„Inkább hasonlított egy kínos vígjátékra": a szüzesség elvesztése nem ment a terv szerint

A szüzesség elvesztése hatalmas mérföldkő és persze olyan megfontolt döntést kíván, amire tinédzserként nem feltétlenül képes az ember, bár én nem panaszkodhatok, már ami a választást illeti, de az biztos, hogy nem úgy képzeltem el az eseményt, ahogy végül történt.

De honnan is tudhattam volna, mi vár rám?

Éppen ez az első alkalmak lényege, főleg abban az időben, amikor az internet még nem volt ennyire elérhető. Szóval akkor még vakon ugrottunk bele ebbe a kalandba, amiről semmit nem tudtunk azon kívül, hogy védekezni, védekezni, védekezni! Az első cikis helyzet tehát a „felszerelés" beszerzése.

Hol vihogva, hol rákvörös képpel válogattunk az óvszerek között. Egymásra néztünk és csak vonogattuk a vállunkat, mert fogalmunk sem volt, mi köztük igazából a különbség, úgyhogy nyilván az áruk alapján döntöttük el, melyik legyen a befutó. Közben úgy éreztem, mintha mindenki minket nézne, és mindenki tudná, mire készülünk. Erre persze nagy esély volt, hiszen a vörös, vihogó tinédzserek az óvszerek körül egyből elárulják, nem vagyunk szakértők a témában. Szerencsére senki nem jött oda segíteni a választásban, mert ott helyben elsüllyedtem volna szégyenemben.

Ennél már csak a fizetés okozott nagyobb kellemetlenséget, persze csak nekünk, mert a drogéria dolgozójának nem volt ám olyan különleges ez a pillanat, kifejezéstelen arccal húzta le a kis csomagot. Azt mindenesetre hosszú idő volt kivárni, mire senki más nem volt a kasszánál, csak a pénztáros. Túljutottunk ezen a tortúrán, ami végeredményben csak fokozta az izgatottságunkat. Cinkosan néztünk össze, mikor kijöttünk a boltból, és készültünk a nagy eseményre, ami végül nem sikerült olyan romantikusra, mint amilyenről álmodoztam.

Természetesen vaksötétben fogtunk hozzá

Hiszen habár már láttuk egymást ruha nélkül, olyan bizonytalanok voltunk, hogy úgy éreztük, túlságosan elterelné a figyelmünket a nyilvánvaló meztelenség, ráadásul, ha ne adj isten valaki bejönne a szobába, így nem láthat semmit. Ez egyfajta biztonságérzetet adott, de azzal nem számoltunk, milyen nehéz az óvszer csomagolását a látás képességétől kissé megfosztva kibontani.

Őszintén szólva csak bénáztunk, ami nem volt sem szenvedélyes, sem romantikus, viszont végtelenül sokat nevettünk. A sikamlós óvszer persze kicsúszott a kezemből, tapogatózva próbáltam megtalálni, de mivel nem jártam sikerrel, kénytelenek voltunk legalább a tévét bekapcsolni, hogy a gyér fényével hozzájáruljon a projekt sikerességéhez. Az, hogy legalább szó szerint nem a sötétben tapogatózunk, adott némi önbizalmat, de még így is nagyon nehézkes volt az indulás. Nem hasonlított ez egyetlen filmre vagy lányregényre sem, messzebb nem is állhattunk volna a szépen leírt és megszerkesztett jelenetektől, de az biztos, hogy a legjobb eredeti forgatókönyv címére pályázhattunk volna...

A bénázásnak nem volt se vége, se hossza, és egy idő után úgy éreztem, hogy ennek az egész aktusnak se lesz

Az első alkalom varázsa kezdett megszűnni a szerencsétlenkedések hatására, és az sem segített, hogy a kedves szerelmem húga a mellettünk lévő szobában bömböltette a Hupikék törpikék éppen aktuális slágerét, bár legalább hangok tőlünk így nem szűrődtek ki.

A barátom kérésére egy darabig tétlenül feküdtem, míg ő ki tudja min ügyködött, ilyenkor akaratlanul is a tévére tévedt a szemem, mert máshova nem szabadott néznem. Mielőtt elmerültem volna az éppen ott futó sorozatban, gyorsan inkább a plafont kezdtem bámulni, mégsem lehet, hogy az első alkalmam alatt a Bűbájos boszorkákat figyeljem. Mindent összevetve végül mégis abszolút sikerrel zárult a projekt, bár azt nem mondom, hogy rögtön akartam egy következő kört, de minden szerencsétlenkedés ellenére a legfontosabb teljesült: jól éreztük közben magunkat.

Nyitókép: Shutterstock