Válástörténelem: Vízbe fojtástól a tárgyalóteremig...

Manapság pedig bármilyen indokkal - vagy indok nélkül - külön utakra térhetünk, ám ez nem volt mindig így. A múltban a válás nem csupán két emberen múlt: létjogosultságát az aktuálisan fennálló társadalmi, gazdasági, vallási, politikai, kulturális és erkölcsi viszonyok határozták meg. Emiatt pedig változó volt az elfogadottsága, illetve a megítélése is. Íme, egy kis visszatekintés:

"Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét."

A katolikus doktrína szerint az érvényesen megkötött házasságot nem lehet felbontani. Kizárólag abban az esetben lehetett semmissé tenni a frigyet, ha kiderült, hogy a felek rokoni kapcsolatban állnak. Ugyanis a 12. században az egyház tiltotta a családtagok házasságát (ám ezt előre nem ellenőrizték). Így aztán egy férfi például nem vehetett el olyan nőt, aki hatod-unokatestvére vagy annál közelebbi rokona volt.

Viszont azt sem, aki a család bármely tagjának keresztelőjénél vagy konfirmációjánál tevőlegesen részt vett... Ezek után nem csoda, hogy a civakodó házastársak a családfájukat kezdték kutatni, és szinte pechnek számított, ha nem bukkantak valamilyen házassági akadályra - hiszen ez volt a válni szándékozók egyedüli mentsvára. Ezt az eszközt alkalmazta VIII. Henrik is, aki több feleségétől is elvált, amikor már nem volt szüksége rájuk.

Válni akarsz? Irány a mocsár!

A római jogban kétféle házasság létezett: az egyikre a férj abszolút uralma volt a jellemző - így neki nem kellett indokolnia a válást sem, csak a feleség hozományának egy részét kellett visszaadni. A másik esetben a nő megtarthatta saját vagyonát, még válás esetén is, vagyonközösség azonban nem volt.

Később a jog szigorított, és már csak három okból lehetett kilépni egy házasságból. A férjnek akkor, ha a nő házasságtörőnek, méregkeverőnek vagy kerítőnek bizonyult. A feleségnek pedig akkor, ha a férjről kiderült, hogy gyilkos, méregkeverő vagy sírgyalázó. A hűtlenség, az italozó életmód és a szerencsejáték viszont nem tartozott az elfogadott válóokok közé...

• A frank törvények ennél is keményebbek voltak: a feleség egyáltalán nem kezdeményezhetett válást.
• Burgundiában pedig kimondták, hogy a férjétől válni próbáló asszonyt a mocsárba kell fojtani!
• A reformáció idején - Kálvin és Luther tanításai alapján - viszont már elfogadták válóokként a házasságtörést.
• Bázelben pedig olyan megengedőnek bizonyultak a törvény alkotói, hogy akár az együttélés megtagadása, bántalmazás, impotencia, vagy egy bűn elkövetése miatt is fel lehetett bontani a frigyet.

Hogyan váltak a mi őseink?

Honfoglaló őseink háromféleképpen házasodtak: leányt raboltak, színlelt leányrablást hajtottak végre, vagy megvették a menyecskét.István törvénye védte ugyan a monogámián alapuló keresztény házasság szentségét, de azért fel lehetett bontani.

A szabolcsi zsinat viszont már sokkal szigorúbban rendelkezett:

• "Ha a férj házasságtörésen kapja a nejét s megöli őt, vehet másikat magának."
• "Ha valamely nő férjétől megszökik, adják vissza két ízben; ha harmadszor is megszökik s nemes asszony, vezekeljen a házasság reménye nélkül; ha pedig a népből való, adják el a szabadság reménye nélkül."
• "Ha azonban a férj szökik meg a nejétől és visszatérni nem akar, örökre szolga maradjon; ha pedig valaha szabadnak látszanék, ismét adják el, felesége azonban férjhez mehet ahhoz, akihez akar."

Kálmán korában azonban a házasság már nem volt felbontható sem hűtlen elhagyás, sem fajtalankodás esetében.

A változás éve

1894-ben vezették be a törvényt, mely szerint házasságtörés, természet elleni fajtalanság, bigámia vagy hűtlen elhagyás esetén a bíróság felbonthatja a házasságot. Sőt, akkor is, ha halálra - vagy 5 évnél hosszabb fegyházra - ítélik valamiért az egyik házastársat. Bár a lehetőség adottá vált, mondanom sem kell, régen sokkal kevesebben éltek vele, mint napjainkban. A konvenciók és a társadalmi viszonyok együtt tartották a párokat.

Nyitókép: Shutterstock