A szépség és a szörnyeteg - kötelező minden Y generációsnak!!!

Százhuszonkét perc. Ennyi időre szólt a jegyünk, messze a valóságtól. Őszintén hálás vagyok ennek a múltba kalauzoló két órának. Hálás vagyok, hogy ha csak kis időre is, de újra gyerek lehettem! Mert nekünk még volt gyerekkorunk. Gyönyörű, királylányos, olykor túlságosan is vattacukros, de legalább volt.

Örülök, hogy mi még kaphattunk ezekből az érzelmi töltetekből, amik újra és újra megmozgatták a képzeletünket, és felmelegítették a szívünket. Így nekünk legalább volt tartalékunk, amit a mai érzelemmentes világ ellen felhasználhattunk.

Forrás: AFPforum/Collection Christophel/ Walt Disney Pictures/Mandeville Films

Lement a jól megszokott Disney intró, megjelent a tűzvörös rózsa és kitárult előttünk a Szörnyeteg varázslatos kastélyának kapuja. Nem volt kérdés: úgy szippantott be mindenkit a történet, mint mérges porszívó a sarokban megbúvó porcicát. Aztán megérkezett Ő, a már-már bicska nyitogatóan gyönyörű Emma Watson, aki a mindentudó Hermione szerepét tökéletesen maga mögött hagyva alakította Belle szerepét. (A szinkront illetően nem adnék maximális pontszámot, de talán csak az én hibám, mert mindenáron az angol szavakat olvastam le a szájáról. Mindenesetre egészen biztos, hogy megnézem eredeti nyelven is, hiszen szeretnék még jobban sárgulni, mikor meghallom énekelni is.)

Én pedig azon kaptam magam, hogy újra előmerészkedett a mélyre temetett lány, aki gyermeki naivitással hitte, hogy minden nőnemű egyed számára íródott egy ilyen tündérmese. Minden csalódás, vagy kudarcba fulladt próbálkozás, amely eddig az elkeseredés gödrét ásta, most nem tűnt többnek egy aprócska kátyúnál.

Meg merem kockáztatni, hogy a legkiábrándultabb, legridegebb lelket is képes felmelegíteni, ahogyan Belle meglátja a szépet a Szörny zord külseje mögött. Nyálas. Igen, tudom. És talán pont azért, hogy ne kelljen minden előadás után lemosni a sziruptól ragadó vásznat, ezt tökéletesen ellensúlyozták néhány jól időzített, 21. századi, életszagú poénnal, amitől az ember csak még jobban magáénak érezi ezt a világot.

Amikor elérkeztünk a történet azon pillanatához, amire kétségkívül mindenki a legjobban várt, felcsendült az a bizonyos dal, és hirtelen a popcornos doboz zaját felváltotta a Zewa Softis tépőzárának hangja. (Én egészen biztosan elrendelném a 3 rétegű osztogatását kezdés előtt.)

Árva hercegnők

Ám a készítők nemcsak a jól ismert rajzfilm jeleneteit másolták, hanem új szálakat is fontak a történetbe: végre megismerhettük Belle életének előzményeit is, hogy miért kellett anya nélkül felnőnie. A részletekbe nem mennék bele, viszont egy érdekességre még kitérek.


Kíváncsi vagyok, feltűnt-e már a stabil, szomorú szál a Disney mesék kapcsán. Hiszen, ha belegondolsz, ahogy Belle-nek, úgy a többi Walt Disney által megálmodott hősnek sem volt anyukája. Ugye, hogy ugye?


Ez pedig annak köszönhető, hogy amikor a csodálatos tehetséggel megáldott Mr. Disney karrierje végre sínre került, a keresetéből vásárolt egy házat édesapja és édesanyja számára, akiknek olyan sokat köszönhetett.


Azonban a házban gázszivárgás volt, amit az anyja jelzésére kezeltek ugyan, de nem megfelelően. A fiatal Walt a filmstúdió karbantartóit küldte oda, akik képesítés hiányában nem megfelelően hárították el a hibát. Az anyja végül egyik éjjel mérgezés következtében meghalt. (Az apját még időben sikerült kimenekíteni.)


Ez olyan mély nyomot hagyott a fiatal Disney fiúban, amit sosem tudott megbocsátani magának. Ez a meséiben is nyomott hagyott: ezért nőttek fel a híres hercegnők is mind anya nélkül. De most kanyarodjunk vissza a Szépség és a Szörnyeteg varázslatos világához!

Forrás: AFPforum/ Walt Disney Pictures/Mandeville Films

Remélem, hogy még nagyon sok ehhez hasonló fantasztikus adaptáció készül, amely hasonló tanulságokkal felnyitja a mai Y generáció szemét - de az ő nyelvükön. Jól időzített poénokkal, elképesztő látványvilággal, mégis egy régi, de annál fontosabb tanulság megvilágításával: hogy sokszor sokkal több van az emberekben, mint amennyit látunk.

Emellett titkon mosolyra húzódik a szám, mert nagy élmény volt látni, ahogy a mozi teremből kifelé menet több száz könny áztatta szem indul neki újra a szürke hétköznapoknak. Imádtam a ködös tekintetű férfiak tétova pillantásait, ahogyan azt kémlelték, vajon ki fogja őket "papucsnak" tartani, amiért ők is elérzékenyültek.

Hát senki!

Igazából szerintem fogalmuk sem volt arról, hogy ettől váltak ők maguk is újra emberivé, nem pedig azokká az érzéketlen tuskókká, akiknek az álarca mögött amúgy bujkálni szoktak. Remélem ezt a mellettük álló hölgyek is megerősítik!

Egy szóval: zsepiket bekészíteni, és irány a mozi! Irány a világ, amely még évekkel később, élő szereplős film formájában is sokat taníthat mindannyiunknak. Hiszen mind tudjuk, hogy volt (egyszer) két idegen, aki hirtelen...

Nyitókép: AFPforum

Ezek is érdekelhetnek