Amikor az ember lánya férjhez megy, valljuk be őszintén, nemcsak egy férjet kap örökbe, hanem egy anyóst is. És az anyósokkal nem mindig egyszerű, mert valamilyen általános közhiedelemnél fogva szinte elfogadott ténnyé vált, hogy az univerzum összes anyósa gonosz, kotnyeles és mindig rosszat akarnak a menyüknek.
Előfordulhat, hogy ez a felfogás azért alakult ki világszerte, mert az anyósok egy része ténylegesen megkeseríti a családok életét. Egyes elméletek szerint a konfliktus, mely az anyós és a meny között alakul ki, legtöbbször a versengés miatt van, merthogy maga a kedves mama és a feleség is egyet akar: anya pici fiát, aki mostantól már a feleségé. És hát ehhez hozzájárul még az a tény is, hogy nyilván nem vallanak egységes nézeteket a világról – így a háztartásról, a családról, a mindennapokról, és a gyereknevelésről sem. Hogy is vélekednének ugyanúgy, amikor mindenki más? Persze ez tök rendben van, csak amikor egy férfiért „harcoló" két nőről van szó, a helyzet bonyolódik. Sok párkapcsolatban élő nő fél a házasság szentségétől, mert nem akar egy botrányos anyóst elviselni a mindennapok során.
De azért a helyzet nem mindig ennyire bonyolult és vészes - szerintem. Nekem például nagyon kedves az anyósom. És ezt most nem azért mondom, mert ezt a nézetet kell, hogy valljam. Döntésemben nem befolyásolt senki, nem akarok megfelelni se neki, se másoknak azzal, hogy kedvezőt írok róla. De mégis azt írok, mert nemes egyszerűséggel a mi viszonyunk felettébb jó.
Sosem volt komolyabb konfliktusunk, és ennek oka mindkettőnkben rejlik. Egyrészről szerintem rettentő fontos, hogy a családba bekerülő „új nőként" megpróbáltam minden erőmmel alkalmazkodni hozzá. Mivel én voltam az „új", így meg kellett ismernem a férjem családjának szokásait, habitusát, és úgy egyébként mindent. Így hát lapultam, figyeltem, kedves voltam. Hamar megtanultam, milyen jelleme van az anyósomnak, és ennek megfelelően ápolom a kapcsolatot vele. Na jó, a helyzetet eléggé megkönnyíti, hogy ő igen fiatalos, és nagyon kedves, rugalmas mindenben, szóval igazán modern a felfogása. Tényleg mindig igyekszik segíteni, és azt nézi, mi a jó nekünk.
Az ő részéről én úgy láttam, azt tartja fontosnak – kapcsolatunk további bimbózása érdekében –, hogy ne szóljon bele az életünkbe.
Nyilván, mint minden anyós, ő is megosztja a véleményét velünk, szóval azért azt nem mondanám, hogy semmihez sem szól hozzá, de alapjaiban véve nem mondja meg, mit-hogy csináljunk a mindennapok során.
Sokszor érvel valami mellett, mi pedig eldöntjük, hogy megfogadjuk-e a tanácsát, vagy sem. A másik nagyon fontos, amit rettentően értékelek benne, hogy amikor a gyerekeim nála vannak, azt csinálja, amit kérek tőle. Tény, hogy nem szoktam órákig tartó litániákat zengeni, és eget rengető instrukciókkal ellátni a gyerekekre vonatkozóan, hiszen ő is felnevelt kettőt, de amit kérek, azt mindig betartja.
Sok barátnőmnek rossz a viszonya a férje édesanyjával, mert az gyakorlatilag az élő fába is beleköt, mindent kézben akar tartani, vagy éppen olyan rendkívüli képessége van, mellyel érzelmileg kiválóan sakkban tudja tartani a pici fiát. Halkan hozzátenném, ezekhez sokszor a férjnek is partnernek kell lennie, tehát, ha a kedves mama fia könnyen befolyásolható, megette az egészet a fene.
Az anyósom és én ismerjük egymás határait, ekképpen mindketten tudjuk, bizonyos témákban mikor elég az elég, vagy mikor nem kell valamiben túlfeszíteni a húrt. Szó mi szó, én úgy tapasztalom, igenis van jó anyós-meny kapcsolat a világban, bár bevallom, vannak kivételek – nem is egy, és a jó viszonyért igenis mindkét részről komoly lépéseket kell tenni.
Nyitókép: Shutterstock
Neked milyen a viszonyod az anyósoddal?
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
