halál kibeszélő magazin trauma gyilkosság
Amikor megölték az anyámat, nem az volt a legnehezebb, hogy megértsem, mi is történt valójában.

Azt ugyanis nem lehet megérteni, ha valakit agyonver egy részeg állat a saját lakásában. Az ember egy idő után egyszerűen elfogadja a tényt, hogy az anyjának ilyen halál jutott.

Nem is a gyilkosával való szembenézés volt nehéz - az könnyen ment. Semmi mást nem csinált évekig, csak saját magát mentegette a bíróságon. Az égvilágon mindenki bűnös volt, csak ő nem: a pultos az ötödik whisky-vel, a haverjai, akik ott hagyták, és az anyám lakásának kilincse. Próbáltam felfedezni benne a megbánás parányi szikráját. De sosem találtam meg...

A leginkább embert próbáló rész a saját magammal való szembenézés volt. Hogy nem voltam ott. Nem voltam ott, mert aznap este elmentem a barátaimmal sütizni. Ennyi az indokom. Nem egy halaszthatatlan megbeszélés vagy egy fontos munka vacsora miatt voltam távol, csak jól akartam érezni magam. Ennyi. És ezt volt a legnehezebb feldolgozni. Hogy én önfeledten ettem a krémest, amíg az anyám a véráztatta padlón feküdt, miközben verték.

Milliószor tettem fel magamnak a kérdést: mit tehettem volna? Mit tehettem volna egy százkilós részeg állattal szemben én, a fiatal, 55 kilós lány? Lehet, hogy én is meghaltam volna. Lehet, hogy megmenthettem volna. Ez az, amit már sosem tudok meg.

Forrás: Shutterstock

Az elmúlt évek alatt rájöttem, hogy a bizonytalanságot sokkal nehezebb feldolgozni, mint a tényeket. A tényekkel az ember nem tud mit kezdeni. Nem tud teóriákat felállítani, elméleteket gyártani. Azt csak elfogadni tudja. De a "Mi lett volna, ha...?" kezdetű mondatok belülről égetnek fel.

  • Az első év egy nagy káoszként maradt meg a fejemben. Vannak nagyon homályos emlékeim, de nem állnak össze egy tiszta képpé. Csak úgy lebegnek a nagy semmiben.
  • A második évben elhatároztam, hogy ez így nem mehet tovább, és elkezdtem magamon dolgozni. Szisztematikusan. Nem volt könnyű, gyorsnak meg pláne nem nevezném. Évekig zokogva tettem fel magamnak a kérdést: miért nem voltam ott? Egy ponton szakember segítségét kértem, ami életem egyik legjobb döntése volt. Ha valakinek fáj a lába, természetes, hogy orvoshoz megy. De valahogy kis hazánkban a pszichológus még mindig tabu téma. Nem tudom, hogy miért.

Hosszú és nagyon keserves időszak volt, de ma már le tudom írni: nem voltam ott, és ez nem az én hibám. Eddig már eljutottam. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen rövid mondat kimondásához ennyi fájdalmas munka kell.

De a mai napig nehéz elfogadnom, ha hibázom. Úgy érzem, hogy nekem mindig a maximumot kell nyújtanom. Nem engedhetem meg, hogy bármit is elrontsak. Ezen még dolgoznom kell, nem is keveset...

Láng Krisztina

Nyitókép: Shutterstock

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.