Többet akarok egy "majdnem kapcsolatnál"!

A "majdnem kapcsolat" a felszínen szinte megszólalásig hasonlít az igazira. Sok időt töltötök együtt, hiányzik a másik, ha távol van, úgy érzed, összeköt benneteket valami igazán mély és komplex dolog, és csupán "a körülmények" hátráltatják a kapcsolat kiteljesedését. Ugyanakkor gyakran azt is érzed, hogy parkolópályára kerültél, úgy tűnik, minden más fontosabb nálad. Hiányzik az igazi elköteleződés és az, hogy 100%-ig felvállaljon, és teljes értékű partnerként kezeljen.

Én is jártam ebben a cipőben fiatal csajként: csodálattal teli rajongással szemléltem a büszke és erős alfahímet, aki ugyan jól elvolt velem - amikor kedve úgy tartotta -, de esze ágában nem volt sem az elköteleződés, sem a kizárólagosság. De még csak az sem, hogy a lelkét megnyissa előttem, és közelebb kerüljünk egymáshoz. A barátai és a családja nem igazán tudtak rólam, és bár rajtam kívül nem volt más kapcsolata, soha nem merült fel, hogy ténylegesen egy pár legyünk.

Vajon miért vagyunk hajlamosak beleragadni ezekbe a "majdnem kapcsolatokba"? Miért áltatjuk magunkat azzal, hogy a férfi, akit eddig senki sem tudott igazán meghódítani, most majd hirtelen rádöbben, hogy velünk akar megöregedni? Megszelídül, és eddigi életstílusát maga mögött hagyva velünk kezd új életet? Az okok sokfélék lehetnek:

Sokszor a rajongás az, ami ilyen románcok dinamikáját rajzolja.

A rajongás nem rossz dolog, egy teljesen egészséges lelki fejlődés része: kamaszkorban, amikor próbálgatjuk, mi az, amire vágyunk, milyen az ideális társ, és milyen volna számunkra a tökéletes kapcsolat. Amikor a sármos színészért, a fiúbanda huncut tekintetű üdvöskéjéért vagy épp a jóképű tornatanáért rajongunk, tulajdonképpen a későbbi, kölcsönösségre épülő párkapcsolat alapjait rakjuk le.

Elhiszed, hogy a körülmények miatt állnak így a dolgok.

Elhiszed, hogy az, amiben vagy, csak átmeneti: a körülmények teszik őt és a kapcsolatotokat olyanná, amilyen. Elhiszed, hogy a fizikai távolság, a gigamega karrier, amit épít, a nehéz családi körülmények és a temetetlen múltja az, ami miatt nem vagytok még igazán egy pár.

Későn kapcsolsz, hogy ez nem az, amire vágytál...

A legtöbb "majdnem kapcsolat" kezdetben olyan, mint egy normális kapcsolat, hiszen az ismerkedési fázis elején senki nem mutatja még be választottját a családnak, és nem is költözik hozzá. A gond csak az, hogy a "majdnem kapcsolat" később sem mozdul el ebbe az irányba, és gyakran évek telnek el, mire megérted, hogy ennél sokkal, de sokkal többre vágysz, és persze többet is érdemelnél.

Alacsony önbizalom: beéred ezzel is.

A "majdnem kapcsolat" annyira hasonlít az igazira, hogy tulajdonképpen néha olyan, mintha minden jó volna úgy, ahogy van. Hogy a karácsonyt épp egyedül töltöd, mert ő inkább a barátaival van? Hát igen, ez bizonyára fáj, de egy olyan állapotban, amikor alacsony az ember önbizalma, beéri ezzel is, hiszen nem gondolja, hogy többet érdemelne.

Végig ott a remény és az ígéret.

Ami ilyenkor visszatart a továbblépéstől, az mindig a ki nem mondott ígéret. A vak hit, hogy az idő, amit a rózsádra szántál, minden másnál fontosabbá tette számodra, és ha egyre közelebb ülsz hozzá, talán sikerül megszelídítened.

Minél több időt és energiát raksz bele, annál nehezebb kiszállni.

Miután hónapokat, éveket, és persze rengeteg érzelmi energiát öltél egy projektbe, érthető, hogy nehezen dolgozod fel, ha egyszer csak vége. Nos, hasonló a helyzet a párkapcsolatokkal... És persze a "majdnem kapcsolatokkal" is. Minél több idő telik el, annál nehezebb lezárni.

Nyitókép: Shutterstock