Nincs B-tervem. Szeretlek. Nem tehetek mást, mint hogy várok rád...

Előttem álltál a sorban a hekkesnél, aztán véletlenül elejtetted a pénztárcádat, én felvettem a földről, másnap meg már együtt sétáltunk ugyanott. Útközben beszélgettünk mindenféléről, majd legnagyobb meglepetésemre elővettél a táskádból egy gyerekkönyvet, amit te illusztráltál. Szinte hallom a hangod, ahogy lelkesen mesélsz a képekről, az írókról.

Máig emlékszem arra a napra, amikor a Mátrában túráztunk. A nap vakítóan sütött, csicseregtek a madarak, minden az életről szólt körülöttünk. Szinte észrevétlenül vettük át a természet lüktetését, és egy tisztáson szerelmünk újabb lépcsőfokára léptünk. "Te vagy a legszebb ajándék, amit valaha kaptam" - súgtad a fülembe, és a rossz emlékek egy pillanat alatt elhamvadtak bennem. Csak a tiszta boldogság maradt meg, a létezés öröme, ami kipréselte a lelkemből a múltat. Akkor és ott adtál valamit nekem, amit rajtad kívül senki más nem tudott adni.

Annyi minden jut most eszembe: három év távolságból is felelevenedik az a reggel, amikor hazaértem a futásból, te pedig a kanapén ülve vártál rám. Ilyen erotikus férfit még életemben nem láttam. "Ez a félisten tényleg az enyém?" - kérdeztem magamtól.

Tökéletes voltál. Izmos, erős, energiától duzzadó. Vajon te is gondolsz néha azokra a délutánokra, amikor kiszöktünk az irodából, és megcéloztuk az első félreeső helyet, ahol kettesben lehetünk? A pajzán üzenetekre, amelyek tele voltak a hetedik mennyországba vezető ígéretekkel, és amiket aztán be is váltottunk?

Az együttléteinkből teljesen kiveszett a meghittség, a romantika. Már nem akarsz adni, csak elvenni. Elvenni azt, ami neked jó. Korábban sohasem voltál ennyire rideg és közömbös. Elárulva érzem magam, megsemmisülve, mintha belöktek volna egy hatalmas lyukba, ahol nincs fény. Vissza akarom kapni a szerelmemet! Én ugyanúgy vágyom rád, vágyom a testedre, a megnyugtató ölelésedre, arra, hogy újra elmerüljünk az eksztázisban.

Ám nem akarlak faggatni, azt sem akarom, hogy a csalódott arcom szánalmat keltsen benned. Magamra erőltetek egy álarcot, de iszonyúan szenvedek belül, mintha egy hurrikán ragadta volna el az életkedvemet. Szenvedek a bizonytalanságtól, a lelkem fájdalmától - attól, hogy ilyen lett a kapcsolatunk.

Nincs B-tervem. Szeretlek. Nem akarok mással lenni, ezért nem tehetek mást, mint várok. Reménykedve, türelmesen. Várom azt a pillanatot, amikor átölelsz, és a fülembe súgod: "Te vagy a legfontosabb az életemben."

Nyitókép: Shutterstock