Illik megmondani a legjobb barátomnak, hogy erős testszaga van?

Már gyermekkorban elkezdődik: a szülők kegyes hazugságokkal tömik porontyaik fejét, hogy ők jobban érezzék magukat. „Nem vagy te kövér, édesem, csak nagyok a csontjaid!” / „Dehogy vagy csúnya, mások buták, amiért annak neveznek." / „Apu szereti anyát, csak most kicsit sok a munkája és nem ér rá velünk lenni.”

Ahogy érünk, komolyodunk, természetesen realizáljuk, hogy a társadalom zökkenőmentes működéséhez néha sajnos szükség van apró ferdítésekre. A probléma ott kezdődik, amikor a hazudozás a magánszférába, a családokba, barátok, szerelmesek közé is befészkeli magát.

Ha nekem szükségem van arra, hogy megbeszéljek valamilyen fontos dolgot egy hozzám közel álló személlyel, legyen az a barátnőm, a párom, a húgom, az anyám vagy az apám, számítok arra, hogy őszinte tanácsokat és nem felszínes rizsázást kapok. A mi családunkban ezzel kapcsolatban szerencsére nem sűrűn alakultak ki konfliktusok, de életem más területein, illetve ismerőseim példáit szemlélve sajnos jó párszor belefutottam már puszta jóindulattól vezérelt kamuhadjáratokba.

Aláírom, hogy sokszor borzasztó nehéz tapintatosan szembesíteni embereket kellemetlen dolgokkal, például közölni valakivel, hogy tehetségtelen azon a területen, amelyen karriert szeretne építeni, vagy egyszerűen csak azt, hogy erős testszaga van, esetleg vállalhatatlan a parfümje. Nem is gondolom, hogy ez munkahelyi téma, talán még az ismerősök, barátok számára is rizikós lehet ilyesmit felhozni, de családon belül simán illik szólni, ha valaki nem vesz észre önmagával kapcsolatban olyan hibákat, melyek miatt idegenek negatívan megbélyegezhetik őt.

Sokan nyilván attól félnek, hogy rájuk lesz osztva a gonosz szerepe, ha kendőzetlenül kitálalnak beszélgetőpartnerük gyengeségeivel kapcsolatban, ám amennyiben ezt őszinte törődéstől vezérelve, tapintatosan teszik, csak segítenek az illetőnek. Ki tudja, hány évig hátráltatta volna őt az a bizonyos tényező, ha akkor és ott nem hívják fel rá a figyelmét?

Az emberek – tisztelet a rengeteg kivételnek – hajlamosak a könnyebb utat, a küzdelmektől mentes életet választani, és kényelmetlenül érzik magukat, amikor kiderül, hogy kicsit több erőfeszítést kellene tenniük a siker és a boldogság érdekében.

Ha te valóban csak segíteni akartál az észrevételeddel, mégis megsértődnek rád, azt egyrészt valószínűleg azért teszik, mert tőled nem számítottak őszinteségre, ami helyből elszomorító, másrészt hirtelen kognitív disszonancia kezdi őket gyötörni. Ez a szociálpszichológiai elmélet azt takarja, hogy az illető belső feszültséget érez egy olyan információ hallatán vagy láttán, mely ellentmond addigi tapasztalatainak.

Ilyenkor két végkimenetel lehetséges: úgy dönt, hogy nincs szüksége többé arra az emberre, aki ezt az infót megvilágította számára, vagy keserves belső munka árán rájön, hogy az illetőnek valószínűleg igaza volt, és elindul a pozitív változás útján. Utóbbihoz alázat, önismeret és magas érzelmi intelligencia szükségeltetik, ám ezekkel a tulajdonságokkal sajnos nem mindenki rendelkezik.

Bizonyára te is tapasztaltad már, hogy egyes emberekkel egyszerűen nem lehet őszintének lenni. Ha kell, ha nem, megsértődnek, még akkor is, ha te csak jót akartál nekik. Persze az is elképzelhető, hogy téged sem mert figyelmeztetni senki, hogy túl nyersen fogalmazol, esetleg hajlamos vagy olyasmikbe is beleszólni, amikhez igazából nincs túl sok közöd.

Bármi megeshet, épp ezért fontos, hogy nyitottak legyünk az építő kritikára, és ismerjük fel a tényleges segítő szándékot, illetve mások felé is igyekezzünk ugyanígy viszonyulni. Így mindannyiunknak van esélye a fejlődésre, melyet a mézesmázos mismásolás csak és kizárólag szabotálni képes.

Nyitókép: Shutterstock