Annak a forró, nyári szerelemnek az emléke örökre velem marad!

Felszisszentek egy sört, valami citromosat, de igazából csak a szénsav bugyogó ízére vágyom. Pont jól fog esni a cigaretta mellé.

Eszembe jut, amikor ugyanezt egy kis Duna-parti nyaraló előtt tettem - akkor is ugyanilyen rettenetes meleg volt. Még emlékszem, hogy melyik ruhámban voltam, és milyen furán néztek ki a szőke tincsek a sötétbarna a hajamban. Lőttem is pár smink nélküli szelfit, amit persze sosem publikáltam - a telefonom őrzi emlékként. Nem sokkal később kijöttél utánam, még kómásan, és megcsókoltad a vállam.

Még emlékszem, amikor a Rómain rozé fröccsöztünk a lányokkal, és csatlakoztál hozzánk. Senki sem értette, hogy ez miért jó neked - egy szem pasinak ennyi lökött nő között. Több szempontból is nagy hatással voltál rám. Sosem ültem volna robogóra, még 10 méter erejéig sem, ha nem te kéred. Sosem volt még senkim, akivel a puszta testi kapcsolat is ilyen erős köteléket tudott volna alkotni. Évek múlva is. Tudod, magamra tetováltatnám az érzést, amit kiváltottál belőlem.

Olyan volt, mint egy holdfényes, hideg éjszakán felvillanó és fakóságba száműzött sok kis csillag. Mint a lila álmokkal körbefont, elkorhadt faágakról a szabadságba felröppenő madarak szárnyalása. Vörös fényben úszó, forró, összeforrt ajkak és testek lángoló szenvedélye, amit egyetlen cigaretta elhalványuló fénye sem tud múlttá tenni. Mert a jelen és a jövő kanyargós útján te az én legféltettebb üveggömbömbe zárt valóságom voltál. Nagyon sokáig.

Mindketten azt kaptuk, amit vártunk. Aztán beesteledett, megmártóztunk a dézsában, a kellemesen meleg, kellően sós vízben. Talán a hajam is vizes lett. A bor fényén át pislákolt a gyertya. A melankolikus zene hullámai messzire repítettek. A tücskök ciripelve meséltek egymásnak, a Hold letekintett ránk, izmos karodra és gyengéd pillantásaidra nézett. A szám halvány mosolyra húzódott - megcsókoltad a homlokom, összeért a meztelen vállunk. Másnap egyikünk sem emlékezett már erre. "Majd takarj be, kérlek!" - Ez volt az utolsó mondanom. Talán szállóige is lett.

Lassan leég a cigaretta, elmosolyodom. Milyen szép is volt! Minden nyár, minden emlék. Nem mondhatnám, hogy fiatal évek, mert nem lenne igaz. Szabadság volt és bolondság. Az volt. Az tette széppé, hogy nem voltak elvárásaink a másik felé. És sehol sem volt tervezés, minden csak a mának szólt. Spontán volt és őszinte. Az idei nyár is tartogat még meglepetéseket, ebben biztos vagyok. Behúzódom a lakásba, a teraszon a hőség még a sörnek is megártott. És a kutya is elégedetten néz rám, hogy ő bizony megmondta.

Partali Anita

Nyitókép: Shutterstock