Hugh Hefner Baranyai Kata élete polgárjogi aktivista Playboy
Meghalt a Playboy atyja, és ezzel felrobbantotta a netet. Azért merem ezt a kifejezést használni, mert szerintem örülne neki. Hiszen imádta a felhajtást.

Na, de mit kell tudni Hugh Hefnerről azon kívül, hogy szilikonbabákkal múlatta az időt a híresen-hírhedt Playboy-lakban? A történet ezen részét nyilván csak annak kell bemutatni, aki egy lakatlan-szigeten töltötte az elmúlt éveket. Az pedig szinte az általános műveltség részét képezni, hogy 3 feleséget fogyasztott, akiket elvileg soha sem csalt meg (mondjuk, kinek mi számít megcsalásnak?). Élete során sok száz barátnője volt, imádta a selyem pizsit, nem vetette meg a gruppenszexet, négy felnőtt gyermeke volt és hamar dollárpapa lett. Látszólag a szexiparból.

Forrás: AFP/Tiziana Fabi

Az kétségtelen, hogy Hefner sajátos életstílusa sokak szemét szúrta. Ez azért annyira nem meglepő. Az már sokkal inkább, hogy a beszámolók szerint a lányok többsége TÉNYLEG beleszeretett a jóképűnek nehezen mondható kéjenc papiba. A nyuszilányok kiemelték, hogy Hugh igazi úriember volt, jó humorral bírt, és megadta a kellő figyelmet nekik. Mondjuk, azzal nehéz lenne vitatkozni, hogy ezek a jellemvonások bejönnek a csajoknak.

Ehhez jön még, hogy "némi" nárcizmus is jellemezte: megszállottan imádta, ha rajonganak érte, és ezt kiváló taktikusként azzal érte el, hogy állandó cicaharcot gerjesztett a lányok között.

Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Csak, hogy egy mocskos kis pletykát is megemlítsek: utolsó éveiben állítólag már szerelmeskedés közben se volt hajlandó levenni imádott selyem pizsijét. De életének ezen része az, amiről teljes bizonyosságot soha nem szerezhetünk. Kivéve, ha volt szerencséd testközelből megismerkedni az amúgy 152-es IQ-val bíró eszes úrral. Ez utóbbi már tény, mint ahogy a következő 5 állításról is írásos feljegyzések tanúskodnak:

1. Neki is köszönhető az abortusz szabályainak enyhítése.

Az Amerikai Egyesült Államok hajdanán bőszen tiltotta a terhességmegszakításokat. A Dirty Dancing című kultikus film központi konfliktusát adó barbár módon végrehajtott abortusz nem mese. Hugh pedig minden befolyását bevetve, pénzt és energiát nem sajnálva küzdött azért, hogy legális, ellenőrizhető és biztonságos módon történhessenek ezek a beavatkozások. Több polgári perbe is bekapcsolódott, amelynek egyik eredménye, hogy 1972-ben enyhítettek az abortusz-törvényen.

Forrás: AFP/Stringer

2. Kiállt a feketék mellett.

Szintén hatalmas horderejű dolgot tett a feketék esélyegyenlőségének megteremtése érdekében. Az 1960-as években - amikor ez még messze nem volt általános - az afroamerikai Alex Haley-t nevezte ki a magazin főriporterévé. És amikor megtudta, hogy a déli államokban a Playboy-klubokba nem engedtek be színes bőrűeket, nemes egyszerűséggel visszavonta a működési engedélyüket.

3. A szólásszabadság feltétlen híve volt.

Hefner rekordot döntött azzal, hogy hatvan évig szerkesztette a nyuszis magazint és ezalatt rendszeresen publikálási lehetőséget adott az elnémítottaknak. Egész életében szívügyének tartotta a szólasszabadság kérdését.

Forrás: AFP/Ho

4. Jobb üzletember volt, mint szerkesztő.

Naivan azt hihetnénk, hogy Hefnert a nyuszis magazin repítette a földöntúli luxusba. Pedig ez csak részben állja meg a helyét. Valójában a körülötte lévő kultusz az, aminek a jövedelme nagyobb részét köszönhette: vagyis sokkal inkább a nyuszi emblémás termékek után befolyó jogdíjak jelentették a fő bevételi forrását. A birodalomba csordogáló profit egyharmada Kínából származik, ahol még csak nem is árusítják a magazint.

Forrás: AFPforum/ NOTIMEX/José Romero

5. Fontosnak tartotta a közéletet.

Nagy teret adott az interjúknak, leghíresebb megszólalói között ott volt Martin Luther King Jr., John Lennon és Fidel Castro is. Mi több 1990-ben egy alulöltözött lány helyett a jelenlegi Mr. President, vagyis Donald Trump volt címlapon!

Forrás: AFPforum

Nyugodjon békében!

Nyitókép: AFPforum

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.