A szerelem elmúlhat, de nem alakulhat át szeretetté

Nem volt időnk körbejárni a témát, hazafelé viszont eltűnődtem, vajon hogyan tudják sokan ilyen élesen különválasztani a szerelem és a párkapcsolati szeretet érzését. Nekem ez nem megy. Még mindig úgy érzem, hogy szerelmes vagyok a páromba. Hogy lehet rájönni, ha már nem vagy az? Egy reggel felébredsz, és tudod? Vagy fokozatosan alakul ki ez az érzés?

Aztán megértettem, hogy sokan másképp magyarázzák a szerelem jelentését, mint én. Arra a heves lángolásra gondolnak, ami egy kapcsolat kezdeti szakaszára jellemző. Felgyorsult pulzusra, kézremegésre a randik idején, őrjöngő szeretkezésekre az együttélés első hónapjaiban...

Szerintem viszont a szerelem két szakaszra oszlik. Az első tényleg az extázisszerű érzéseké. De ha ez elmúlt, egy kiegyensúlyozottabb szakaszba lépünk, aminek szintén kijár ugyanaz a megnevezés - ne kereszteljük hát át szeretetté! A természet mindent tökéletesen megtervezett az évezredek folyamán, így járt el a feniletilamin termelésénél is. Ha végig olyan nagy mennyiségben adagolná az agyunk, ahogy a kapcsolat kezdeti hónapjaiban, nem élnénk sokáig.

Nem bírná a szívünk, ha minden egyes alkalommal levegőért kapkodnánk izgalmunkban, amikor meglátjuk a párunkat. Még a létfenntartással sem tudnánk kellőképpen foglalkozni, ha a nap minden percében azon járna az eszünk, mikor szexelhetünk vele végre. Szóval, az evolúció úgy intézte, hogy idővel "nyugodtabb" szerelemben élhessünk, és ne haljunk bele a testi tünetekbe...

Ezt az új szakaszt keverik össze sokan a szeretettel, pedig nem ugyanaz. Ugyanis ha képesek lennénk hosszú távon pusztán szeretetből párkapcsolatban élni, a szerelem érzésének kialakulása okafogyottá válna. Hozzámehetnénk a legjobb barátunkhoz - hiszen őt tutira szeretjük! -, és családot alapíthatnánk vele. De ez nem működik, ugye?

Néhányan viszont épp a szerelem fogalmának félreértelmezése miatt szakítanak - méghozzá elhamarkodottan. Miután az első szakasz lángolása szűnni kezd, előkerülnek a hétköznapi gondok. Jönnek az összecsiszolódás és az új szerepkörök (pl. szülővé válás) kihívásai. Ráadásul már nem arra gondolnak minden pillanatban, hogy a másikkal szeretnének lenni... Ilyenkor könnyű elhinni, hogy elmúlt a szerelem.

• Van, aki ettől világgá szalad, és csak a távollét okozta sokkból jön rá, hogy félreértette a saját érzéseit, és vissza szeretne térni.
• Mások kifelé kacsingatnak. Mikor azonban odakerül a sor, hogy a szerető nyomására váltani kéne, ráébrednek, hogy képtelenek kilépni az addig érdektelennek hitt kapcsolatukból.

A szerelem tehát nem extázisban töltött hónapokban, de még csak nem is harmonikus együttélésben mérhető. Lehetünk szerelmesek tíz, húsz, negyven év után is ugyanabba az emberbe. És lehetünk szerelmesek gondok, nehézségek, sértődések, oda-vissza bántások, megfakult szexuális élet ellenére is. A szerelem idővel szelídebbé, nyugodtabbá válik, de önmaga marad. A szeretetünket hagyjuk meg a rokonainknak és a barátainknak!

Nyitókép: Shutterstock