Együtt egy életen át - szerelem nélkül

- Nem arról van szó, hogy nem szeretem Lacit. Csak nincs meg az a lángolás, ami kéne. Ha eszembe jut, az az első reakcióm, hogy szeretek vele fallabdázni. Mégsem normális, hogy így gondoljak a... De esélye sem volt tovább mondani. Az anyja idegesen behúzta egy sarokba, kényszeredett mosolyt küldött egyik arra őgyelgő nagybácsi felé, majd elfojtott hangon rázúdított egy egész szóáradatot.

- "Lángolás?!" Kislányom, neked elment az eszed. Még 28 évesen is azt hiszed, hogy az élet egy Disney-mese? Nem egy romantikus regényben élsz, hanem a valóságban. Praktikusan, ésszel kell dönteni, különben véged. Az egyetem óta ismered, jó gyerek, nem derülhetnek ki róla mocskos titkok vagy kínos meglepetések.

- Nem érted. Nem tudom kiverni a fejemből Tamást.

- Akkor te hülye vagy, édes gyerekem. Nekem mindegy, én nem fogok beleszólni az életedbe. Epekedj csak egy idióta után, aki évekig szórakozott veled, de sosem volt benne annyi gerinc, hogy rászánja magát az elköteleződésre! Jön, aztán eltűnik, jön, és eltűnik. Hány évig játszottátok ezt?

- Sok. Én is tudom.

- Erre akarod áldozni a fiatalságodat? Csak mert gyorsan elszalad, nekem aztán elhiheted. Kislány korod óta három gyerekre vágysz, ehhez lassan teherbe kéne esned az elsővel. Döntsd el, hogy milyen apát akarsz neki! Olyat, aki stabilan jelen van az életében, vagy azt, aki szélhámosként viselkedik?

- Jó, akkor ne beszéljünk Tamásról! Nem csak ő a baj. Nem vagyok szerelmes Laciba.

- Nem is kell, hogy az legyél. Ez nem a Büszkeség és balítélet, ez a valóság. Én sem voltam szerelmes apádba, mégis 32 éve élünk egymással és...

- És nem vagytok boldogok.

Egy másodperccel később már megbánta a szavait. Látta, hogy az anyjába szinte belefagy a szó a fájdalomtól. Egy ideig hallgattak mindketten, végül az idős nő fáradt arccal csak ennyit mondott:

- Befejeztem ezt a beszélgetést. Rajtad áll, mit teszel, de döntened kell. Most.

Nézte, ahogy az anyja elsiet, hogy beüljön az első padba. Majd megszólalt a zene, és már tudta, indulnia kell. Minden olyan valószínűtlen volt. Érezte a belekaroló kezet, a rá villanó mosolyokat, és a lábai szinte automatikusan mozdultak. Vitték előre, a sorsa felé, ami úgy látszik, elkerülhetetlen. A terem elején meglátta Lacit, ahogy ragyogó arccal várja, és a rokonok örömteli tekintetében fürödve hirtelen elkapta a sírás.

Egy pillanatra még felvillant benne, hogy megfordul és elrohan, de aztán csak ment tovább és sírt. Tudta, hogy senki nem fogja furcsának találni. Egy menyasszony nyugodtan zokoghat az oltár felé tartva - úgyis azt gondolják, hogy a boldogságtól teszi.

Nyitókép: Shutterstock