szerelem kibeszélő magazin párkapcsolat anyós meny boldogság
Én nem akartam mást, csak szeretni a fiadat, ahogyan ő is szeretett engem. Boldogan vitt haza neked bemutatni, én pedig boldogan mentem, hogy megismerjem a családját. Próbáltam megkedveltetni magam, bár látszott elsőre is, hogy nem vagy az a haverkodós típus.

Ráadásul tudtam, hogy ez egy új szituáció számodra, mert ő még nem vitt haza más lányt előttem - így adtam időt, hogy megszokd az új helyzetet. Jó fej voltam, kedves, és abban bíztam, ha megismersz, megkedvelsz majd. De te erre képtelen voltál. Szerencsére mindig tudtam, hogy nem velem van a baj (a korábbi barátaim anyukái szerettek) - láttam, hogy te ezt egy versenynek fogod fel, és úgy éled meg, elveszem a fiadat tőled.

Nem akartam elvenni, csak szeretni akartam. De te megakadályoztad mindenféle módszerrel, ahogy tudtad. Állandóan hívogattad, tönkretetted a legintimebb pillanatainkat. Persze őt is hibáztatom, mert felnőtt fejjel napi többször is telefonálni anyával szerintem nem normális. De ő túlságosan megszokta, hogy ki kell téged szolgálnia, ugrania kell, ha bármit kérsz - különben jön a sértődés és az érzelmi zsarolás. És ő ugrott, mert fontos vagy neki.

Én sosem azt akartam, hogy ne légy neki fontos, csak azt, hogy én is kiemelt helyet kapjak az életében. De itt csak egy főszereplő lehetett, mert te nem tűrtél meg egy vetélytársat. Tényleg mindent bevetettél - ellenem hangoltad, duruzsoltál a fülébe. Pedig ha esélyt adtál volna nekem, rájöhettél volna, hogy nincs velem semmi baj: értelmes vagyok, normális családból jövök, nem volt semmi nagy hibám - csak az, hogy be akartam kerülni a családodba.

Persze, egy idő után színleg elfogadtál (nem volt más választásod, mert láttad, hogy a fiad szeret). De úgy igazán sosem adtad az áldásodat rám/ránk, és ezt ő is nagyon jól tudta... Elkezdett engem kérlelni, hogy legyek veled jóban, tegyek meg mindent...

Azt nem mondhattam el neki, hogy közben én már kiismertelek, és sajnos nem vagy olyan ember, akit szeretni tudnék... El tudtalak fogadni, mert az ő anyukája vagy, de valóban nem akartam, hogy túl nagy szerepet tölts be az életemben. De kizárni sosem akartalak az életünkből, csak határokat szerettem volna szabni. Ám ezt nem viselted el...

Forrás: Shutterstock

Hát elérted végül, hogy a fiad úgy érezze, választania kell kettőnk között. Sosem kérted erre nyíltan, ahogy én sem. De érezte a feszültséget közöttünk, hallgatta mindkét oldalról, és egy idő után nem tudta elviselni. Győzött a gyermeki megfelelni akarása (amit túlzottan is kialakítottál benne) - és inkább engem (minket, a szerelmünket) adott fel.

Miattam ne aggódj: én tudom, hogy találok mást, akinek a családja is elfogad, mert hiszem, hogy szerethető vagyok és sokan szeretnek. Te viszont, kedves Mama, amíg ilyen vagy, soha senkit nem fogsz tudni igazán, önzetlenül szeretni - még a saját gyerekedet sem.

Amíg be nem látod, hogy a fiad felnőtt, ezért el kell engedned, mert nem magadnak szülted, és már nem te kellene, hogy legyél az első az életében, addig úgysem hagyod majd, hogy ő boldog legyen. Persze ez most már legyen az ő gondja. Én sajnos nem tudtam felnyitni a szemét, és belefáradtam ebbe az örökös harcba.

Remélem, most boldog vagy. Igaz, hogy a fiad nem az, de tudom, ez neked nem számít - a fontos az, hogy nyertél - mert újra te vagy az egyetlen nő az életében. Hát gratulálok a "győzelemhez"!

Kovács Vera

Nyitókép: Shutterstock

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.