Önsorsrontás, bántalmazó házasság: miért nem mentette meg valaki Whitneyt?

Whitney Houston történetét a legtöbb ember jól ismeri: ő volt „A Hang", hatszoros Grammy-díjas énekesnő, aki fantasztikus karriert futott be, egészen addig, amíg hozzá nem ment Bobby Brownhoz és rá nem szokott a kemény drogokra, gyógyszerekre, alkoholra. Pár év alatt tönkretette a gyönyörű hangját és elindult a lejtőn, míg 48 évesen holtan nem találták egy hotelszobában.

Méltatlan. Tragikus. Végtelenül szomorú. Ezek cikáztak a fejemben, miközben a filmet néztem, majd azon gondolkoztam, miért van az, hogy a tehetséges és világhírű popsztárok sok esetben nem éltek sokáig?

A sztárok körében szinte visszatérő motívum az önpusztítás, a drogok és az alkohol. A forgatókönyv szinte mindig ugyanaz: lubickolnak a sikerben, aztán nem bírják a nyomást és az elképesztő tempót, többet és többet akarnak, és ahhoz, hogy ezt bírják testileg és lelkileg, kemény drogokhoz, gyógyszerekhez és az alkoholhoz nyúlnak.

Mintha ez lenne a sorsuk, hogy pár éven belül kihozzák magukból a maximumot, olyannyira, hogy egy világ emlékszik rájuk, majd nem bírják tovább és eltávoznak a Földről. Pedig nem kellene, hogy így legyen, ordítaná az ember a moziszékből. Szurkolok, hogy menjen el az elvonóra, térjen jobb belátásra, mindegy, csináljon bármit, csak gyógyuljon meg és énekeljen újra, sokat, még éveken át. Mentse már meg valaki, az nem lehet, hogy egy ilyen kivételes hanggal megáldott énekesnőnek ez legyen a sorsa! Annyira nagy kár ezekért a végtelenül tehetséges emberekért. Ülök a moziban és könnybe lábad a szemem attól, ahogy Whitney énekel, olyan gyémánt volt a torkában, mely ritkán adatik meg valakinek.

Milyen érdekes, hogy a popsztárokat istenekként kezeljük, holott ők is ugyanolyan halandó emberek, amilyenek mi vagyunk. Ők is hibáznak, szeretnek és csalódnak. Hiába a hírnév, a vagyon, őket is megcsalják, átverik és nekik is piszkosul fáj, miközben az egész világ őket figyeli.

Hiába volt Whitney Houston a korának legnagyobb énekesnője, hiába rajongtak rengetegen érte, ő mégis egy olyan férfit választott párjául, aki lelkileg és fizikailag bántalmazta, elnyomta, kihasználta és teljesen tönkretette. Bobby Brown igazi rosszfiú volt, olyan férfi, akitől a szülők óvják a lányukat. Az énekesnő teljesen elveszítette önmagát a házasságában, Bobby, aki féltékeny volt a szakmai sikereire, megcsalta, még jobban rászoktatta a drogokra és a legjobb barátnőjét is elmarta mellőle. De nem ő volt az egyetlen férfi, aki használta őt, az édesapja elszórta a pénzét és még akkor is perelte, amikor az énekesnőnek már anyagi nehézségei voltak.

A legnagyobb ellensége mégis saját maga volt, ahogy az egyik interjúban ő is beismerte. Gyenge volt kiállni magáért, teljesen a függősége rabja lett. Ő csak boldog akart lenni, de sajnos ez kevésszer adatott meg neki.

"Nem így kellett volna lennie" – ezen agyalok, amikor kisétálok a moziból. Még órákig a film hatása alatt állok, meghallgatom Whitney legnagyobb slágereit, olvasok az életéről. Ledöbbenek, hogy a 22 éves lánya mindössze három évvel az édesanyja halála után hunyt el. Szintén egy kádban találtak rá, kábítószert, gyógyszert és alkoholt találtak a vérében. Arra gondolok, hogy milyen szerencse, hogy Whitneynek ezt nem kellett megélnie, mert biztos megszakadt volna a szíve.

Nyitókép: Shutterstock