Mennyire fontos kimondani azt, hogy "Szeretlek"?

De vajon mi számít igazán? Ha valaki érezteti, hogy szeret vagy ha szavakkal is kifejezi? Rosszat jelent, ha valaki nem vall szerelmet pár hónap után vagy el kell fogadnunk, hogy vannak emberek, akiknek nehezükre esik az érzelmeikről beszélni?

Mivel az édesanyám sosem volt az érzelmek terén a szavak embere, így gyerekkoromban nem sokat hallottam a „szeretlek" szót és ebből kifolyólag nekem is nehezemre esett eleinte kimondani. Sosem felejtem el, amikor feküdtem az első párom mellett az ágyban és próbáltam neki beszélni az érzéseimről, de nem ment. Mintha egy láthatatlan erő akadályozott volna, fogalmam sem volt, hogyan kell szeretetet szavakkal kifejezni. Aztán áttört a fal és többé nem volt ezzel problémám, viszont több olyan férfival találkoztam, akinek igen.

Volt például egyszer egy párom, akivel néha úgy éreztem magam, mintha egy hűtőszekrénnyel jártam volna. Nem szeretett csókolózni, ritkán hallottam tőle olyasmit, hogy jól érzi magát velem, egy átszeretkezett este után is csak a munkáról tudott beszélni. Jó ember volt és nagyon kedveltem őt, de fél év után szakítottam vele, mert megfulladtam ebben az érzelmi sivárságban. Egy közös ismerősünk mesélte aztán pár héttel később, hogy a srác „nagy Ő"-ként emleget engem és teljesen maga alatt van. Én meg cserébe elképedtem, hogy én, mint nagy Ő? Hisz sosem mondta, hogy szeret, hogy hiányoznék vagy bármit, amiből azt érezhettem volna, hogy fontos vagyok a számára.

Volt egy másik nagy szerelmem is, aki még fél év után sem mondta ki a bűvös „szeretlek" szót. Egy veszekedésnél a nagy kiborulásom közepette a fejéhez is vágtam, hogy ennyire nem vagyok szerethető, hát ennyit nem érdemlek, hogy ez végre elhangozzon? A srác teljesen megilletődött és azt válaszolta, hogy azért nem mondja ezt nekem, mert fél, hogy azt hinném, ez örökre szól majd, ő viszont az örökkét nem tudja nekem megígérni.

Érdekes volt ez a fekete-fehér látásmód, s rá egy évre szét is mentünk, bár nem emiatt. Akkor mondta nekem, hogy azért tett meg értem dolgokat, például szervezett egy meglepetés szülinapi bulit, mert nem tudott úgy szeretni, ahogy megérdemeltem volna. Ez azért megtanított arra, hogy talán nem véletlen, ha egy férfi nem dobálózik ezzel a fontos szóval, bár nyilván minden ember és történet más. Mindenesetre utána már ő is gyakorlottabb volt az érzelmei kifejezésében, a következő barátnőjének már a Facebookon vallott nyilvánosan szerelmet.

Volt aztán olyan párom is, aki minden telefonbeszélgetésünket azzal zárta, hogy „Szeretlek", miközben egyáltalán nem éreztem, hogy valóban így lenne. Neki ez amolyan tanult viselkedés volt, ugyanakkor nem volt mögötte szívbéli tartalom. De olyan élményem is volt, hogy a randipartnerem az első randi végén vallott nekem szerelmet, én meg néztem nagy szemekkel, hogy ez most komoly? Hisz még szinte semmit sem tudott rólam!

Én azt gondolom, hogy nem a szép szavak mutatják meg, hogy valaki mit érez a másik iránt, ugyanakkor egy bizonyos idő után talán fontos az érzéseinkről beszélni, főleg, ha a másiknak ez láthatóan jólesne. A „Szeretlek" szó kimondása egyfajta első elköteleződés a másik ember felé, egy olyan kinyilatkoztatás, ami során átnyújtunk egy darabot a szívünkből a másiknak. Ha pedig valakinek nehézséget okoz az érzelmeiről beszélni, akkor gyakoroljon vagy kérjen segítséget abban, hogyan tudja ledönteni ezeket a falakat.

Nyitókép: Shutterstock