“Miért kéne kedvesnek lennem veled? Nem is ismerlek…”

Bulizni voltunk a barátnőmmel, rengetegen lézengtek az általunk választott szórakozóhely körül. Mivel későre járt, ő – már igencsak ittasan és álmosan – elkezdte az embert próbáló taxivadászatot, én pedig mellette ülve segítettem neki – nekem nem volt szükségem fuvarra, mert kocsival voltam.

Egyszer csak odalépett hozzánk két részeg srác, akik távolról ismerték a barátnőmet, és beszédbe elegyedtek vele. Én köszöntem, de alig pillantottam fel a telefonomból, és amúgy sem kívántam megismerkedni senkivel – velük pláne nem.

Ők sajnos ezt másképp gondolták. Erősködtek és nyújtották a kezüket, hogy bemutatkozzanak. Fáradt voltam, nem érdekelt senki és csak arra vágytam, hogy végre hazaérjek, baromira nem volt kedvem vadidegenekkel cseverészni. Ennek ellenére rezignáltan kezet fogtam mindkettejükkel.

Ekkor egyikük megkérdezte, miért vagyok ennyire kelletlen. Ránéztem, de csak reflexből, mert tényleg semennyire nem érdekelt sem ő, sem a haverja. Majd egy kisebb monológba kezdett azzal kapcsolatban, hogy sokkal szimpatikusabb lennék, ha egy kicsit kedvesebben viselkednék a flegmaság helyett. Kérdőjelek kezdtek felsejleni az elmémben. „Ez most mi? Ki ez? Mit akar? Mi köze van mindehhez? Kinek hisz ez engem? Miért kéne vele kedvesnek lennem?
Hiszen nem más, mint egy részeg hülye, aki hívatlanul odapofátlankodott hozzánk. Erre azt várja, hogy vegyek erőt magamon, a kedvéért mosolyogjak és legyek vele szívélyes?! Még mit nem!"

Forrás: Shutterstock

Esetemben rossz lóra tett, ugyanis alig akad olyan nő, akit nálam kevésbé érdekel, hogy mit gondolnak róla az ilyesfajta alakok. Végül emberünk feladta, rám sütötte a bélyeget, hogy szándékosan vagyok nagyképű és fölényes, holott egyszerűen tényleg nem értettem, mit keres ő az intim szférámban és miért zaklat. Jó, a részeg embert nyilván nem kell komolyan venni, de később akkor is elgondolkodtatott ez a hozzáállás.

Sajnos a társadalom józan tagjaira is érvényes, hogy a mai napig elvárják a nőktől a kedvességet és a problémamentességet csak azért, mert ez a megszokott, a legtöbb kislányt erre szocializálják.„Mosolyogj, ne bánts meg másokat, nyeld le a véleményedet, maradj visszafogott – még akkor is, ha ezáltal elnyomás áldozatává válsz."

Szerencsére manapság a legtöbb édesanya azt vallja, hogy igenis meg kell tanítani a kicsi lányokat is arra, hogy megvédjék magukat, kiálljanak magukért, és a görcsös konfliktuskerülés helyett normális, emberi hozzáállással, de vállalják fel igényeiket, döntéseiket, illetve szabják meg a határaikat.

Én magam is csak nagyon későn jöttem rá arra, hogy nem az a „jó polgár", aki problémamentesen viselkedik, hiszen nincs élő ember, akinél ne szakadna el néha a cérna. Realizáltam, hogy attól nem lesz sikeresebb az életem és nem fognak jobban kedvelni, ha mindig másokhoz alkalmazkodom, inkább kihasználnak és szánakoznak felettem, mert egy ilyen személy minden, csak nem boldog és kiegyensúlyozott.

Ez a bulis találkozás is azt erősítette meg bennem, hogy nem mindig kell foglalkoznom azzal, ha mások elégedetlenek a viselkedésemmel, hiszen könnyen lehet, hogy ők ülnek fordítva a lovon és nem én. Ez hatalmas eredmény részemről, aki világéletében igyekezett a legjobb lenni, illetve megfelelni bizonyos társadalmi elvárásoknak.

Ma már nem kényszerítem magam erővel, hogy olyasvalaki legyek, akivel soha nincs gond. Miért ne lehetnék én az, akinek gondja van másokkal, és ezt ki is fejezi? Ettől nem leszek gonosz boszi vagy elviselhetetlen perszóna, csupán ember.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek