Valentin-nap szingliként? Lehetséges!

Hideg tél volt, a szerelmemnek kerestem ajándékot Valentin-napra, aki egy fontos munka miatt külföldre utazott két hétre. Ajándékkal és finomságokkal készültem neki, ő azonban egyáltalán nem értékelte az igyekezetemet, sőt. 

Amikor megérkeztem Ádámhoz, ajtót nyitott nekem, de abban a pillanatban valami furcsa érzésem támadt, mert egyáltalán nem ugrott a nyakamba. Biztosan te is éreztél már üres ölelést. Olyan érintéseket, amikből tudtad, hogy valami nincs rendben. Persze, jól gyanítottam, ugyanis miután odaadtam az ajándékaimat neki, ő ahelyett, hogy elfogadta volna őket, közölte velem:

Barátnőként kudarcot vallottam?

Lefagyva álltam előtte, a sírástól alig látva próbáltam meg értelmezni a mondatait, miszerint megcsalt az elmúlt napokban külföldön. Akkor esett le, hogy ő igazából nem azért hívott át, mert velem akart lenni, csupán tudatni akarta velem, hogy vége. Miután elmondta, hogy neki ennyi volt ez a kapcsolat, én kirohantam az ajtón, és meg sem álltam hazáig. Mondanom sem kell, hogyan érintett a dolog, egyrészt azért, mert én alig vártam, hogy végre megölelhessem, másrészt arra gondoltam, ismét kudarcot vallottam nőként. Életemben harmadjára is. Velem van a baj, vagy a srácban nem volt elég empátia és tisztelet? Ezen gondolkodtam órákon át, s  miután három napig nem voltam hajlandó kivánszorogni az ágyból, éreztem, hogy saját magam számára is kezdek elviselhetetlenné válni. 

Akárhányszor csak a gondolataimba férkőzött a "szerelmesek ünnepe" kifejezés, hányni tudtam volna az egésztől egy bizonyos délutánig, ami megváltoztatta a gondolkodásmódomat. A szakításunk után nagyjából két héttel egy pénteki estén ugyanis megláttam a Facebookon, hogy az exem kapcsolatban van egy másik hölggyel. Ahelyett, hogy tovább roncsoltam volna a testemet csokival, felnevettem, és belém nyilallt egy gondolat:

- azt hiszem, ez volt a holtpont, amin át kellett esnem ahhoz, hogy megértsem, nem függök semmilyen pasitól. Hiszen miért is kellene ahhoz egy szerelem, hogy jól érezzem magamat a bőrömben? Pláne, ha az nem is egy őszinte kapcsolat. Ezek alapján elhatároztam, hogy ha már mindjárt itt van a Valentin-nap, akkor csináljuk rendesen! Megfogtam egy papírt és egy tollat, s leírogattam magamnak, hogy mik azok a dolgok, amik a szerelmesek napján engem boldoggá tesznek majd. Megfordítottam a Valentin-nap eredeti jelentését, ugyanis én a magam szerelme akartam lenni. Így hát az aznapi programokat három fő részre osztottam:

1. Kiadós és egészséges reggeli egy szuper helyen

2. Sport az életkedvem helyretételéért

3. Mozi

Rájöttem arra, hogy sem az exem, sem pedig más férfi nem határozhatja meg azt, hogy én hogyan érzem magam a bőrömben. Miért kellene olyan ember után sírnom, aki megcsalt? Ez nem helyénvaló. Éppen ezért úgy feküdtem le aludni a szerelmesek napja előtt, hogy a másnapomat nem ronthatja el senki és semmi! 

Az én Valentin-napom önmagammal önmagamért 

Február 14-én reggel az első dolgom az volt, meditáltam egyet az ágyban. Igyekeztem megadni magamnak a törődést, ha már úgy éreztem, SOS feltöltődésre van szükségem egy szakítás után. Miután megágyaztam, megittam a kedvenc csokis ízesítésű kávémat, kerestem egy reggeliző helyet a környéken. A reggeli után pedig rávettem magam, hogy végre vegyek egy bérletet a lakásom melletti kis edzőterembe, ami egyébként 3 percre volt tőlem. A délutánom nagy részét ott is töltöttem, majd jött az este, ami egy kicsit elszomorított, de azért még így sem volt annyira rossz, mint gondoltam.

A mozizást jobbnak láttam elhalasztani, mert sokkal inkább vágytam egy kis meghittségre, mintsem szerelmes párokat átkarolva ömlengeni látni, ezért készítettem magamnak otthon egy forró fürdőt. 

Majd jöhetett a kedvenc vígjátékom, amin rengeteget nevettem. S a film végén rájöttem, hogy nem csupán szóbeszéd, tényleg nincs szükségünk egyetlen férfi dédelgetésére sem, mert képesek vagyunk gondoskodni magunkról. És bár a szakítást mind meggyászoljuk, mert azt érezzük, a lelkünk egyik felét elveszítettük, mégsem szabad kétségbe esnünk, mert valahol valaki vár ránk ebben az életben. Ő pontosan önmagunkért fog szeretni minket, de addig is legyünk mi a kicsi énünk legnagyobb segítői!

Nyitókép: Shutterstock