„Ez ma nagyon nem az én napom!” - amikor a balszerencse áradása már kora reggel elsodor

Az a fránya ébresztő a legszebb álmomból próbált felverni, pedig oly' kellemes és bódító volt. Mekkora balszerencse! Félig öntudatlan állapotban hallgattattam el a telefont, másik oldalamra fordulva. A „még öt perc” persze közel negyed óra lett, amikor az álomvilágon át belém hasított a felismerés: kelni kell, különben elkésem. Tulajdonképpen örülhetek, ha időre beérek az irodába, így is csak a későbbi buszt fogom tudni elcsípni. Az ágy szinte kivetett magából, felpattantam és már rohantam is a fürdőszoba felé, amikor félúton sikeresen belerúgtam a szekrény sarkába.

Feljajdulva szitkozódtam, miközben bicegve, fél lábon szökdécselve folytattam utamat. A balszerencse áradása azonban még nem ért véget. Oh, dehogy! A szerencse aznap nálam szabadságra ment és helyét átadta a bénázásnak. A fogkrém kupakja leesett és begurult a WC mögé. „Ott marad” - döntöttem el azonnal, miközben sietve arcot mostam, majd a sminkes dobozomért nyúltam. A mozdulatba azonban hiba csúszott, megbillent és már hiába kaptam utána, már borult is a padlóra, ahol minden gurult szerteszét. - Remek!

Csalódottan állapítottam meg, hogy a púderem darabosra tört. A legszükségesebbeket hadirendbe állítva kentem ki magam, hajamat gyorsan, laza kontyba rendeztem, majd a szobába visszatérve kapkodva felöltöztem és rohantam a konyhába. Legalább egy pohár vizet kellene inni indulás előtt, és készíteni egy szendvicset éhhalál ellen. Reggelizni már úgysincs időm.

A balszerencse istennője azonban a konyhában se tágított mellőlem. Nem elég, hogy leöntöttem magam a vízzel, a vaj lefordult a késről, a kenyeres zacskó elszakadt és a poharat is sikerült percekkel később könyökkel fellöknöm, mikor a mosogatóba tettem a kenőkést. - „Ez ma nagyon nem az én napom!” - Állapítottam meg magamban, előre tartva attól, mi mindent szán még mára a sors. - Hol az a vacak konyharuha?! - Kiáltottam fel, mert persze, az is akkor nincs meg, amikor szükség volna rá.

Felrohantam az emeletre átöltözni, hiszen vizes ruhában nem mehetek. Naná, hogy amit a szekrényben kerestem, az mosásban volt. - „Hol másutt lenne, amikor kell?” -  A másik felsőhöz viszont nem illett a szettem többi része, ezért muszáj voltam teljesen átöltözni. Közben vetettem egy pillantást az órára és már visszafelé számoltam a perceket. Ha belehúzok, még elérem azt a buszt, amivel időben beérhetek. A lépcsőn ledübörögve megcsúsztam, a borulástól a korlát mentett meg, melyet még időben sikerült elkapnom. 

A halál közeli élmény egy pillanatra lelassított, ám el nem tántorított, már rohantam is tovább. A konyhába érve átnéztem táskám tartalmát és bedobtam a szendvicset. Minden megvolt, indulásra készen álltam. Cipő, lakáskulcs... Igen ám, de hol a kulcs? Tegnap délután edzésen voltam... és a kulcsot automatikusan a táskába süllyesztettem, miután bezártam az ajtót. Futás vissza az emeletre. Kész, már csak cipő kell a lábamra. No meg valami kabát se árt, hűvös van még.

Hosszú, nyújtott léptekkel szeltem az utcát, miközben célirányosan suhantam a buszmegálló irányába. Közben aggódó pillantást vetettem telefonom kijelzőjére, ellenőrizve az idő múlását. - Add, hogy ma késsen két percet! - Kiáltottam fel, gyorsabban szedve lábaim. A megállóba érve elégedetten lélegeztem fel. Időben voltam, busz még sehol. 

Mély levegőt véve fújtam ki magam a ma reggeli őrült hajcihő után. Legalább a cipőm sarka nem tört le, az lett volna a hab a tortán ma reggelre. A busz viszont két perc múlva se jött, és ahogy kezdtem egyre türelmetlenebbül egy helyben toporogni, feltűnt még valami: egyik megállóban se láttam a megszokott, kora reggeli, még kissé álmos arcokat. Egyedül várakoztam a megállóban, mintha...

- Jó reggelt, Katikám! Csak nem randevúzni indul? - Ütötte meg fülem Teri néni hangja, ki portája körül kezdett sepregetni, mint minden reggel.

- Jó reggelt! Nem, munkába... - Feleltem, idegesen pillantva az órára. - „Hol az a fránya busz?!” - Töprengtem, amikor ismét megütötte fülem a néni kacagó hangja.

- Na de szombaton, aranyos?

Szombat. 

A szó, szó szerint végig vágtatott elmémen. Szombat. Bekapcsolva maradt az ébresztő. Ismét telefonomra meredtem, immáron a naptárra is figyelve, mely igazolta Teri néni szavait: szombat van. Nevetve tekintettem az idős asszonyra, búcsút intve neki. Majdhogynem hazáig jókedvűen, felszabadultan kacagtam saját szerencsétlenségemen. 

Oh, te komisz balszerencse istennője, te aztán most rendesen rászedtél! Szombat... Ki érti ezt? Szombat! 

Azt hiszem, visszadőlök aludni, aztán sorozatot nézek, és rendelek ebédet is. Ma jobb lesz, ha már nem nyúlok semmihez. Akkor nem történhet semmi baj.

Nyitókép: Shutterstock