Nem kell tökéletesnek lenned, olyan párt kell találnod, aki úgy szeret, ahogy vagy

Nemrég volt egy randim, ahol a srác közölte velem, hogy szerinte az embernek nem kell megváltoznia vagy állandóan dolgoznia magán, szimplán olyan párt kell találnia, aki nem él vissza a gyengeségeivel és úgy szereti, ahogy van. Ez persze szép és jó, de egyrészt nem könnyű ilyen embert találni, másrészt nem azért kell szerintem dolgoznunk magunkon, hogy a másik jobban szeressen, hanem azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

Az egész téma ott indult, hogy elmeséltem neki, megfelelési kényszerem van, de dolgozom azon, hogy ez megváltozzon. Nem feltétlenül azért, mert a párkapcsolataimban ez problémát okoz, inkább magam miatt, mert ez nem könnyíti meg az életemet. A randipartnerem azonban azt az álláspontot képviselte, hogy nem szükséges ezen változtatni, az a fontos, hogy találjak egy olyan férfit, aki így fogad el és nem él vissza ezzel. „Ennyire egyszerű lenne az egész?" – futott át rajtam a gondolat, és lepergett előttem az a sok kapcsolat, ahol mindig azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó és nem lehet engem úgy elfogadni, ahogy vagyok.

Azt hiszem, hogy semmire sem vágyom jobban, mint hogy valaki egyszer szőröstül-bőröstül, hibákkal együtt szeressen. Eddig ez nem igazán adatott meg, bár talán azért sem, mert sokszor féltem megmutatni a valódi arcomat, féltem attól, hogy nem fogok kelleni, ha a párom megismeri a gyengeségeimet és a félelmeimet. Mindig is törekedtem a tökéletességre és a helyzet iróniája az, hogy mégis mindenki megtalálta bennem a hibát, még olyat is, amit én nem feltétlenül gondoltam annak.A csapból is az folyik, hogy „Légy önmagad!", ugyanakkor arról nem szól a fáma, mégis hogyan birkózzunk meg azzal a félelemmel, hogy nem fognak szeretni, ha valóban önmagunkat adjuk.

Forrás: Shutterstock

Régen mindig azt gondoltam, hogy csak akkor lesz majd párkapcsolatom, ha már félig Buddha leszek, azaz nem hisztizem, nem sértődöm meg semmin, nem akarom a másikat birtokolni vagy kontrollálni és ha önmagamban is teljes egész leszek, és már nem a páromtól függ a boldogságom. Akkor nyugodtam meg, amikor az akkori mesterem azt mondta, hogy nem kell ahhoz tökéletesnek lennem, hogy valaki engem válasszon. Alapjában véve minden ember úgy szerethető, ahogy van, és nem kell azért hegyeket megmozgatni és mindig tenni valamit, hogy értékesek legyünk a másik szemében.Ez egy hiedelem, ami bennem és sok más emberben is benne van, hogy a szeretetet ki kell érdemelni, de ez nem így van.

Bár sok csalódás ért az eddigi életem során, hiszek abban, hogy a zsák megtalálja a foltját, és mindannyiunknak van egy párja ebben a világban, neked is, nekem is, akinek úgy leszünk tökéletesek, ahogy vagyunk, sőt, még a hibáinkat is képes lesz szerethetőnek látni.

Létezik valahol egy ember, akinek végre elég jó leszel, aki nem csak ígérget, hanem hajlandó lesz tenni érted, aki csak arra vágyik, hogy hozzád érjen, veled legyen és nem csak akkor, amikor jó passzban vagy, hanem akkor is, ha rossz napod volt, ha fáradt és nyűgös vagy, híztál pár kilót vagy épp kijöttek a pattanásaid. Téged szeret, mert lát téged, különlegesnek tart és részese akar lenni annak a csodának, amit te jelentesz neki.

Ugyanakkor azt is gondolom, ahhoz, hogy ilyen emberre leljünk, nekünk is szeretnünk kell magunkat és képesnek kell lennünk arra, hogy mi is feltétlenül szeressük a másikat. Hisz az nem fair, hogy azt várjuk, minket teljes egészében fogadjon el valaki, fontos, hogy mi ugyanezt tudjuk nyújtani cserébe. És itt jön az a rész, hogy szerintem igenis fontos dolgozni magunkon, és ne csak a másiktól várjuk a megváltást, mert bár nem kell tökéletesnek lenni, két tiszta szívű ember tud csak elvárások nélkül, feltétlenül szeretni.

Nyitókép: Shutterstock