofikájával, rá valahogy mindvégig jó ránézni, de valljuk be, nála álszentebb nőt rajzolni se lehetne. Egyszerre könnyűvérű és prűd, és annyira sznob, hogy nem hiszem el, hogy bárki példaképe lehetne. A kedvenc hozzá köthető részem talán az volt, amikor az éppen aktuális pasiját körülmetélésre küldte. Jaj, istenem!

Samantha (Kim Cattrall) személyisége sem túlságosan izgalmas. Róla tulajdonképpen csak annyit tudunk, hogy szeret szexelni, és dugni és kefélni... és mindent, ami a férfiak nemi szervével kapcsolatos. Igazi női Móricka, akinek mindenről AZ jut az eszébe. Pompás. Persze ezzel nincs is semmi gond, mint ahogyan az is nagyon klassz dolog, hogy ma már a legtöbb nő nyíltan és akár szívesen is beszél a szexről és az orgazmusáról, de erre felépíteni egy karaktert eléggé unalmas. Értem én, hogy korszakalkotónak tűnt egykor az, hogy nem csak a férfi, hanem a nő is élvezheti a szexet, de én jobban örültem volna, ha kiderül, hogy Samantha mit is szeret ezen (és a pénzen) kivül.

Aki némi szürkeállományt is villant a sorozatban, az Miranda (Cynthia Nixon). Négyük közül ő az egyetlen, aki valamiképpen nem ragadt bele a kamaszkorba, és partnereibe is a felnőtt(ebb) értékeket keresi, de kekeckedő okoskodása miatt a legszívesebben átugrottam volna a jeleneteit, de sokszor egy jókora taslit is lenyomtam volna neki (is).

A férfiakat most hagyjuk is, a meleg barát, a jófiú és a rosszfiú stb. sem indított el bennem különösebb érzelmeket.

Persze, értem én, hogy a Szex és New York szereplői szándékosan egyszerűsített karakterek, és azt is felfogtam, hogy nem kell ettől különösebb lelki mélységet várni. Még azt bevallom, hogy a felsoroltak ellenére olykor engem is lekötött sorozat, pláne, amikor nem akartam semmi olyat befogadni, ami az agyamat stimulálta volna. Nem is azt mondom, hogy ne nézzük és ne nevessünk jókat a négy szingli történetén, csak könyörgöm, ne akarjunk olyanná válni, mint ők.

Varga Vivien

Nyitókép: Northfoto