Velázquez: Tükör a képben - a kép a tükörben

Velázquez 27 évesen került udvari festőnek IV. Fülöp mellé, és igazán kiemelt elbánásban részesült az udvarban. Műterme a madridi királyi palotában volt, ahol számtalanszor megfestette a vele egykorú királyt is. Nem kímélte, sőt, kiemelte minden spanyol Habsburg jellegzetességét, a húsos szájat és az előre meredő állat.

A festő ezen a művén olyan jelenetet festett meg, ahol ő maga foglalja el a legnagyobb teret, a királyi pár csak indirekt, a mögötte lógó tükrön keresztül van jelen. A néző a királyi pár perspektívájából láthatja a jelenetet. Velázquez pedig magáról mesél.

A festő nem háttal vagy oldalról látható, ahogy az szokásos volt addig a művészetben, hanem a néző szemébe nézve. Tehát nem királyi portré, de nem is csak az infánsnő jelenete, hanem a festő önarcképe is. Az elrendezéssel lehetővé teszi, hogy művészi példaképeiről, a nagy flamand festőkről, Rubensről és Jordaensről is megemlékezzen, akik festményeinek másolata a háttérben látható.

Érdekes, hogy Velázqueznek ez az egyetlen képe, amelyen a király és a királynő együtt jelenik meg. Habár itt mindketten szerepelnek, de csak igen homályosan láthatók. Az életükben sem sok közös volt. Fülöp csak nagyon rövid ideig érdeklődött a lány iránt, akinek ő a harminc évvel idősebb nagybátyja volt. Csak azért vette feleségül, hogy ezzel erősítse a Madrid és Bécs közötti szövetséget.

Azonban a lány 7 év házasság után sem biztosította trónöröklést. Amikor a kép készült, az ötéves Margaréta hercegnő volt a királyi pár egyetlen gyermeke. Ő a másik központi figurája a festménynek. A kislány az udvarhölgyére sem néz, amikor a feléje nyújtott kancsót megfogja. Jól látható rajta a magabiztosságra, önuralomra és öntudatra nevelés hatása. Nyilván azt is tudja már, hogy egy spanyol király vagy királynő a nyilvánosság előtt nem nevet.

Közvetlen a hercegnő mellett láthatjuk a két udvarhölgyét, az egyikőjük az említett kancsót nyújtja, a másik éppen pukedlizik. Az udvarhölgyeket a legrangosabb nemesi családokból választották ki. Hogy a bal oldali udvarhölgy térdel, az nem szeretetteljes gesztus, hanem előírás volt.

A kép jobb oldalának előterében két udvari törpe áll, egyikőjük úgy tartja a lábát a földön szunyókáló kutyán, mintha fel akarná ébreszteni. Hogy a palotában a merev etikettet és az állandó unalmat jobban el tudják viselni, udvari bolondokat szereztek be. A törpék a bolondok szabadságát élvezték, ők minden udvari hierarchián kívül éltek, és hasonlóan tartották őket, mint a háziállatokat. A festő nem véletlen a törpének engedélyezett egyedül spontán mozdulatot.

Majd végül a kép bal oldali területén Velázquez áll előkelő ruhában, ecsettel és palettával a kezében, a tekintetét a nézőre irányítva. Amikor a kép készült a 17. században, a festészet még nem tartozott a szabad művészetek közé, sokkal inkább mesterségként tartották számon. Ennek ellensúlyozására sok festő nemes férfiként helyezte magát előtérbe, ezzel demonstrálva képességeit és önmagát.

Velázquez ezt különlegesen pimaszul tette: főszereplőként a santiago lovagok lovagkeresztjével a mellén láthatjuk, egyenesen a szemünkbe nézve. Valóban azonban csak három évvel később lett tagja ennek a nemesi lovagrendnek, ami kivételesen nagy kitüntetés volt egy festő számára. Mindenesetre a művészettörténészek véleménye szerint nagy valószínűséggel a keresztet utólag, Velázquez halála után festették a képre.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Afpforum