Nem kell mindig megbocsátanod - Van, ami nem megbocsátható

Ezek hamis tanítások: arra buzdítanak, hogy nem számít, veled mi történik, nem számít, mit tesznek veled, hagyd magad, mert attól leszel jó ember. Ez egy óriási baromság. Vannak dolgok, tettek, amiket nem lehet megbocsátani.

Óriási felszabadulást hozhat az, ha kimondom: nem bocsátok meg. Nem bocsátom meg, amit tettél. S mit lehet ilyenkor tenni? Megértheted a másik viselkedésének mozgatórugóit. Sajnálhatod, együtt érezhetsz vele azért, amit átélt, s aminek következtében olyanná vált, aki csak bántani tud. Elengedheted a hozzá kapcsolódó negatív és fájó érzéseket, gondolatokat: a dühöt, a bosszúvágyat, a fájdalmat, mert azok csak téged mérgeznek. Nincs rájuk szükséged. Engedd el. S aztán egy életre az eszedbe vésheted: a belső hangja bizony mindenkinek súg, amikor aljasságra készül. S mindenkinek ugyanannyi lehetősége van dönteni és változni. Ezért aztán nem kell felmentened azt, aki elmondhatatlant követ el ellened vagy bárki más ellen. De Te, engedd el a hozzá fűződő negatív érzelmeidet, hogy szabaddá válhass.

A megbocsátás erőltetése egy olyan embernek például, aki traumát élt át, akivel elmondhatatlan dolgot tettek, nemhogy javító vagy gyógyító hatású lenne, éppen ellenkezőleg: kifejezetten ártó hatású. Egyrészt a megbocsátás soha nem varázsütésre következik be, mindig egy hosszú lelki folyamat eredménye.

Vannak sérülések, amelyek be tudnak gyógyulni, elmúlnak. Vannak megbocsátható tettek. De igenis van, hogy egy sérülés okozta heg örök életre megmarad. Beheged, az ember meggyógyul, tovább lép, képes normális és teljes életet élni, de a sérülés örökké emlékeztetni fogja és időről időre sajogni fog. Van, hogy olyan dolgot vettek el tőled, amit soha, semmi nem képes pótolni, visszahozni, akármennyi jó dolog is történik veled később.

Miért kéne megbocsátani a megbocsáthatatlant?

Amikor valaki traumát, például bántalmazást él át és a környezete, aki még csak hasonlót sem tapasztalt a saját bőrén, csak olvasott róla és ezért roppant hozzáértőnek gondolja magát, előszeretettel bombázza ezzel a baromsággal az áldozatot. Bocsáss meg végre, gondolj bele, szegénnyel mi történt, ami miatt ezt tette veled. Te ne mérgezd magadat.

Oké, persze, tudom én, mi történt vele. De mentség ez? Ettől lehet valaki szörnyeteg és követhet el rémtetteket? Miért kellene őt feloldozni a tettei miatt? Ilyen esetben a megszokott áldozat hibáztatás történik, az elkövetőt felmentjük, az áldozat meg ott marad a tehetetlen dühével, fájdalmával, egyebekkel. Megbocsátani akkor lehet, ha előtte átéljük mindazt, ami kínoz: a tehetetlenséget, a szégyent, a haragot, sőt, akár a gyűlöletet is. Utána lehet gyógyulni. Utána lehet bármit is tenni. Továbbra is tartom magamat ahhoz, hogy nem kell mindent megbocsátani: a hozzá kapcsolódó negatív és mérgező érzéseket, gondolatokat kell elengedni, átkonvertálni, mert van, ami megbocsáthatatlan.

Anno küzdöttem áldozatként ezzel a problémával én is. Kínlódtam, kipróbáltam ezer módszert, de csak egyre rosszabb lett minden. Meghasonultam és egyre mélyebbre süllyedtem. Aztán egyszer csak végtelenül nyugodt lettem, elnevettem magam és azt mondtam:

Szinte egyetlen pillanat alatt fordult át minden bennem: elmúlt a harag, a düh, minden és csak a mélységes béke maradt. Onnantól nem foglalkoztam az egésszel és akkor kezdtem valóban gyógyulni. Egyszerűen nem ragasztottam oda tovább magam ahhoz a mérgező helyzethez, emlékhez, traumához. Mindössze ennyi kell.

Nyitókép: Shutterstock