Szeretlek, de szükségem van arra, hogy másokkal is flörtöljek

Nórával fél évvel ezelőtt ismerkedett meg, nagyjából egy hónappal azután, hogy több év együttélés után szakítottak Kingával. Igazi nagy szerelem volt az övék, rengeteg közös álommal és számos felejthetetlen élménnyel. Bence akkoriban sem bírt magával. Bár igazán szerette a lányt és vonzódott hozzá, folyamatosan visszajelzésekre volt szüksége más nőktől. Magának sem tudta megmagyarázni, miért van ez, de amint Kinga nem volt mellette, rögtön azt figyelte, kitől tud egy kis figyelmet bezsebelni.

Nem volt nehéz dolga: jóképű volt, intelligens és szórakoztató, az a fajta férfi, akiért alapból bolondulnak a nők. Ő pedig mindig szívesen rátett egy lapáttal. Bárhova ment, felmérte a terepet, majd kiszúrt magának valakit, akit szeretett volna elcsábítani. Mámorító volt számára az az érzés, amikor a nő felfigyelt rá és becserkészhette, mint egy vadat. Sosem a beteljesülés volt a fontos a számára, hanem az érzés, hogy képes megszerezni bárkit, akit csak kinéz magának.

Amikor Kingával szakítottak, azért kicsit ő is megzuhant. Bár nem engedte meg magának a teljes összeomlást, 2-3 hétig rá sem nézett senkire. Aztán nem bírta tovább, muszáj volt valakit felszednie, aki ott volt mellette. Kellett a stabil, biztos háttér, akihez hazamehet este. Rettegett a magánytól és mindenáron menekült előle. Bár a szíve mélyén ő is érezte, hogy több időt kellene egyedül töltenie, képtelen volt erre. Akkor szembe kellett volna néznie a benne tátongó ürességgel és a sok fájdalommal, ami gyerekkorától kínozta.

Látszólag boldog gyermekkora volt. A szülei jómódúak voltak, elhalmozták ajándékokkal, sokat utaztak, a külső szemlélő számára ők voltak az ideális család. Ugyanakkor rengeteget szenvedett attól, hogy nincs testvére, a szüleinek pedig mindenre van idejük, csak rá nem. Az anyja munkamániás volt, késő este járt haza, az apja pedig össze-vissza csajozott. 10 éves volt, amikor először rajtakapta egy idegen nővel, de olyan is előfordult, hogy az iskolából hazafelé menet megpillantotta az apját, amint egy kávézóban egy csinos nővel nevetgél. Az anyja nem foglalkozott vele, legalábbis látszólag. 14 éves volt, amikor a szülei elváltak. Kétségbeesetten vágyott volna a szeretetükre, a törődésre, de ők csak egymással ordítoztak és úgy viselkedtek, mintha ő ott sem lenne.

Akkoriban fedezte fel, hogy hatással van a lányokra. Mámorító volt, ahogy az iskolában felfigyeltek rá, mosolyogtak, összesúgtak a háta mögött. Úgy érezte, végre nem láthatatlan, észreveszik, akarják őt. Onnantól fogva nem volt megállás. Bár mindig volt fix barátnője, egy alkalmat sem mulasztott el, hogy egy elismerő pillantást bezsebeljen. Ez a figyelem, amit a szüleitől sosem kapott meg, éltette őt, ettől érezte magát valakinek. Ha véletlenül rossz napja volt és nem járt sikerrel, pillanatok alatt össze tudott omlani. Mindent ez határozott meg az életében. Ha megkapta a figyelmet, ellenállhatatlannak és erősnek érezte magát, ha nem, akkor egy csődtömegnek.

Ahogy ezen elmélkedett, ránézett az alvó Nórára. Nagyon csinos és kedves nő volt, aki a csillagokat is lehozta volna neki az égről, mégsem tudta értékelni. „Hát miféle ember vagyok én?" – suhant át az agyán a gondolat, de képtelen volt szembenézni önmagával. Inkább gyorsan a csillogó szemű lányra gondolt, aki az este folyamán magától adta oda a számát és bár nehéz szívvel, de megkönnyebbülten feküdt le aludni.

Nyitókép: Shutterstock