Degas-t a vakság fenyegetése sem tántorította el az alkotástól!
Edgar Degas neve hallatán azonnal a festő gyönyörű balerinái jelennek meg a szemünk előtt. Azt talán kevesebben tudják, hogy a művész fiatal korától nemcsak rövidlátó, hanem fényérzékeny is volt.
Párizs a 19. és 20. század fordulóján a szórakoztatóipar és az érzéki élvezetek európai fővárosa volt. A külföldi látogatók számára a város egyik fő vonzereje a vásárolható szerelem volt. Azonban miután felépült az operaház, azonnal a francia főváros fontos attrakciója lett.
A jómódú, bankár családból származó festő szenvedélyes operarajongó volt, és emellett jó barátságot ápolt Louis Mérante és Jules Perrot balettmesterekkel, akiket a műveiben többször is megörökített. Így azon kivételes személyek közé tartozott - a mecénások és a táncosnők pártfogói mellett -, akik nemcsak az előadásokon vettek részt, hanem a kulisszák mögé is bemehettek. Ahol alaposan megfigyelhette a táncosokat a gyakorlóteremben vagy közvetlen a fellépésük előtt.
"Ha átlépünk az előcsarnok ajtaján, amely a lépcsőkön keresztül a kulisszák mögé vezet, ott repked ezeknek a szeretetreméltó teremtményeknek egész imádnivaló csapata, szerelmes leveleket bontogatva, virágcsokrokat szaglászva, édességet vagy almát majszolva." - Kevesen számoltak be ilyen kedvesen ezekről a lányokról, és még kevesebben festették meg őket ekkora szeretettel.
Nagyon gondosan, majdnemhogy megszállottan tanulmányozta a pózokat, mozdulatokat, az öltözködésüket - és közben vázlatok sokaságát készítette. Nem a tökéletes testtartást örökítette meg, inkább bepillantást nyújtott a próbatermek és kulisszák világába.
Nem a színpadok sztárjaival foglalkozott, hanem a balett társulattal. Ahogy kemény munkával gyakorolnak, bemelegítő- és nyújtógyakorlatokat végeznek a tükör előtt, a balettcipőiket fűzik, igazgatják, vagy éppen kimerülten nyújtózkodnak. Így akarta a bájukat és a fáradtságos munkájukat megörökíteni. Mai kifejezéssel élve képriportban számolt be erről a különös világról a "pillanatfelvételeivel".
A festő nem idealizált képet festett a női testről, mint ahogy azt az akkori akadémikus festészetben megszokhattuk. Ehelyett a lányokat teljesen természetes formában és pózokban ábrázolta. Éppen olyan, mintha egy kulcslyukon keresztül kukucskálnánk be. Nagyon bátran teljesen szokatlan szemszöget választott az ábrázoláshoz, mintha közvetlen a táncosnők mögött állnánk.
Így láthatjuk a kecses testbeszédüket, vagy, ahogy a hátukat a nézők felé fordítva készülődnek, illetve a tánctanár utasításait követik éppen. Ugyan Degas-t sokszor az impresszionisták közé sorolják - mert barátságot ápolt és együtt állított ki velük -, de a festményei eltérnek az irányzattól, mondhatjuk, hogy Degas az impresszionisták realistája.
Az idővel egyre homályosodó háttérmotívumoknak talán a fokozatosan csökkenő látása volt az oka. Teljes vakság fenyegette, már csak lesötétített műteremben volt képes dolgozni. Az alkotókedve ennek ellenére töretlen maradt. Mivel már nem hagyatkozhatott a szemére, feladta a festést, és szobrászat felé fordult.
Mindez jól mutatja az alkotás iránti szeretetét, az akarat, a kitartás fontosságát. Nem csoda, hogy sikerült ezen a területen is olyan kifejező műveket létrehoznia, amelyek máig sem veszítettek semmit a hatásukból. Így még érthetetlenebb és felfoghatatlanabb az örökösei döntése, akik ezeket a figuráit értéktelennek tartották, és halála után a nagy részüket kidobálták. Még szerencse, hogy a termékeny művész műveiből maradt bőven, amit ma a világ legnagyobb múzeumaiban csodálhatunk meg.
Nyitókép: Wikipedia