Aki a különalvásra esküszik, az valójában már nem is szereti a párját

A különalvás a hosszú házasság titka – állítják. Nem hiszed? Nézd csak meg, hogyan élte életét a néhai brit királynő, II. Erzsébet és hű társa, Fülöp herceg. Az egykori brit uralkodóról szóló sorozat, A korona sokszor lazán kezeli a valóságot, de azt kivételesen hűen ábrázolták benne, hogy a koronás fő és hitvese nem aludtak egy ágyban. Ez pedig nem is olyan ritka, mint elsőre gondolnánk.

Sokan úgy tartják, hogy a különalvás az egyik kulcsa a boldog, kiegyensúlyozott és hosszan tartó házasságnak. Elsőre furcsának tűnhet a kijelentés, de ha jobban belegondolunk, biztosan mi is tapasztaltuk már, mennyire nehéz összehangolni két ember életritmusát. Vannak persze a szerencsések, akiknek ez nem okoz gondot, egyszerre kelnek és fekszenek, azonban ők a kisebbség.

Elég csak arra gondolni, hogy a munka mennyire meghatározza az életünket: vannak, akik hajnalban kelnek, mások éjszakai műszakban tolják, a vendéglátósok és kereskedők hétvégente is dolgoznak, a rendőrök, tűzoltók és egészségügyisek pedig szinte mindig szolgálatban vannak. Ehhez hozzáadódik, hogy sokan reggeli pacsirták, még többen éjjeli baglyok, vannak akik könnyen elalszanak, mások forgolódnak. Van, aki zenére vagy a tévé hangjaira alszik el, más éjszakába nyúlóan olvasna vagy TikTokozna és így tovább.

Ha az ember megértő és elnéző, ha a szeretet mindent legyőz, akkor ezekből nincs gond, de van olyan élethelyzet, feszült idegállapot, amikor egy piszlicsáré dolog (legyen az a felkapcsolt lámpa, a hangos videó), pont elegendő szikra, hogy kirobbanjon az emberből a veszekedésbe torkolló feszültség. Ilyenkor jelentkeznek a különalvás hívei, és mondják, hogy mindez elkerülhető lett volna. A külön ággyal vagy külön szobával elfojtjuk a tüzet okozó szikrákat.

Így nem zavarhat minket, ha a párunk horkol vagy sokat forgolódik éjszaka, ha elfoglalja az egész ágyat vagy lerántja rólunk a takarót, ha elereszt egy-két galambot vagy felver minket az ébresztőórájával a legszebb álmunkból...

Forrás: Shutterstock

Számomra elképzelhetetlen, hogy külön aludjak a szerelmemtől, és azt gondoltam, hogy csakis az alszik külön ágyban, aki már nem is szereti a párját. Az ilyen emberek megszokásból vannak együtt, és azért nem szakítanak, mert félnek újrakezdeni és rettegnek attól, hogy egyedül kelljen élniük.

Az én fejemben sosem fordult meg, hogy a szerelmemtől külön aludjak, még akkor sem, ha összeszólalkozunk, bár erre szerencsére igazán ritkán kerül sor. Szeretem, hogy ott van mellettem éjszaka. Biztonságot ad, és bizonyított tény, hogy könnyebb elaludni, ha ott fekszik mellettünk valaki, netán át is ölel minket az a személy, akit szeretünk. Igénylem a közelségét, hogy érezzem a testének melegét, halljam a légzését, szóval számomra a különalvás bizarr ötlet.

Mégis, amint elkezdtem kutakodni ebben a témában, és beszélgettem ismerősökkel és rokonokkal, meglepően sokan vallották be, hogy bizony régóta nem osztoznak az ágyon. Hogy csak két példát hozzak, a nagyszüleim korosztályában ez szinte elfogadott "jelenség".

Az anyai ági nagymama szinte "lemásolta" Erzsébetet és amíg a papa élt, ők is külön szobában töltötték az éjszakát. A lefekvést megelőzte egyfajta közös rituálé: már pizsamában álltak az ajtóban, elhangzott a "jóéjt", jött a puszi és mindketten elvonultak a saját szobáikba. A mama egészen addig olvasott, amíg el nem nyomta az álom, papa pedig az utolsó éveiben a tévét bámulva merült el az álom tengerében.

Amikor megkérdeztem a mamát, mióta is aludtak külön, nem tudott arra egyből válaszolni. Kellett pár perc, mire fel tudta idézni, hogy bizony akkor költöztek külön szobába, amikor megszületett anya, aki nagyon sírós baba volt, és mama hónapokon át minden éjszakát vele töltött. Valahol itt indultak el a különalvás útján, és ez a magyarázat teljesen érthetőnek, elfogadhatónak tűnt, de egyúttal kiderült az is, hogy nem tudatos döntés eredménye.

A párom nagymamája szintén külön alszik a férjétől, idestova ötven éve. Az ő esetük annyiban más, hogy egy szobában alszanak, de külön ágyban. Az ágyak ráadásul egészen fura módon, L-alakban vannak elhelyezve: az egyik a hosszanti fal mellett áll (ezen alszik a papa), a másik az ablak alatt, merőlegesen beállítva az előzőre. Ami az érdekes, hogy a fejtámlák egymás mellett vannak. Sem a nagyi, sem a papi nem tudta megmondani, miért alakult így. Egy kósza magyarázatban tudtak csak megállapodni, miszerint a helyszűke okán rendezték be így a lakást.

A nagyszülőkre sok mindent mondhatnék, de azt, hogy nem szeretnék (vagy szerették volna) egymást, semmiképpen. Mégsem aludtak egy ágyban. Elképzelhető, hogy mégis van igazság abban, amit a különalvás hívei állítanak, hogy ebben is keresendő a hosszú párkapcsolat nyitja...

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek