kórház kibeszélő beteg ápolás hozzátartozó látogatás rokonság gondoskodás nagymama mama öreg halál
Fehérre festett kórházi vaságy. A biztonsági okokból felhúzott rácson át öreg és ráncos kis arc kandikál ki: törékeny, félig süket, csupa csont és bőr Mamika. Megszokott, de mégis soha meg nem szokható látvány a kórházakban. Akár a te nagymamád is lehetne. Vagy talán ő az?

Minden magatehetetlen kisöreg valakinek a valakije - és most nem az "urambátyám" viszonyrendszerre gondolok. Ordítani tudnék, ha erre gondolok. Mert hol vannak a hozzátartozók?

A felnevelt unokák, akiket ha kellett, ápolt vagy etetett. Tanult velük a másnapi dolgozatra, és vigasztalta őket, ha a lelküket bánat mardosta. Őt most a halál és a betegség mardossa, és mégis egyedül van.

- ez volt a mottója. Ahogy teltek-múltak az évek, az unokák felnőttek, s egyre kevesebbszer nyitották rá az ajtót. Egyetemre mentek, és amikor a mami kórházba került, már nem is jöttek. Mert - mint mondják - nem szeretik azt a helyet.Nem szeretik a helyet? Hát nem is a helyet kell szeretni...

Valóban nincs egy kórházi szobában semmi felemelő. Na de álljunk meg egy szóra! Először is nem árt, ha felteszed magadnak a költői kérdést: Ki megy oda önként és dalolva?

Ha már itt tartunk, ő hányszor segített neked, vagy dédelgetett, ha arra volt szükséged? Ja, hogy jobb dolgod van. Bizonyára neki is lett volna - ennek ellenére fáradtan sem mondott nemet.

Önmagát a háttérbe szorította érted! Te mit nem szorítasz háttérbe érte? A munkád? A takarítást? Az edzést? Vagy csak a sorozatod?

Forrás: Getty Images/skynesher/Skynesher

Neki több se kellett, mint egyetlen telefon, és repült: ha a szüleidnek dolgoznia kellett, vagy csak színházba mentek, a mami ott termett. Nem keresett ezer kifogást, hogy miért nem ér rá, hanem készségesen húzta a cipőjét és elbuszozott hozzád.

Ja, és ne felejtsük el, hogy türelmesen viselte a hisztijeidet! Most kicsit ő a hisztis. Csak ezt már rigolyának meg zsémbeskedésnek hívják... Te mennyire vagy türelmes vele?

És igen, néha beszélgeni is nehéz vele. De ő gügyögött neked, amikor csak gügyögni tudtál...

Jó egy unoka a kórházban, ahogy jó volt a nagyi a háznál. De csak az utóbbi köztudott.

Hiszen a mai világban nélküle, talán már nem is, vagy csak nagyon nehezen vállalhatnánk gyermeket. Dolgozik a szülő napi 10-12 órát, és ha a lurkó beteg lesz, vagy jön egy iskolai szünet, nincs elég szabadsága az embernek.

Mert melyik munkahelyen nézik azt jó szemmel, hogy a munkavállaló hol ezzel, hol azzal az indokkal, de állandóan oda van?

Örökös rohanás, és megfelelési kényszer az életünk, de a stresszes helyzetekben legalább egy kis megnyugvást hoz, ha tudjuk, hogy míg mi a betevőért küszködünk, addig legalább jó kezekben van a gyermekünk. Ott a nagyi, akire bármikor számíthatunk, mert ha nincs nagyszülő a háznál, aki besegít, bizony kínkeserves megoldani a gyerek "helyzetet". Márpedig helyzet az mindig adódik bőven. Most pedig az a helyzet, hogy a nagyi kórházban van.

De ébresztő emberek!. Fáradt vagy? Nincs erőd? Hát porold le a közös emlékeket, és azokból meríts erőt! Törődj vele! Mert a törődés mindennél többet jelent.

Nyitókép: iStockphoto

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.