Az én szememben az egyik legkegyetlenebb betegség az Alzheimer-kór

Mint kiderült, a bácsi minden nap odajár, megveszi a napi kakaóját és kiflijét, de mivel némileg demens, így nem mindig emlékszik arra, hogy mindent megvett-e, illetve hol van az otthona.

Megrázott a bácsi látványa, arra gondoltam, milyen nehéz lehet a fiának így látni az édesapját. Nekem is van hasonló élményem, én a nagymamámat láttam teljesen leépülni. Tizenéves lehettem, amikor Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála. Úgy vettük észre, hogy valami baj van, hogy fél órán belül többször feltette ugyanazt a kérdést és nem emlékezett a válaszra. A szüleim türelmesen válaszolgattak újra meg újra, én pedig kétségbeesetten néztem rá, hogy mi történik. Nem ő volt az első a családban, az édesanyám nagymamája is Alzheimer-kórban szenvedett, ez a kegyetlen betegség benne van a genetikánkban.

A nagymamám szép lassan épült le. Először csak elfelejtett dolgokat, aztán elfelejtett minket is. Előfordult, hogy elkószált otthonról és anyuék kocsival mentek megkeresni őt. A legrosszabb emlékem azonban az, amikor a nappali közepén tolta le a nadrágját, mert már nem emlékezett arra, hogy merre van a WC. Közben a nagypapámnál jóindulatú gégerákot diagnosztizáltak, megműtötték és mivel a gégecső egy kis részét kimetszették, így nem tudott többé önmagától beszélni. A nagymamám többször is megkérdezte, mi történt a papa hangjával, olyan volt már, mint egy kisgyerek.

Mivel papa már nem tudott beszélni, a szüleim dolgoztak, a nagymamám pedig lassan nem emlékezett semmire, így kénytelenek voltunk őt otthonba adni. Rendszeresen látogattuk őt, de már fogalma sem volt arról, kik vagyunk. 1-2 év múlva elesett, combnyaktörése lett és pár óra alatt elhunyt. A nagypapám belebetegedett az elvesztésébe, és egy hónap múlva a nagymamám után ment a mennyországba.

Az én szememben az Alzheimer-kór az egyik legkegyetlenebb betegség, mert pont azt veszíti el az ember, ami a legfontosabb: önmagát. Ráadásul ez a betegség gyógyíthatatlan, visszafordíthatatlan, itt nincs remény.

Soha nem felejtem el, amikor az anyám azt mondta nekem, ha rajta is jelentkeznek a demencia jelei, akkor lőjem agyon. Mivel az Alzheimer-kór öröklődhet, az egész családunk feje felett lebeg ez a kór. Sokáig figyeltem anyut és a testvéreit, és összerezzentem, ha valaki elfelejtett valamit és rövid időn belül újra rákérdezett. Rettegek attól is, hogy egyszer majd engem is elér és mindenkinek szenvedést okozok, aki segíteni próbál.

Az Alzheimer talán nem annak a legrosszabb, aki megbetegszik tőle, hanem a hozzátartozóknak. Egy demens embert ápolni egy évekig tartó, érzelmileg megterhelő folyamat, hisz nem tudsz igazán segíteni neki, csak elviselhetőbbé tudod tenni az utolsó éveit, miközben egyre inkább távolodik tőled és már csak halvány árnyéka lesz annak az embernek, akit valaha szerettél.

Nyitókép: Shutterstock