szerelem párkapcsolat vidámpark
"Nem foglak győzködni... ha valóban szakítani akarsz, úgyis meg fogod tenni. Csak egyvalamit szeretnék, hogy tudj: mikor veled vagyok, úgy érzem, hazaértem." A legszebb szerelmi vallomás volt, amit valaha kaptam.

Bármikor jut eszembe a fenti mondat, rögtön abban a pillanatban vagyok újra. Az orromban érzem a dohos romkocsma jellegzetes szagát, a számban lassanként szétterül az édes fehérbor zamata, a bőrömön pedig végigfut a pince nyirkos hűvössége.

mindened
Adj nekem mindent, ami te vagy, és a mindened leszek! Forrás: Shutterstock

Ugye, milyen szép lenne, ha ezt a történetet mesélhetném hosszú évek múlva az ágyban az unokáimnak? Mosolyogva merengenék az ágy szélén ülve, és hallgatnám, ahogy a "papa" - a fenti mondat sok évtizedekkel ezelőtti szerzője - lassanként végez a fürdőszobában és becammog a hálóba.

De ez a sztori sajnos biztosan nem lesz a szeretett esti mesék között. Hogyan is lehetne, mikor végighallgatva a vallomást, csordultig telt szívvel ugyan, de megtettem: szakítottam vele. Pedig az otthona voltam... De csak az otthona. Haza hozzám jött ugyan, de nem én jelentettem számára az izgalmat nyújtó ismeretlent, a kíváncsiságot felkorbácsoló, vágyakkal teli rejtélyt. Nem én voltam a legkedvesebb játék, a legédesebb, legizgalmasabb játszótér. Nálam "csak" megpihent, így nem maradhattam mellette.

Aztán ott volt a másik "papa jelölt". Önkéntelen mosolyra húzódik a szám, mikor visszaidézem, milyen gyermeki odaadással imádott. Olyan csillogó szemekkel rajongott minden mozdulatomért, hogy az szinte már nem is volt természetes. Egy felnőtt férfitól mindenképp megmosolyogtató. Lángolt, és reszketve várt minden újabb találkozót, és piszkosul vágyott a közelségemre minden elválás után.
Tényleg olyan volt, mint egy felnőtt testben élő óvodás kisfiú.

Számára én voltam a világ legizgalmasabb vidámparkja, tele színnel, finom cukorkákkal, végeláthatatlan izgalommal és játékkal. De az est közeledtével minden vidámpark bezárja kapuit. Az önfeledt játék után eljön az idő, hogy haza kell menni. Ám ő sosem hozzám jött haza. Nem tudom, lehet-e dolgozni azon, hogy valaki otthona légy. Egy ideig vártam.

Szélesre kitárt ajtókkal, igaz, nem túl feltűnően invitáltam. Egyszerűen azt éreztem, hogy magától kell elengednie az anyai otthont, és nálam látni az otthonát a későbbiekben. Nem tette ezt meg, nem hagyta el a szülői házat. Így mellette sem maradhattam.

Szóval, kedves leendő "papa"! Talán most azt érzed, hogy én mindent akarok. Hogy ennek a lánynak nem elég egy díszes doboz, de az összeset akarja. Épp úgy vágyik a narancs masnisra, mint a kék színűre, és ha már megkapta a kéket, akkor a piros pöttyösért áhítozik. Nem tagadom, nem állsz messze az igazságtól. Add át nekem kérlek az összes díszes dobozkát, amiben te benne vagy! És én a mindenednél is több leszek.

Hadd legyek az otthonod! A meleg, nyugodt és csendes fészek, ahová fáradt napok végeztével térsz be. De ez nem elég: a játszótered is vágyom lenni. A legizgalmasabb, legédesebb kincsed, amit úgy óvsz, mint kisfiú a legcsillogóbb üveggömbjét. Engedd, hogy ezek legyek neked, és én lebontom falaim és hagyom, hogy te is az otthonom és a legédesebb játékom légy!

Ettől többet nem adhatunk egymásnak.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.