Nem akarok tökéletes lenni, csak boldog!

Lefogkrémeztem a pólóm, öltözhetek át. Szerencsétlen vagyok. Néha még a bugyimat is fordítva veszem fel. De tényleg. A zoknimat rendszeresen rosszul párosítom össze. Ez persze általában akkor derül ki, amikor mondjuk, vendégségben vagyok. Távolról sem vagyok tökéletes.

Sosem leszek tökéletes, de nem is akarok

Ez történt múltkor a főnököm házában is, a japán stílusú céges vacsin. Ott térdeltem a földön, és szenvedtem, hogy végre a pálcikám fölcsípje azt az igen szexi rizsszemet a tányéromról, közben pedig éreztem, hogy mindenki lopva oda-oda pillant a lábaimra. A balon szürke, a jobbon fehér zokni volt. Szívből gyűlöltem magam, hogy miért, de komolyan miért nem vettem fel inkább harisnyát!? Bár azon meg tuti úgy felfutott volna a szem, hogy még az én zseniális nagyanyám sem stoppolja meg soha.

Ez vagyok én. Így rohanok minden reggel a buszhoz, azon gondolkozva, hogy mit felejtek otthon. Ma talán semmit, de az utolsó megálló előtt rámosolygok egy cuki csávóra, és az ablak tükröződésében veszem észre, hogy rákenődött a rúzs a fogamra. Hát legalább unalmas az nem vagyok.

De egyelőre ott tartok, hogy épp a zebrán futok át a túloldalra, de rohadt gyorsan, mielőtt elütne az az extra gyönyörű, kék színű Porsche, és a végén még a saját esküvőmet se érem meg. Bár hozzá kell tennem, hogy tizenöt perc múlva boldogan kiáltottam fel, hogy "Igen!" Nem, sajna nem a sofőrnek tetszett meg a fenekem futás közben, és jegyzett el hirtelen. Csak azt kérdezték, hogy én is kérek-e kávét. Egyelőre ennyi jutott.

Hogy szoktam-e azon gondolkozni, hogy vajon miért ez jutott nekem? Persze. Elég sokat, főleg ha nézem azokat a bőgős romantikus filmeket, tudod, sablon sztori, a szegény lány-gazdag fiú - vagy fordítva -, a szerelem pedig mindig győzedelmeskedik. Ezek alatt elmélkedem, hogy ugyan nekem miért nincs ekkora rohadt nagy szerencsém?

Végül a kérdésemre a választ általában az adja meg, hogy belenézek a tükörbe, és észreveszem a lefolyt szemfesték-leborozott póló-pizzaszósz a szám szélén kombót, és megértem, hogy én se szeretnék magamba minden egyes percben. De amúgy elég sokszor azért igen.

Például tök vicces vagyok. Legalábbis szerintem, meg anyukám és a legjobb barátnőm szerint is nekem van a világon a legjobb humorom. De sajnos nem mindenki érti. Utólag mindig elképzelem a szituációkat, hogy mennyire király lett volna, ha ezt vagy azt mondom, de az adott helyzetben a leggázabb dolgokat tudom csak kinyögni.

A lényeg, hogy nem vagyok tökéletes. Vannak jó meg rossz tulajdonságaim. Néha okos, néha buta döntéseket hozok. De szeretem magam. Így, ahogy vagyok, még akkor is, ha az a Porschés nem olvasta le ezt a popómról, mialatt pirosról zöldre váltott a lámpa.

De majd egyszer talán valaki észreveszi - valaki olyan, akivel egyszer hirtelen egymásba szeretünk, elmegyünk titokban Hawaii-ra megházasodni, és együtt toljuk befelé a pizzát hajnali háromkor egy családi vígjátékon nevetve. És csak szeretjük egymást, úgy, ahogy vagyunk. A kifordított pólónkban.

Nyitókép: Shutterstock