"Mondd, már harmadjára mész férjhez. Mi nem volt világos elsőre?"

Viccesen megkérdezte az egyik ismerősöm, egy mém kapcsán: "Mondd, már harmadjára mész férjhez.  Mi nem volt világos elsőre?" - Az ilyesmin én csak vigyorogni szoktam. Először is azért, mert abszolút házasságpárti vagyok. Jó az együttélés egy ideig, de utána úgy érzem, tovább kell lépni, egy teljesebb szintre. Másodszor meg azért, mert pontosan tudom, miért három a magyar igazság nálam.

Az első házasságom idején nagyon fiatal voltam. Akár egykoron a szüleim. Én azt láttam otthon, hogy nálunk mindenki fiatalon házasodott. És egy kivételtől eltekintve, mindannyian együtt is élték le az életüket. Én is így indultam neki anno, hogy én a tiéd, te az enyém, holtodiglan holtomiglan.Tizenhárom évet éltünk együtt. Született egy gyerekünk. Sok jó dolog történt velünk. De valami hiányzott.

Sokáig nem tudtam, mi lehet az. Ahogyan elkezdtem járni az önismeret útján, rájöttem, hogy illúziókat tápláltam. Teljesen más volt az elképzelésem, mint a valóság, de hiszem, hogy fiatalon ez így van rendjén. Tapasztalatot szerzünk, s aztán letisztul a kép, a mindennapok során együtt tanulunk. Ha két ember képes együtt fejlődni, együtt tudnak maradni. Ha nem, vagy légvárakra építettek, akkor sajnos válás lehet a vége. A mi esetünkben az utóbbi történt. Egy képbe, egy illúzióba kapaszkodtunk mindketten. Akkor is, ha sok boldog pillanatunk volt, mégsem álltunk készen arra, hogy felismerjük és átlépjük ezt az akadályt. Elváltunk.

Forrás: Shutterstock

Sokáig voltam egyedül, önként. Meg akartam érteni magam. Dolgoztam magamon. A második házasságom óriási tévedés volt. Bántalmazó kapcsolatba kerültem. A tipikus gyors elköteleződést a volt férjem részéről gyorsan követte a lánykérés. Tudta, minél több szálon tart erősen, annál nehezebb lesz elmennem. Nem taglalom a részleteket, elég annyi, hogy öt év után véget vetettem az egésznek. Nehéz volt a szakadás, a gyász, a gyógyulás, a talpra állás. De sikerült. S ezzel egyidőben óriási személyiségváltozáson is átmentem. Megint egyedül voltam, sokáig, önként.

Összeomlott a világképem és minden, amit magamról és a dolgok működéséről hittem. De ez ajándékot is hozott. Mégpedig azt, hogy végre pontosan tudtam, mit akarok és mit nem. Eldöntöttem: csak azért, hogy legyen valakim, azért nem kell senki. Nekem már nem bárki, akárki kellett. Hanem az egyetlen. Hosszú vívódás után elfogadtam, ha nem érkezik, akkor egyedül maradok. Nincs már időm, sem kedvem lélekrabló, üres történetekhez.

Aztán megérkezett a harmadik férjem, a társam, akire mindig vártam. S vice versa, ő is ugyanígy volt éppen. Nagy egymásra találás volt. Nem volt csinadratta, nem szakadt le az ég. Ellenben minden magától értetődőn, természetesen alakult. Játszmák és minden más egyéb kapcsolati hülyeség nélkül. Azért sikerülhetett így, mert mindketten megdolgoztuk magunkat akkorra. Ismertük magunkat. Elfogadtuk a másikat. És mindig, mindent meg tudunk beszélni. Ez a legfontosabb: a hallgatás megöli az emberi kapcsolatokat. Nem volt kérdés, hogy ebből is házasság lesz. De amíg az első kettő a tanulópénz volt, ez már az lett, aminek lennie kell. Egy szentség, egy megerősítés, egy eskü. Felbonthatatlan egység, szövetség a világ nehézségei ellen.

Nem hiszem, hogy a házasság csak egy papír. Sőt, nagyon nem az. Nem maga a papír a lényeg, hanem az odavezető út. Az ott tett ország-világ előtt is kinyilvánított eskü. A tény, hogy már nem a csaja, a nője, a barátnője vagyok egy férfinak. A tény, hogy már nem a pasim, a barátom a férfi. Hanem férj és feleség vagyunk, együtt erősek. Elkötelezettek, stabilak akkor is, ha nehézségek vannak. Mert azok vannak. Mindig, mindenhol. És olyan is van, hogy éppen nem jó együtt. Vagy nem annyira jó. Vagy túl sok a nehézség. De mégis tudjuk közben, ezzel együtt is kell az egész.

Nekem, nekünk fontos volt a rítus. Az első házasságom tipikus falusi lakodalom volt. Valahol szerettem, de mégsem. A legtöbb vendéget nem is ismertem. Iszonyú pénzkidobásnak éreztem az egészet. De fiatal voltam, az akkori férjemet ez nem érdekelte, így beadtam a derekam. Nem mondom, hogy nem volt jó élmény, de fölösleges rongyrázás és vetítés volt inkább a külvilágnak. Megfelelés, mert így kell, ezt várják el az embertől. A második, arról jobb nem is szólni. Üres volt és lélektelen. Az sem rólam szólt. Vagyis igen, csak másképpen. Úgy, hogy még erősebb gúzsba lettem kötve.

És most, a harmadik végre olyan lett, amiről álmodtam, álmodtunk. Magyar, hagyományőrző esküvőnk volt. Végigjártuk az odavezető közös utat. Közösen terveztük el. Közösen készültünk. Végigcsináltuk a lelkigyakorlatokat. S maga a szertartás, az esküvő és a lakodalom olyan volt, amilyet mi szerettünk volna. Magyar, saját készítésű oltárral, aranykapuval, rítusokkal. Olyan esketőkkel, akik szívvel tudták mondani az ősi szövegeket, velünk együtt.

Forrás: Shutterstock

Volt szentelt kenyér, bor, és kevés vendég. Tényleg csak azok voltak ott, akikkel igazán szeretetteljes és valódi kapcsolatunk van: a szűk család és a közeli barátaink. Minden rólunk szólt. Hímeztem kelengyét, volt gyöngyös pártám, kalocsai övem. A férjemen Bocskai-ing, s kapott jegykendőt is. Minden apró részletnek jelentősége volt. S bár harmadjára álltam oltár előtt, mégis úgy éreztem, ez az első, az egyetlen. 

Mert ez azzal az emberrel volt, akivel valóban társak vagyunk. Mert minden úgy történt, ahogyan mi szerettük volna. Mert közös akarattal jártuk végig az oda vezető utat. S közös akarattal lett egy gyönyörű szertartásunk, rítusunk, ami megerősített bennünket.  

Én abban hiszek, hogy semmi gond nincs a papír nélküli együttéléssel, ha valakinek az úgy jó. De mélyen hiszem, hogy a házasság egy szentség. Nem véletlenül övezi annyi hagyomány, szokás, játék. Ezek mind védenek, felkészítenek, erőt adnak. S ha így megyünk végig az úton, annak valami egészen más hozadéka lesz. A házasság számomra egy pecsét, ami összeköti az eget és a földet, s ebben a szentségben a két összetartozó embert is. Akik vállalják, hogy együtt, vele, jóban, rosszban. S a házasság a külvilágnak is megmutatja: ide senki más nem férkőzhet be. Mert társak vagyunk, a szó valódi és nemes értelmében.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek