Szeretném, ha te lennél az utolsó szerelmem...

Szeretném, ha nem kapkodnád el a vallomást. Ha eleinte barátságnak álcáznád az érzéseidet, majd incselkedve éreztetnéd velem, hogy látod és imádod bennem a nőt. Aztán egy nap, mikor egymás mellett ülve néznénk egy filmet, kétértelmű tekintettel megcirógatnád a vállam. Egymásra néznénk, és abban a pillanatban rájönnék, mit érzel...

Szeretném, ha tisztelettel, mégis szenvedéllyel vennéd birtokba a testem. Ha éreznéd, mikor vágyom simogatásra, és mikor szoríthatsz úgy, hogy még a kék foltokat se bánjam a bőrömön. Szeretném, ha levegőért kapkodva, kéjre szomjazva akarnál minden nap, minden órában, minden percben. Ha megszűnne körülöttünk a világ, mikor egymáshoz érnénk, és az egymás iránti lüktető vágy sosem múlna el.

Szeretném, ha az első veszekedésünk sem szegné kedvedet. Fortyogva duzzognánk és fújnánk, te flegmán megvonnád a vállad, én pedig hisztiznék. Mégsem rohannál el, bármennyire haragszunk egymásra - megráznád a vállamat, és az arcomba kiáltanád, hogy szeretsz. Megsimogatnál, hogy észhez téríts, és csókokkal fojtanád belém a szót, ha tiltakozni merek.

Szeretném, ha úgy becsülnéd az együtt töltött óráink értékét, ahogy én. Bármit csinálnánk együtt, mindig megtalálnánk benne azt, amely miatt mindkettőnknek érdekes. Egy hétköznapi bevásárlás során is éreznéd, milyen nagyszerű, hogy fogjuk egymás kezét. És mindig tudnánk nevetni, miközben mosogatok, te pedig törölgetsz.

Szeretném, ha egy őszi napon takaróba burkolózva üldögélnénk a kertben. Az öledbe dőlnék, te átölelnél, én pedig váratlanul a hasamra tenném a kezed egy finom mozdulattal. Kérdően rám mosolyognál, majd elakadna a lélegzeted, végül felnevetnél - azzal a nevetéssel, amiért szerelmes lettem beléd. Szeretném, hogy a te szemedet, a te nevetésedet örökölje a gyermekünk...

Szeretném, hogy szeress.Cserébe mindent megadnék neked...

Nyitókép: Shutterstock