Magukra hagyott kisöregek - De hol vannak az unokák?
Fehérre festett kórházi vaságy. A biztonsági okokból felhúzott rácson át öreg és ráncos kis arc kandikál ki: törékeny, félig süket, csupa csont és bőr Mamika. Megszokott, de mégis soha meg nem szokható látvány a kórházakban. Akár a te nagymamád is lehetne. Vagy talán ő az?
Minden magatehetetlen kisöreg valakinek a valakije - és most nem az "urambátyám" viszonyrendszerre gondolok. Ordítani tudnék, ha erre gondolok. Mert hol vannak a hozzátartozók?
A felnevelt unokák, akiket ha kellett, ápolt vagy etetett. Tanult velük a másnapi dolgozatra, és vigasztalta őket, ha a lelküket bánat mardosta. Őt most a halál és a betegség mardossa, és mégis egyedül van.
Gondoskodás!
- ez volt a mottója. Ahogy teltek-múltak az évek, az unokák felnőttek, s egyre kevesebbszer nyitották rá az ajtót. Egyetemre mentek, és amikor a mami kórházba került, már nem is jöttek. Mert - mint mondják - nem szeretik azt a helyet.Nem szeretik a helyet? Hát nem is a helyet kell szeretni...
Valóban nincs egy kórházi szobában semmi felemelő. Na de álljunk meg egy szóra! Először is nem árt, ha felteszed magadnak a költői kérdést: Ki megy oda önként és dalolva?
Ha már itt tartunk, ő hányszor segített neked, vagy dédelgetett, ha arra volt szükséged? Ja, hogy jobb dolgod van. Bizonyára neki is lett volna - ennek ellenére fáradtan sem mondott nemet.
Önmagát a háttérbe szorította érted! Te mit nem szorítasz háttérbe érte? A munkád? A takarítást? Az edzést? Vagy csak a sorozatod?
Neki több se kellett, mint egyetlen telefon, és repült: ha a szüleidnek dolgoznia kellett, vagy csak színházba mentek, a mami ott termett. Nem keresett ezer kifogást, hogy miért nem ér rá, hanem készségesen húzta a cipőjét és elbuszozott hozzád.
Ja, és ne felejtsük el, hogy türelmesen viselte a hisztijeidet! Most kicsit ő a hisztis. Csak ezt már rigolyának meg zsémbeskedésnek hívják... Te mennyire vagy türelmes vele?
És igen, néha beszélgeni is nehéz vele. De ő gügyögött neked, amikor csak gügyögni tudtál...
Szóval nem szeretsz kórházba járni? Hát ne szeress. A nagyidat szeresd, aki kórházban van!
Jó egy unoka a kórházban, ahogy jó volt a nagyi a háznál. De csak az utóbbi köztudott.
Hiszen a mai világban nélküle, talán már nem is, vagy csak nagyon nehezen vállalhatnánk gyermeket. Dolgozik a szülő napi 10-12 órát, és ha a lurkó beteg lesz, vagy jön egy iskolai szünet, nincs elég szabadsága az embernek.
Mert melyik munkahelyen nézik azt jó szemmel, hogy a munkavállaló hol ezzel, hol azzal az indokkal, de állandóan oda van?
Örökös rohanás, és megfelelési kényszer az életünk, de a stresszes helyzetekben legalább egy kis megnyugvást hoz, ha tudjuk, hogy míg mi a betevőért küszködünk, addig legalább jó kezekben van a gyermekünk. Ott a nagyi, akire bármikor számíthatunk, mert ha nincs nagyszülő a háznál, aki besegít, bizony kínkeserves megoldani a gyerek "helyzetet". Márpedig helyzet az mindig adódik bőven. Most pedig az a helyzet, hogy a nagyi kórházban van.
De ébresztő emberek!. Fáradt vagy? Nincs erőd? Hát porold le a közös emlékeket, és azokból meríts erőt! Törődj vele! Mert a törődés mindennél többet jelent.
Nyitókép: iStockphoto