A lány, aki képtelen szakítani...

Hosszas társkeresési tapasztalataim során viszont többször is belefutottam egy érdekes jelenségbe: a lányba, aki képtelen szakítani. Ennek kapcsán merült fel bennem a kérdés: miért ragadnak bele bizonyos nők - akik meglepően sokan vannak - már rég elfáradt, kiüresedett kapcsolatokba, ahol esetleg még rosszul is bánnak velük?

Ez pláne annak fényében meglepő, hogy az általános szemlélet szerint egy kicsit is csinosabb lány mind a tíz ujjára talál egy-egy versenyzőt. Hogy ez valóban így van-e, azt nem tudom. Mindenesetre nem egy, nem két olyan esetet láttam, amiben szinte érthetetlen volt, hogy miért nem lép már ki a lány - akkor sem, ha lenne egy új, számára megfelelő lehetőség.

Ez szép gondolat, de nem magyarázza azt, hogy miért marad akár éveken át, akkor is, amikor már szinte kutyába se veszik, elhanyagolják, nyílt titok, hogy fűvel-fával csalják - esetleg ő is félrelép -, és még az érzelmi szükségletei sincsenek kielégítve. Akkor mégis mi a hajtóerő? A megszokás? A langyos víz biztonsága? Az egó? A birtoklási vágy? Az ismeretlentől való félelem?

A legutóbbi ilyen helyzetben lévő lánnyal pár hónappal ezelőtt találkoztam. Harminc körüli, különösen gyönyörű, hosszú, sötét hajú, egzotikus arcú, csodálatos nő. Tanult, intelligens, az élet nehézségeiben érő, személyiségfejlődésre képes, néhány hibája ellenére is pozitív, szerethető ember. Az első néhány találkozón furcsán tartózkodó volt, mire végül kihúztam belőle, amit addig is sejtettem: bizony több éve van barátja. Sokat beszélgettünk erről, mégsem jutottunk semmire.

A sokadik találkozó után meguntam az egy helyben toporgást, és fájó szívvel, de lezártam. A kapcsolata rossz, sehova sem vezető, értelmetlen. Akkor mégis miért nem szakít? Mert nem tud, nem képes, nem hajlandó, mert fél, mert gyenge? Vagy mert tényleg szereti? Ezek kombinációja, és még további okok. Szomorú és érthetetlen. De gyakori jelenség.

Nyitókép: iStockphoto