Semmit nem kell tenned a nagybetűs szerelemért

Én nagyon sokáig beleestem ebbe a hibába. Feljelentkeztem az összes társkeresőre, ami létezett, jártam társkereső rendezvényekre, bulikba, de ha már az utcán sétáltam, akkor is azt figyeltem, vajon mikor jön szembe a nagy ő. Nagyon sokszor mondták nekem, hogy mennyire görcsösen akarom a szerelmet és ez inkább már akadályoz a párkeresésben, mint segít, de képtelen voltam másképp csinálni. Mindig azt éreztem, ha nem megyek fel egy társkeresőre, nem randizom, akkor a maradék esélyt is elveszem magamtól, hogy megtaláljam az igazit.

Persze ez is nagyon relatív, hisz a legtöbbször már csak frusztrált az összes társkereső. Nehéz volt eldönteni pár fotó alapján, tetszik-e valaki, ráadásul a valóságban sokszor okozott csalódást az online lovag. Arról nem is beszélve, hogy az ember egy idő után kiég az online társkeresésben, már egyre kevésbé motivált arra, hogy újra meg újra elmondja, mivel foglalkozik, mik a hobbijai, mi a kedvenc étele stb. Ezen a ponton azonban elkapott a kétségbeesés, ha nem online, akkor hogy fogom megtalálni az igazit?

Persze rengetegszer hallottam, a mágikus „Engedd el és megérkezik" mondatot, de nálam ez sosem működött. Egyrészt baromi nehéz elengedni valamit, amire minden idegszáladdal vágysz, másrészt, ha véletlenül elengedtem, akkor sem történt semmi. Újra meg újra azt éreztem, nekem tennem kell azért, hogy legyen pasim, legalább az egómnak kell ez az illúzió, hogy nem bízom a véletlenre a magánéletem alakulását.

Az első alkalom, amikor bebizonyította az élet, hogy semmit nem kell tennem a nagybetűs szerelemért, amikor lejöttem minden társkereső oldalról és végül a reptéren ismerkedtem meg egy sráccal teljesen véletlenül. Akkor megértettem, hogy minden akkor és úgy történik, ahogy történnie kell, és nem kell vért izzadni, hogy megismerkedjek valakivel. Nem ezen múlik. Mert bárhogy is szeretnénk irányítani, a szerelmet nem lehet. Az vagy jön vagy nem.

Az élet aztán egyre több olyan sztorit produkált, ami bebizonyította, hogy a szerelem nem azon múlik, hány társkeresőre jelentkezek fel. Az egyik barátnőm története volt a leginspirálóbb, aki miután hiába keresett párt a társkeresőkön, lejelentkezett mindenhonnan, majd bement egy élelmiszerüzletbe, s miután fizetett, utána futott egy srác. Elkezdtek beszélgetni, aztán kapcsolat lett belőle, végül házasság.
Másik két ismerősöm is úgy találta meg az igazit mostanában, hogy semmit nem tettek érte.

Megkérdeztem az egyik lányt, szerinte több év szingliség után mégis minek köszönheti, hogy párra lelt és azt mondta, akkor jött az igazi, amikor elengedte ezt a társkeresés témát és úgy döntött, mostantól arra fog koncentrálni, hogy egyedül is jól érezze magát. Rá egy hétre elment egy buliba, amire valójában egy barátnője beszélte rá, spontán szóba elegyedett egy pasival és azóta is boldog párt alkotnak. Van egy másik barátnőm is, aki szintén évek óta hiába kereste a szerelmet. Volt mindenféle kapcsolata, de egyik sem alakult túl jól. Végül egy önfeledt hétvége után ráírt egy srác Facebookon, elkezdtek beszélgetni és azóta dúl a szerelem.

Kezdőkép: Shutterstock