párkapcsolat kibeszélő kegyes hazugság hazugság férfivélemény
Hazudni nem szép dolog, de valljuk be, hogy vannak helyzetek, amikor egy kegyes hazugság sok fejfájástól menthet meg minket.

A férfiak és a nők elég sok kérdésben máshogy gondolkodnak és látják a világot. Ebből adódóan vannak helyzetek, melyekben elkerülhetetlen egy kis súrlódás a két nem között, de szerencsére ezek kezelésére és az indulatok kordában tartására mind megtanultunk néhány kegyes hazugságot. Bár a hazudozás egyértelműen elítélendő, ezek a szituációk talán kivételt képeznek, hiszen többnyire mindkét fél tisztában van azzal, hogy egyetlen elfogadható válasz létezik ezekre a kérdésekre.

Kövérít ez a ruha?

Persze hogy nem kövérít, csodásan nézel ki! Valamint ahhoz mérten, hogy hanyadik felpróbált ruhavariációról beszélünk és hány perc telt el azóta, amióta el kellett volna indulnunk, még ki is emeli a szemeidet ez a szett. Csak könyörgöm válassz már valamit! Persze, mind tudjuk, hogy szó sincs arról, hogy valós, őszinte választ várna bárki erre a kérdésre, de akkor mégis miért kell húzni az időt és az idegeinket azzal, hogy fölösleges köröket futunk egy olyan kérdéssel kapcsolatban, amire mind tudjuk, hogy csak egy helyes válasz van.

Forrás: Shutterstock

Ugye nem szoktál más nőkről fantáziálni?

Isten mentse azt a férfit, aki ezt a kérdés nem azzal válaszolja meg, hogy „Dehogy, csakis rád gondolok". Pedig valljuk be, férfiak és nők is, aktuális kapcsolatunk komolyságától függetlenül is elkalandozunk néha fejben, esetleg ne adj Isten megnézünk másokat is az utcán. Ezek ártalmatlan dolgok, melyeknek nem érdemes túl nagy feneket keríteni. Nem kell egyből riasztani a gondolatrendőrséget csak azért, mert egy másik nő gondolata is átsuhant az agyunkon. És, ha már itt tartunk...

Ugye én jobban tetszem, mint ő?

Az „ő" itt természetesen behelyettesíthető bármilyen tetszőleges női névvel. Bevallom, erre a kérdésre egyszer naivan azt válaszoltam egy exemnek, hogy „nem tetszel kevésbé nála". Persze hiába magyaráztam a logikáját, hogy ez miért teljesen helyénvaló reakció a részemről, a hosszantartó gyilkos tekintetet és a sértődést sehogy sem úszhattam meg egy ilyen megszólalás után. Van az úgy, hogy a kegyes hazugság nem is hamis, egyszerűen csak egy olyan reakció, melynek szavait okosabban válogattuk meg.

Persze, hogy kedvelem a barátnőidet

El kell ismernem, én sosem keveredtem bele ebbe a hazugságfolyamba, mert ha valakit nem kedvelek, akkor azt elég kendőzetlenül felvállalom, akkor is, ha az a személy kedves egy szerettemnek. Más férfiak tapasztalatai viszont azt mutatják, hogy nem ritka jelenség, hogy jó pofát vágnak a párjuk elviselhetetlen barátaihoz annak érdekében, hogy ne kelljen egy feloldhatatlan konfliktusba keveredniük. Nem mellesleg a kellemetlen barátok egy kalap alá tartoznak a borzalmas családtagokkal.

Forrás: Shutterstock

Á, én sose néznék olyat...

Sok kapcsolatban teljesen tabutémának minősül a pornófilmfogyasztás, pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha őszinték lennénk ebben a kérdésben! Mindenki néz pornót, férfiak és nők egyaránt, akkor is, ha épp kapcsolatban vagyunk. Viszont akárcsak a korábban említett más nőkről való fantáziálás, úgy ez is sokaknál tabu, melyről inkább hazudnak.

Nyitókép: Shutterstock

Milyen gyakran élsz a kegyes hazugság módszerével a párkapcsolatodban?

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.