Te elmondod a párodnak, hogy mire vágysz, vagy csak sodródsz az árral?

A nők sok esetben azt hiszik, hogy a férfiak gondolatolvasók, s ezzel tökéletesen egyetértek. Valóban azt hisszük – egy bizonyos korig mindenképpen -, hogy aki szeret minket, az automatikusan ráérez arra is, mi pontosan mit és hogyan szeretnénk. Holott ez nem így van, hacsak az illetőnek nincsenek természetfeletti képességei vagy egy kristálygömbje.

Az mondjuk igaz, hogyha valaki figyel a másikra, akkor például az elejtett sóhajokból, apró megjegyzésekből, utalásokból pontosan tudhatja, mit szeretne a másik karácsonyra, hova menne vacsorázni és így tovább, ám akadnak olyan dolgok, amik nem ilyen természetűek.

Ha vannak elvárásaim, már rossz ember vagyok?

Egyszer régen, hajdanában, megboldogult lánykoromban beültem a barátnőimmel munka után csacsogni egy helyre, s természetesen a pasik és a kapcsolatok alkották a beszélgetésünk fő témáját. Megvitattuk, ki hogyan járt pórul a korábbi barátjával vagy most éppen milyen nehézségekkel küzd, amikor valahogyan az elvárásokra terelődött a szó. S ez volt az a kifejezés, amin írtóra összevesztünk az egyikükkel...

Mert mi is az az elvárás? Az én értelmezésemben elvárásai mindenkinek vannak. Magunkkal szemben és másokkal szemben is. Nevezhetjük ezt eufemisztikusan kívánalomnak, igénynek, de a lényeg ugyanaz: valamit szeretnénk/akarunk. Én például elvárom magamtól, hogy minden nap megfésülködjek, hogy legyen munkám vagy hogy minőségi időt töltsek a szeretteimmel. Ezen felül persze még rengeteg elvárásom van magammal szemben, sőt vagyok olyan pofátlan, hogy másokkal szemben is elvárásokat támasztok. Na, ez utóbbi az, amin a barátnőm totálisan kiakadt. Mert milyen jogon várok el bárkitől bármit? Ki vagyok én?

– mondjuk egy párkapcsolatban. Én azonban nem így gondoltam erre az egészre, hanem úgy, hogy ha elmondom, hogy számomra mi a fontos és mi az, amit hosszú távon nem tudok tolerálni, azzal egyfajta használati útmutatót adok magamhoz. Nem értettem - és ma sem értem -, hogy a barátnőm szerint miért rossz az, ha valaki tudja, mit akar és ezt ki is meri mondani?

Fiatal lányként még fogalmam sem volt arról, mit akarok egy férfitől. Sodródtam az árral és igyekeztem alkalmazkodni a körülményekhez. Ám, ahogy teltek az évek, elkezdett kikristályosodni bennem, hogy mi az, amit biztosan nem akarok! Amit megtapasztaltam és ezért jól tudom, hogy képtelen vagyok azzal azonosulni. Arra is ráébredtem, hogy

ha nem akarok mindig ugyanabba a sáros gödörbe belelépni, akkor eleve el kell kerülnöm azt az utat, ami odáig vezet.
Így mire betöltöttem a harmincat meg tudtam mondani, mi az amit „elvárok" és mi az, amit nem akarok. És nem csak a férfiak terén.

A jó kapcsolat alapja a nyílt kommunikáció

A barátnőm szerint mindez gusztustalan, így jól össze is kaptunk. Ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy egy kapcsolathoz nem lehet úgy hozzáállni, hogy már az első pillanatban az igényeinkkel jövünk. Én pedig azt mondtam, hogy

És itt most nem arról van szó, hogy hány szobás lakása, milyen autója vagy mekkora bankszámlája legyen a másiknak. Hanem arról, hogy alapvetően passzolunk-e.

Szerintem nem ördögtől való dolog már az elején beszélni arról, mit szeretünk a másik nemben, vagy hogy mi az, ami tuti kiveri nálunk a biztosítékot. Például én a falra mászom attól, ha egy férfi egy szöget sem tud beverni a falba. Persze, ez tanulható és simán lehet, hogyha a kapcsolat elején a fiú nem tud fúrni-faragni, attól még később megtanulhatja – főleg, ha ez fontos a párjának. De sokkal jobb az elején tisztázni ezt, mint majd három év után Béla fejéhez vágni, hogy mert te még egy villanykörtét sem tudsz kicserélni. Vagy a nőknél a főzés. Akad pasi, akinél ez kardinális kérdés. Hát akkor vallja meg az elején, így a lány is tudni fogja, hogy ez fontos a kedvesének és máris elejét vették az olyan vitáknak, mint amikor a férfi duzzogva mondja a nőnek, hogy mert te még egy rántottát sem tudsz összedobni.

A felsorolt példák itt és most nagyon egyszerűek, valószínűleg nem is szakító ok egyik sem, de bizony

ha már kezdetben tisztázva van az igény és nem arra várunk, hogy a másik kitalálja, nekünk mi a fontos. Legyen ez mosogatás, takarítás, főzés, szex, pénzügyek, munka vagy hogy szeretjük és ünnepeljük-e a Valnetin-napot – ne február 14-én kezdjünk vitatkozni róla.
Igenis adjunk magunkhoz használati utasítást és igenis beszéljen róla a másik fél is, hogy számára mi lényeges és mi elfogadhatatlan egy kapcsolatban.

Nyitókép: Shutterstock